Ajakápoló-mánia

Tegye fel a kezét, akinek van egy darab "labellója", használja rendeltetésszerűen, és csak akkor vesz másikat, amikor elfogy (az én kezem erősen lefelé mutat) :-D

Elég nyilvánvaló, hogy az ember hülye lánya az ajakápolót nem is azért veszi, hogy mondjuk ne legyen cserepes a szája, hanem sokkal inkább mert finom az illata, jóízű, és még szép színe is van. Ha meg leeszem magamról, lehet újrakenni, mondjuk úgy tízpercenként. Mert amúgy meg komolyabban nem valami hatékony egyik se.

Nekem pillanatnyilag van 3 igazi Labello: pink guava, eper, meg mittudomén, valami lila. Aztán van 3 Body Shop: passion fruit, málna, áfonya. Valahol akad egy Yves Rocher is, szintén málna.
Leginkább semmirevaló az Yves Rocher, egyefene-közepes a Labello (cserébe viszont ennek a legjobbak a színei), és az első helyezett a Body Shop, meg persze ez a legdrágább is.

Mindez persze nem elég, hétvégén PONT kellett volna egy teljesen színtelen, de akárhogy kotorásztam az összes kosárkámban meg dobozkámban meg neszesszeremben és a táskáim alján, kétségbeesve észleltem, hogy színtelen ajakápolóm, aaaz bizony nincs. Úgyhogy pánikszerűen irány a Müller, és beszereztem egy tégelyes Carmexet, amiről mindenki kizárólag csak ujjongva képes beszélni és írni is, hogy az aztán hűdemennyire.

Tehát én most Carmexet tesztelek tegnap óta. Fura, hogy nem kell állandóan újrakenni, mert tényleg tök komoly, hogy nagyon hosszan hat, és még furább, hogy valami mentol vagy kámfor vagy ilyesmi van benne, ami hűsít meg bizserget. Nem tudom, ez pontosan miért jó, mert ezen kívül még leginkább művanília-íze és illata van, és ez így összességében annyira nem frankó. Illetve azt se tudom, hogy akinek már száraz és cserepes, vagy esetleg kirepedt az ajka, azt vajon nem csípi-e elviselhetetlenül. Ja, meg ezen kívül még drága is. De simán lehet, hogy működőképes!

Tud valaki még jobbat?

Ne, légyszi', NE beszéljük meg, nem akarom megbeszélni

Még a fészbúknak is az jön orrán-száján mostanában, hogy "Két ember közt legrövidebb út az egyenes beszéd", ami, ha jól emlékszem, Szilágyi Domokostól származó idézet. Meggyűlik nekem a bajom ezzel a rövid úttal, de nagyon.

Mostanában sok gondot okoz a kommunikáció. Gyakorlatilag minden otthoni feszültség forrásává vált. Persze, gyakorolni kéne, de ahányszor elhangzik, hogy "beszéljük meg", annyiszor rándul össze a gyomrom kalmopirin méretűre, és akar elmenekülni a torkomon keresztül. Mert nem, nem tudjuk megbeszélni.

Nemcsak a komoly, és valóban megbeszélésre érdemes dolgokat, hanem az olyan apró és - szerintem - jelentéktelen marhaságokat, hogy amikor én kidobni készülök az egyhetes kaját a hűtőből, akkor már megint csak magamra gondolok, ÖNKÉNYESEN döntök a kaja sorsáról, pedig azt meg_kell_be_szél_ni, hogy mennyi idő után dobUNK ki valamit. Közösen. Ha azt mondom hogy jól van na, nem dobom ki, akkor további megbeszéléssel kell meggyőződni arról, hogy ezt valóban magamévá tettem-e, vagy csak azért mondom, mert a másik fél ezt akarja hallani. És ha nem változott meg a véleményem arról, hogy igenis meg kell beszélni a kajakidobás elméletét és gyakorlatát, akkor az nem jó, újabb egyeztetést igényel. 

