Kicsit elkeseredve

Tegnap a nagypapa-korú főnökömmel beszélgettem. Mesélte, hogy annak idején a tanársegédi fizetéséből minden hétvégén megengedhették maguknak, hogy étteremben ebédeljenek.
Elpanaszoltam, hogy én meg - bár nyilván nem vagyok tanársegéd, csak egy adminisztrátor - a fizetésemet ötödikén megkapom, tizenötödikére elköltöm, kész, nincs több, az egyéb forrásaim nélkül éhen halnék.
Eddig soha meg se fordult a fejemben, hogy esetleg külföldön keressek munkát, mostanában viszont egyre többet gondolok rá.
A főnököm azt mondta, szerinte menjek mindenképpen.
Egyet kérdezett, mi lenne a húgommal.
Mondtam, hogy sírva utalnám a térítési díját minden hónapban, csak az lenne.