A mai sikerélmény :-)

FlyLadyben ma "antihalogató" nap van, amit sajnos a saját hivatalos ügyeimben épp nem tudok végrehajtani, mert ahhoz legalább annyira magammal kellett volna hoznom reggel az intézendőket, mint amennyire nem hoztam magammal. Így jártam.
De hogy azért valamit mégis teljesítsek a nap célkitűzési közül, gondoltam, antihalogatok egyet a munkahelyemen.
Nemsokára be kell adnom az éves beszámolómat, amivel alapvetően már elég rég elkészültem (de csak mert jó hosszú ideig meg voltam győződve, hogy két hónappal ezelőtt van a határidő, aztán szerencsére mondták, hogy nem :-) csak a mellékletek lefénymásolását húztam-halasztottam mostanáig, mert az rengetegsok anyag, és elég erősen el kellett volna szánnom magamat.
Ma viszont nem halogathattam tovább, a beszámolót hétfőn postára kell adni, én meg holnap megint lemegyek a térképről két napra, mese nincs, kipakoltam a többkilónyi mappát az asztalomra, beterítettem mindent vastagon papírral, majd a biztonság kedvéért gyorsan megnyitottam az útmutatót, hogy ellenőrizzem, pontosan melyik dokumentumok másolatára is van szükség. És kiderült, hogy EGYIKRE SEM :-)

Sosem hittem volna, hogy egyszer hasznát veszem az én bődületes, hétmérföldes, példátlan lustaságomnak és halogató fajtámnak :-)

A Légy - lakótelepi magyar takarítóhorror

Vagyis beszámolok a rendrakásról. Mert már biztos mindenki hosszú ideje álmatlanul forgolódik éjszakánként, és azon töpreng, hogy én vajon hogy állok ezzel a FlyLadyvel. Hát kérem, röviden: rosszul. Bővebben kifejtve: nagyon rosszul.
Nemrégiben már elkezdtem örülni, hogy a sok kis kétperces pakolászás eredményeként már ösvények és tisztások keletkeztek a kaotikus rengetegben.
Aztán elmentem Londonba, előtte bepakoláskor szanaszét szórtam mindent, majd utána kipakoláskor még egyszer.
Szóval nagyjából kezdhetem elölről.
Jó, a fürdőszobatükör tiszta, de az meg a kutyát nem érdekli.

Ma elvileg rendet kéne raknom a ruhásszekrényem aljában.
Szerintetek...????

A következő kiszemelt

Bár perpillanat háromfélét kötök párhuzamosan (lila Kernel, rózsaszínes Shetland, és natúr Springtime Bandit), nemrég találtam egy mintát, és jaj nekem, negyedszer is elvesztem. Nézzétek! Ilyen. És már elkezdtem próbaképpen, pirosból. Azonnal tudni akartam, megy-e a csillagos minta. Megy.

Sütéspróba karácsonyra

Vagy inkább evésgyakorlat. Nem mintha az nem menne csak úgy csípőből :-) De nem süteményt teszteltem most, hanem húst. Eszembe jutott, hogy a menőségi faktor növelése érdekében szűzpecsenyét kéne sütni majd a népnek.
Aztán az is eszembe jutott, hogy nem tudok. Meg hogy azt mondták, elég könnyen el lehet barmolni.

Mivel abból én akkor is tehetséges vagyok, ha előtte már sokszor készítettem az adott ételt, ezen a ponton kellőképpen be is rezeltem, tehát munka után lélekszakadva elrohantam a Csarnokba, szégyellősen rámosolyogtam a Malackarajék kedvenc henteseire, és irulva-pirulva (bár én inkább sápadni szoktam pirulási szituációkban is) előadtam, hogy nekem majd nemsokára szűzpecsenyét kéne sütnöm, de még csak azt se tudom, hogy az hogy néz ki, nemhogy ötletem legyen arra, hogy mit kell vele csinálni, és egyáltalán melyik végén kell megfogni. Bár lehet, hogy magukban elég szánalmasnak találtak, kifelé ezt nem mutatták nagyon, ezért rögtön beírtam nekik öt pirospontot, alaposan megjegyeztem az instrukciókat, megígértem, hogy majd referálok, aztán húztam haza tesztelni.

Az eredményt felzabáltuk vacsorára hárman. Uborkával.