Az ilyesmitől elég hamar szokott eldurranni az agyam, ennek ellenére mondjuk az első három körbe belemegyek, mert jó-jó, biztos részben igaza van, és hát nekem is kell gyakorolni egy kis önuralmat meg toleranciát meg alkalmazkodást, meg miafenét is. 

De itt jön a képbe a kommunikációnak egy másik eleme. Amellett, hogy a dolgokat meg kell beszélni, én azt az elméletet támogatom, hogy a beszélgetést/vitatkozást ABBAHAGYNI is tudni kell. Meg kell tanulni észrevenni azt a pontot, amikor a másik már nem tudja tovább rágni ugyanazt a témát, elfogytak az indokai, pattanásig feszültek az idegei, nincs mit mondania a dologról a továbbiakban, és minél inkább feszegetik az adott kérdést, annál merevebben fog elzárkózni az együttműködéstől a továbbiakban, vagy egyszerűen egy jó kis üvöltözéssel zárja rövidre az egészet. 

Én az üvöltözést abszolúte emberhez méltatlannak, és problémák megoldására alkalmatlannak tartom, mégis, MÉGIS sikerült idáig jutnom mostanában, mégpedig többször. Szerintem nincs az a konfliktus, amit hangerőből meg lehet oldani. 

És akkor van még a kíméletlen őszinteség kérdésköre, amire annyi mindenki esküszik mostanában, és én egyszerűen nem értem, hogy az meg mire jó. Szerinted jól nézek ki? Nem. Lúzernek tartasz? Aha. Megcsaltál valaha? Jóhogy. Miért nem akarod, hogy veled menjek? Azért, mert kilógsz a társaságból, és senki nem kedvel igazán. Ez a kedvenc színem, hogy tetszik? Ocsmány. Ízlik a vacsora? Ezt elbasztadbazmeg. Miért nem hívtál fel? Mert eszembe se jutott. Hiányoztam? Tökjól elvoltam nélküled. 

KOMOLYAN ettől várjuk, hogy valami majd jobban fog működni? 

Nem, én nem vagyok a minden körülmények között teljes őszinteség híve. 

Ám ez nem jelenti azt, hogy hazudok. 

De ugyanazt el lehet mondani úgy is, hogy üssön, meg úgyis, hogy simogasson.

Én meg nem akarok folyton háborúzni. 

És a vége mégis az, hogy nem tudok kommunikálni, mert mintha egy űrlénnyel, talicskával, vagy sütőtökkel beszélgetnék... Iszonyat mennyiségű energiát igényel, és nem vezet semmi eredményre. Fogynak a trükkjeim, fáradok, nem látom a fényt az alagút végén, és csak sejtem, hogy ez semmi jóra nem vezet. 

Ezt persze csak itt mondom, mert ha otthon mondanám, akkor már megint meg kéne beszélni...

Bence állatokat tart

Ezt a történetet az öcsém mesélte, sajnos nem voltam ott, pedig azt hiszem, elég jól szórakoztam volna.

Bence kapott akváriumot, egy csomó neonhallal. A lavórban akklimatizálódtak a neonok nejlonzacskóstól, de véletlenül megtalálta őket. A lélegzete is elállt, lábujjhegyen odasettenkedett az apjához, és a fülébe súgta, hogy "Apa, apa!!! Itt vannak a 'alacskák!". Aztán haladéktalanul felhív(at)ta telefonon a nagyapját, hogy "Papa, vannak nekem 'alacska!". Utána órákig ült az akvárium előtt, és az üveget kopogtatva irányította a halakat, hogy "Sziesszetek!", biztos nem úsztak elég gyorsan szerencsétlenek. Végül felkelt, kiment a konyhába, nagyon zörgött valamivel a fiókban, majd megjelent a legnagyobb MERŐKANÁLLAL, hogy "kiveszem 'alacskát".

Attól tartok, a halacskáknak rövid, ámde annál keservesebb életük lesz.

Bence szerint a világ

Bence a nagybátyám ölében ült, és vonatokat meg metrót nézett a számítógépen. Közben végighallgatta, ahogy nagybátyám felhívta az öcsémet, és megkérdezte, mikor érnek vissza, mert ha időben megjönnek, akkor kimehetünk együtt a temetőbe. Később:
- Szia, Apa! Megjöttél? Megyünk a temetőbe!
- Kisfiam, honnan veszed, hogy te is jössz?
Bence megsemmisítő pillantást vet rá:
- PAPA ISZ JÖN.

A temetőben előreszaladt, megállt egy sírnál, majd amikor utolértük, így fogadott:
- Nem nyúlok hozzá, fojjó. Megégeti a kezemet.
Örültünk, hogy milyen okos. A nagybátyám viszont már ismeri a fajtáját:
- Szerintem ez a gyerek már meg is égette magát...

Gyertyákat viszont eddig még csak a szülinapi tortákon látott Benci, ezért annak rendje és módja szerint nekiállt elfújni a mécseseket a szomszéd síron, és büszkén mondogatta, hogy "ügyesz vótam". Aki pedig ezt megpróbálta megakadályozni, az mind elmehetett haza :-D

Barátságos arcot kérek!

Vannak azok a képek, amiket az ember nem tesz fotóalbumba, nem keretez be, nem szögez a falra, és nem tervezi, hogy majd az unokáinak is mutogatja.
(De titokban persze hülyére röhögi magát rajtuk.)

Na, hasonlítunk egymásra Bencével? 

Zoknigyilkos

Nem szeretek (meg nem is nagyon tudok) zokniban aludni, mert klausztrofóbiám van benne :-)
Nélküle viszont tiszta kiütés vagyok a hülye szilikonkütyütől.
Azt az egyet nem értem, miért tartott két hétig, mire végre kettévágtam egy zoknit a talpa közepénél.
Be vagyok én lassulva.

(N)agymosás

Azt mindig is tudtam, hogy Halász Judit nem kizárólag gyerekeknek énekelt-énekel. De hogy engem időnként mennyire idegpályán talál, az valami egészen elképesztő. Most éppen kétheti, pattanásig feszült lelkiállapotot, és - sajnos nagyon úgy tűnik, -  egy álmot úsztatok el a könnycsatornáimon.

Kisgömböc megrepedt

Legalábbis a bokám...
De nem ma, hanem egy héttel ezelőtt, amikor is emlékezetes és fergeteges erdei partyn sikerült részt vennem. Még 4 hétig kell ezt a vacak műanyag bokarögzítőt hordanom, ebből 2 hétig éjjel-nappal, a maradék 2 hétben csak nappalra. Ami még szebbé teszi az életet, hogy úgy tűnik, bármiből is készült pontosan, én arra allergiás vagyok :-D
És még így se bántam meg.
Sőt.

Társasjáték

Felkel reggel, bekapcsolja a tévét, és elhúz valamerre.
Én megnézem a híradót meg az időjárásjelentést, kikapcsolom a tévét, és berakok valami zenét.
Előkerül, meglepődik a változáson, és megkérdezi, hogy esetleg visszakapcsolhatnánk-e a tévét.
Visszakapcsoljuk, de nem nézi ám, hanem a rohadt távirányítót nyomkodja.
Mondom, most ezé' kellett?
Megsértődik, kikapcsolja.
Hurrá, szüret, akkor keresek valami tisztességes zenét megint.
Szenvedő arckifejezéssel tér vissza, hogy ettől neki fáj a feje, nem lehetne kikapcsolni, és egyébként is kezdődik a valahányadik űrhajós sorozata, azt megnézheti?
Nézzedbazmeg.
Űrhajós sorozatról kiderül, hogy ismétlés, elkezd járkálni.
Kikapcsolom, hogy akkor VÉGRE hallgathatok ze....
Nincs még a híradó?
Azt nézném én is, viszont belebeszél.
Pssssszzzzzzt!!!!
Duzzogva kimegy.
Tök fölösleges zenét keresni, azért próbálkozom, de minek.
Előkerül, kapcsolgat, ficereg, pakol.
Kikapcsolom.
Nem zavar, hogy néztem?
Middel, a hátaddal?
Akkor most felhúzza az orrát.
Így jön el az este.
A fegyverszünet úgy jön létre, hogy én elmegyek aludni.
Boldogan bámulja a tévét hajnalig.
Ugrás az elejére.