Tanulság: vagy nem kell negyvenöt percig sütni a húst, csak mondjuk negyvenig, vagy mittudomén, vagy lejjebb kell csavarni a gáztűzhelyemet. Ami mondjuk majdnem teljesen mindegy, mert vagy a sütőhőmérőm őrült meg, és csak 220 fokot képes mutatni, vagy pedig a sütőm olyan, hogy kis, közepes és nagy lángon, hosszabb, közepes, vagy rövidebb idő alatt ugyan, de csak és kizárólag 220 fokot képes produkálni, pedig már több cserép van az aljában, mint egy átlagos családi ház tetején.

London

Az az egyik dolog, ami miatt szeretek utazni, hogy olyan jó utána hazajönni :-) Szerintem az enyém volt a legszélesebb hülye vigyor Ferihegy 1-en, amikor leszállt a gépünk.
Mondjuk a Wizzairnek ezúton szeretném javasolni, hogy gondolja át még egyszer a színösszeállítását, vagy legalább azt, hogy milyen mennnyiségben muszáj a magentának meg a lilának megnyilvánulni az utaskísérők egyenruháján. Nőknek mondjuk valahogy még (szódával) elmegy a szövegkiemelő-színű neonrózsaszín felső, nagydarab szőrös pasikon ellenben ritka hülyén tud kinézni a lila ing. Még a Gombos Edina import paliján is, ja, mert most már nagyon jó ám nekem, láttam híres embert, Albertót személyesen, és DAGADT :-D Na jó, csak sörhasa van neki. És nem nagyon beszélni magyar.

Londonban egyébként konkrétan nem csináltam semmit, de ez most pont így volt jó, hogy csak aludtunk, felkeltünk, ettünk, hajat vágtunk, sétáltunk, vásároltunk (volna), eláztunk, röhögtünk, főztünk, ittunk, tévéztünk. Felőlem foroghatott duzzogva a LondonEye, makoghattak méltatlankodva a mókusok a HydeParkban, tekingethettek a szemük sarkából jobbra-balra türelmetlenül a nyársatnyelt medvesapkások a Buckingham-palotánál, én most mindezt elintéztem egy legyintéssel, és megengedtem magamnak azt a luxust, hogy nem turistáskodtam egy centimétert sem. Majd legközelebb.

Arról pedig, hogy mennyit költöttem megint a BodyShopban, azt hiszem, most inkább nem szeretnék beszélni...

Mert megérdemlem

Még a nyáron kigondoltam, hogy majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre. Aztán megkaptam augusztusban az adóvisszatérítést, megvettem a jegyet, kivártam a novembert szép türelmesen, és hát akkor én most elmegyek egy kicsit Londonba.
Vasárnap jövök!

Már kora reggel is (sem)

Jött tegnap ajánlott levele az öcsémnek, mármint bedobták a szelvényt, hogy mekkora köcsögök vagyunk, ők minden erejükkel megpróbálták kézbesíteni délelőtt 11-kor, mi meg, a felelőtlenek, nem tartózkodtunk otthon. Nem is értem, hogy képzeljük az ilyet. Mindenesetre felhívtam a Zöcsémet, és felajánlottam neki, hogy ma délután elhozom neki a levelét, csak akkor tutira ugorjon fel este. Azt mondta, hogy jó, de aztán nem bírta ki, és megjelent a szelvényért reggel hétkor a bazinagy orrával. Az öcsémnek reggelente nagy az orra, de tényleg. Aztán később összemegy normálisra.

Amint megérkezett, nagyjából ott folytattuk, ahol legutóbb abbahagytuk, ő már kabátban-sapkában, én még trikóban-papucsban, perceken belül ordítva röhögtünk azon, hogy ki a sárkányfűárus, meg azon, hogy a munkahelyén a válság miatt eladták a mikrót, és most a raktárosok brooklyn-kályhában raknak tüzet használt autógumikból, és úgy melegítik a konzerveket.

Szóval jól indult a nap. Abban annyira nem vagyok biztos, hogy a lakótársamnak is, mert míg nekem reggel kipattannak a szemeim, és minden átmenet nélkül működőképes vagyok (többnyire), neki jó hosszú idő kell, míg beindulnak az életfunkciói, és mozogni meg beszélni is tud, ehhez képest ma minket kapott az arcába negyed nyolckor. Nem irigylem :-)