Best of férfilogika

Mindig is imádtam srácokkal beszélgetni, félszavakkal helyreteszik az embert.

Nemrégiben hozzájutottam egy példánynak a telefonszámához, íme, a kedvenc részeim a konzultációból: 

- ... még 4 hétig kell hordanom ezt a hülye bokarögzítőt. Elvileg szabad benne járni, csak nem nagyon tudok.

- De hát AZÉRT van, hogy ne tudjál. - és röhög. 

Valamint:

- Ja igen, tudom a lottószámokat is. Csak azt nem, hogy mikor fogják kihúzni.

Szerintem egyébként ezek nélkül sivár lenne az élet :-D

 

Vasúti logisztika

Hétvégén hazahoztam Jucus húgomat.
Amikor péntek este érte mentem, a lakóotthonban mesélték, hogy aznap reggel már nem lehetett jegyet kapni a vasárnap délután-esti Miskolc-Budapest járatokra, erre számítsak majd visszafelé. Szombaton kora délután tehát tettem egy - végül sikeres - kísérletet Kőbánya-Kispesten.

Alapesetben Juditkának a visszaszállítása úgy néz ki, hogy minden óra 30 perckor indulnak vonatok a Keletiből, és a kiválasztott vonat szinte percre pontosan 2 óra múlva meg is érkeznek a Tiszai pályaudvarra. Innen is minden félkor indulnak a vonatok Budapestre, ha tehát leszállás után azonnal a pénztárba megyek, jó eséllyel kapok még helyjegyet az egy óra múlva hazafelé induló IC-re.
Ebbe az egy órába kényelmesen belefér, hogy elsétálunk Judittal a lakóotthonba, elköszönök tőle, pár szót esetleg váltok a gondozónővel, és békésen visszaballagok a pályaudvarra. (Kivéve, ha a miskolci vonat odafelé több, mint 10 percet késik, onnantól ezt nem lehet kivitelezni, de ezt megérkezéskor már látom. Ilyenkor a következőre váltok jegyet.)

Most fordítva kellett gondolkodni.
Kicsit furán is nézett rám a vasúti jegypénztáros, amikor azt kérdeztem, hogy:
- Holnap délután melyik vonattal lehet még hazajönni Miskolcról? Mert ettől függ, hogy mikor megyek ODA :-D

(Indokolt volt egyébként a para, mert három különböző IC közül csak az egyiken volt már 1 db hely az első osztályon.)

Best of Bence: ragoz és kártékony

Pár hete, amikor még melegen sütött a nap, az udvaron kötögettem valamit, amit aztán otthagytam a széken.
Bence észrevette, és gondolta, jó fej lesz, behozza nekem a kötőtűt, hogy örüljek. Ki is húzta szépen a cuccból az egyiket, és boldogan vigyorogva nyújtotta felém, hogy:
- Kamila, KÖTESZ? Tesszék!

Itt nagyon cuki volt, mert szereti azt játszani, hogy "ez elment vadászni..." 

Tegyetek el befőttet*

El kell pakolnom egy élményt valahová az agyam hátsó részére egy jó magas polcra, hogy ne is nagyon érjem fel, mert amíg folyton elöl van, addig zavar.
Épp mondtam a Szellemi Vezetőmnek - aki egy létező személy - , hogy rajta se ismerem ki magam, egyik nap a bal vállamon ül, mint kisangyal, és belenyugvásra int, másik nap a jobb vállamon, mint kisördög, és lázadásra buzdít, így aztán kivagyok vele a slamasztikából.
Nincs egyébként slamasztika, vagyis nem lesz, amint megtanulom a dolgokat a helyükön kezelni, és mindennek csak akkora jelentőséget tulajdonítani, amekkora van neki. Csak nem tudom, ennek most volt-e.
Egyelőre talán legyen befőtt. Az sokáig eláll, és később még jól jöhet.

* Amúgy Kispál, nem tudom, most meglepődött valaki? 

Mi lehetett volna, HA

Néha inkább nem is gondolok bele a dolgokba.
Máskor meg igen, de minek.
Éppen az aktuális félév Erasmus-ösztöndíjasait összesítem, mert kérte egy kolléganőm.
Van egy lány, ezt a félévet Ausztriában tölti, aztán ha hazajött, lediplomázik.
És még az az érdekes benne, hogy szinte napra pontosan egyidős a húgommal.

Segítség, eltűnt!

Volt a hűtőben egy megkezdett doboz tej, meg egy új. A maradékot akartam elhasználni főzelékhez.
Kinyitottam az ajtót, kivettem a régi tejet, visszanyúltam, kivettem az újat is, aztán álltam ostobán, mindkét kezemben egy-egy tejesdobozzal, és kétségbeesetten nyivákoltam, hogy "Nem láttad a régi tejet?"

Ez még annál is rosszabb, mint amikor keresem a szemüvegemet, pedig rajtam van. (Tényleg szoktam, nagyon gáz egyébként :-D )

Ha jó a szél, az irány maradhat*

Az ember azt hiszi, hogy stabilan jól van ott, ahol van, mégis néha kiderül, hogy igazából ez nem is annyira biztos. Mintha beálltam volna ugyan körjátékozni, de a biztonság kedvéért csak háttal, hogy azért lássam, mi van kint, hátha érdekesebb. És ha igen, akkor én egy kicsit kiállok, de várjatok meg, mindjárt jövök, a helyemet addig hagyjátok ki. Aztán ilyenkor legalább lehet megint gondolkodni a dolgoknak a menetén meg a fontossági sorrenden, meg a helyes magaviseleten.

Továbbá Luca akkor most már férjhez ment, és nagyon szépen csinálta, lehetett büszke fejjel örülni neki.

* PUF: Gólya

Szegény férfi, ha beteg

- Olyan rossz a gyomrom, de nem tudom, mitől lehet. - panaszkodik falfehér arccal az Alfahím.
- Megmondjam? Tegnapelőtt még tök beteg voltál. Aztán ettél tegnap este mángoldot, amiben tej volt. Előtte-közben-utána benyomtál néhány felest (a pontosabb mennyiséget fedje jótékony homály), később egy fürt szőlőt, egy hatalmas tál levest sok gombával meg még több csilivel, éjszaka titokban egy túró rudit, aztán reggel éhgyomorra egy vödör kávét. Ja, és egyébként is ideges vagy. Van még kérdésed?
(Nem volt neki.)

Best of Bence

A nagybátyám bemászott Bencivel az asztal alá beszélgetni. Én hallgatóztam.

- Bencuskám, mi volt a bölcsiben?

- 'eggeliztem. 

Bence lábszárán gyanúsan szabályos kör alakú, lila folt van. 

- Bence, mi történt a lábaddal?

- Meg'ajapott a Tamász.

- Hűha. De hát miért harapott meg?

- Megvejtem. 

Arról, hogy mennyi mindent lehet csinálni, ha az ember beteg, és otthon marad

Amikor tegnap hajnalban ráébredtem (vagy inkább arra ébredtem), hogy összeszedtem a legújabb divat szerinti gyomorvírust, és az már biztos, hogy dolgozni menni nem tudok, elsőre még örültem is. Hurrá, van egy szabadnapom, akkor kimosom az ünneplő ruhámat szombatra, elvégzem Luca kendőjén az utolsó simításokat, meg esetleg feldolgozom azt a kazalnyi mángoldot, amit vasárnap hoztam a kertből.

És tudjátok, mit csináltam ehelyett?
(Mármint amellett, hogy lázcsillapítót ettem kólával, és időnként halaszthatatlan dolgaim voltak.)
Aludtam egész nap.

Szolgálati közlemény

Mostanában kicsit mintha túltengett volna a magánéletem. Mintha.
Szóval úgy éreztem, hogy a kötős-horgolós bejegyzések nem annyira férnek össze a párkapcsolati problémáimmal, meg az öcsém házasságának a felbomlásával.
Az előbbieket szívesen mutogatom ország-világ előtt, az utóbbiaknak viszont nem szeretnék komolyabb hírverést csapni, ezért úgy döntöttem, valakinek innen mennie kell.
Így a kézműves részleget elköltöztettem, illetve megadom neki a lehetőséget, hogy tiszta lappal induljon.

Fogadjátok szeretettel a Kamilla Manufaktúrát, amit diplomáciai megfontolásból mégsem linkelek, de blogspotos az is :-)
Még nagyon zöld, de majd alakul, szépen lassan, ahogy elkészülök egy-egy újabb munkával.

P.S.: Azért Kamilla, mert Bence unokaöcsém hősiesen küzd a beszédtanulással, és az én nevemet kb. így sikerült kimondania. (ld. Kamilaaaa!!! Kéek pajisztát!!!)

Így spórolok én

Spórolok, persze. Francokat spórolok, ennyi pénzből nem lehet spórolni, annyi a kihívás "csak", hogy úgy kell belőle nullára kifutni, hogy ki legyen fizetve a rezsi, legyen bérletem, meg minden napra kajám.

Tehát akkor: hogyan nem költök pénzt.

Első mese. Esküvőre menéshez vettem volna "ünneplőt", szépen el is képzeltem, hogy szeretnék egy új ruhát, lehetőleg türkiz- vagy petrolkéket, A-vonalút, és esetleg a kényes (hájas) részeket valami ráncolással eltakarót. Legyen térdig érő, és legyen ujja, mosónő-jellegű felkar álcázására. Egye fene, ha nagyon muszáj, esetleg el tudok rá különíteni xx-ezer forintot (xx = éppencsak kétjegyű szám). Aztán felébredtem, és a kezem belelógott a bilibe. Eltakarodtam turkálni (életemben kábé negyedszer, az első három alkalommal nem találtam semmit, mert ideges lettem, és hazamentem), és kiguberáltam egy tök másmilyen lilát. Ezer forint volt. Így nem vettem szép új ruhát.

Második mese. A Lipótiban reggel érdemes kenyeret venni, leginkább azért, mert olyankor még van. (A CBA-ban nagyon ocsmány kenyereket bírnak árulni, amíg lehet, addig inkább a Lipóti vagy a Ludwig pékséget választom, bőven ráérek akkor cébéázni, amikor már muszáj lesz.) Szóval be is ugrottam a Kálvin térnél, és máris elkezdett ragyogni a szemem, meg csorogni a nyálam, amikor megláttam a tönkölykockát. Ugyanebben a pillanatban feltámadt a lelkiismeretem is, és emlékeztetett, hogy hoztam reggelire szendvicset, ami igenis ELÉG, és hiába finom a tönkölykocka, igazából nem kell. Így nem vettem tönkölykockát.

Harmadik mese. Szintén a Lipótiban történt, hogy szerettem volna kefirt is venni, de azt meg elfelejtettem :-D

Bevásárlócsapda

Nemrég olvastam valahol, hogy a plázák/multik sok, vásárlást ösztönző szutykos kis trükkje közé tartozik az is, hogy csúszós a padló. Azt tényleg észrevettem már, hogy mondjuk a Köki terminálban csúszkálva egyszerűbb lenne közlekedni, mint rendesen lépkedve, ami ezen a tükörfényes járólapon nagyon fárasztó is, és az én kripli porckorongsérves derekam öt perc alatt fájdul meg hihetetlen mértékben. Nem is vagyok emiatt jó célcsoport, mert ilyenkor meg nyűgös leszek, és haza akarok menni, nem pedig még többet vásárolni.

Kézenfekvő megoldás lenne az, hogy ne menjek oda, de a Köki nekem még kifejezetten praktikus is, mert a legfontosabb üzletek és szolgáltatások frankón egy helyre vannak gyűjtve, hazafelé pedig a 93-as busz konkrétan a ház előtt rak le. Jó, igazából a kocsma előtt, de onnan meg már nem lakom messze :-)

Szóval nem gondoltam volna, hogy ez a járólap-buli is direkt van... a kis lila felhőcskémmel a fejem körül én simán bevettem, hogy hűűű, hát az csak azért van, mert még szép és új.
Az impulzusvásárlás kivédésére a bevásárlólistát ajánlják a mostanában gombamód szaporodó pénzügyi/spórolási tanácsadók.
Kíváncsi vagyok, mit javasolnának csúszás ellen.
Talán balesetbiztosítást, mert egyszer valaki úgyis kitöri ott valamijét szerintem.

Meglepetés a konyhában

Szétesett a szegélyénél a gyúródeszkám. És mit gondoltok, mit találtam alatta? Csupa-csupa molylepkefészket :-O Már csak a nyoma van ott, egy korábbi bújócska nyertesei, de akkor is meglepődtem... rendszeresen átnézem a lisztet, búzadarát, kutyafülét a konyhaszekrényben, levendulaolajat cseppentek a gyapjúfonalaim közé, és mégis felbukkan időről időre néhány kis rohadék. Hát (például) ezért. Gondolom, vannak még rejtekhelyeik, és biztos vagyok benne, hogy azokat is legfeljebb véletlenül fogom egyszer megtalálni. Vagy nem.

Így szoktunk mi beszélgetni

Kis kiegészítés az előző bejegyzéshez. A fiatalember még kicsit bizonytalanul közlekedik Kőbányán meg Kispesten, én viszont itt kivételesen tudom, merre kell menni.

- Akkor most merre menjek?
- Egyenesen. Tudod mit? Kövesd AZT a buszt. (mutatom)
- Melyiket?
- (elment) Mindegy... menjél egyenesen.
- Nem mindegy. NEM MINDEGY. Csak úgy előremutatsz, hogy "azt a buszt", abból én nem tudom, hogy melyiket. (hát azt az egyet, bazmeg, amelyik előttünk van) Te nem tudsz vezetni. Nem érted meg, hogy aki vezet, az teljesen másképp gondolkodik. (jóvanna, hagyjuk már...)
- (a piros lámpánál utolérjük a buszt, ami PONTOSAN arra megy, amerre nekünk kell) Na látod, itt erre a buszra gondoltam. Ez pontosan arra megy, amerre nekünk kell. Szóval nyugodtan kövesd a buszt.
 - Mér', milyen busz ez?
- 136-os.
- És?
- Ott megy el a ház előtt az Üllői úton. (a busz elkanyarodik BALRA)
- Jó, akkor most merre menjek?
- (jobbra, bmeg, merre) Ööööö. Szerintem menjél balra...

A dőlt betűs részek minden előzetes feltételezéssel ellentétben nem hangzottak el.Szerintem igenis a türelem mintaképe vagyok.

Van ám még egy eset, amiben szintén én vagyok a főgonosz.
Rákoscsabán voltunk az öcsémmel családot látogatni, 7 körül felhívtam a rendes pasimat, és megkérdeztem, hogy esetleg eljönne-e értünk Kispestről.  Mondta, hogy pár perc múlva indul, majd pontosan 8 óra 6 perckor telefonált, hogy ott van, menjünk le. Kérdeztem, nem jön-e fel, mert nagynéném neki is tett félre vacsorát, de ezt nem is volt alkalmam elmondani, mert leharapta a fejemet, hogy NEM, NEM MEGYEK FEL, NEM ÉRTED, HOGY SIETEK??? Jó, akkor lemegyünk... és 5 percen belül ott voltunk.
- Induljunk már. Nekem nyolcra a Népligetnél kell lennem, és már negyed kilenc.
(hö????? ennyi erővel asszem, akár fel is jöhetett volna megenni azt a rakott krumplit)

De egyébként elkísért vérvételre, és utána sütött nekem szilvás pitét, mert hős voltam (nem voltam, sőt bőgtem). Szóval igyekszik ám :-D Csak pasi.

Lenni UFO, nem beszélni földlakó

Nyilván oka van, hogy a (hímnemű) barátaim miért "csak" a barátaim, a fickóm meg mitől lett a fickóm. De az is tény, hogy a cimboráimmal többnyire félszavakból (vagy nélkülük) is értjük egymást, a pasim meg néha mintha földönkívüli lenne. Oké, hogy nem lehet minden azonnal tökéletes, de komolyan, időnként szinte fizikailag kimerítő, mire közös nevezőre jutunk, arról nem is beszélve, hogy nálam addigra már jó eséllyel kimegy a biztosíték, és valahol félúton beszólok. Pedig esküszöm, igyekszem, hogy ne legyek türelmetlen és bunkó.

Néha már ijesztő, hogy mennyire más logika mentén gondolkodunk. Például amikor felteszek egy kérdést, akkor nekem elég, ha válaszol, és igazából nem mindig "érdekel" - vagy inkább nem feltétlenül igénylem -, hogy ezt meg is indokolja. Nekem viszont minden egyes mondatomat Ádámtól meg Évától kell kezdeni, mert különben nem hajlandó megérteni, és mindent pontosan le kell vezetnem, ha pedig - szerinte -  nem logikus, akkor összeráncolt szemöldököt kapok cserébe.
Márpedig spontán döntéseket, vagy érzelmi viszonyulásokat elmagyarázni elég nehéz, így gyakran végződik úgy egy ártatlan beszélgetés, hogy én frusztráltan hőbörgök, ő meg megsértődik.

Tiszta felüdülés, amikor a barátaimmal tárgyalok.
Ma reggel például megláttam a buszból az egyiket, és arra gondoltam, hogy úgyis jön a következővel, szóval felhívom, és megkérdezem, hogy megvárjam-e a végállomáson. A beszélgetés kb. így zajlott:
- Helló! Most mentem el az orrod előtt a 136-os busszal.
- Jó, akkor várj meg a Kökin.

A másik példánnyal meg beültünk egy pár sörre kedden este, mert már régen találkoztunk.
Egyszer csak rám nézett, és vigyorogva megkérdezte: - Tudod, miért szeretek veled beszélgetni?
Én meg mondtam, hogy tudom, és visszavigyorogtam.
És tényleg tudtam :-)

Jó, többéves ismeretség után könnyű. De egyelőre akkor is az a helyzet, hogy a barátaim jelentik azt a közeget, ahol hátradőlhetek és felrakhatom a lábamat az asztalra, otthon meg egy kicsit mintha mindig a villanypásztor mellett ólálkodnék, ami akármikor megrázhat, ha nem vagyok elég óvatos.
Persze dolgozom az ügyön, de szerintem ezt kivételesen tényleg az idő fogja megoldani.

A világ legjobb bulihelyszíne

Lánybúcsúz(tat)tunk Villányban, elég jól sikerült, erre persze a helyszín egymagában is garancia, áááááá, nem vagyok elfogult egy csöppet sem, ha csak odamentünk volna, és nem csinálunk semmit, már akkor is tökéletes - és ezen még javítottunk egy kicsit :-D

Főszervezni mondjuk most egy darabig nem akarok, illetve csak akkor, ha az összes résztvevő aláír egy együttműködési nyilatkozatot, és ha nem teljesíti, akkor büntetést fizet, vagy mittudomén. 

Egyébként szerintem a legjobb rész az volt, amikor még csak hárman voltunk ott az "előkészítő stábbal", és persze az volt az előkészítés, hogy fél tízkor beültünk a Pólya-pincébe rozéfröccsözni, és csak akkor vettük észre, hogy dél van, amikor megjött a következő különítmény a pécsi vonattal. De nem baj, mert őket is leültettük fröccsözni. 

Onnantól aztán főleg kapkodtunk, én idegeskedtem meg diktátorkodtam, mert úgy gondoltam, hogy legalább az elején tartsuk magunkat a menetrendhez, aztán később majd úgyis oldódik a fegyelem (alkoholban). Ez így is lett. Azt hiszem, a végén nagyjából mindenki elégedett volt a programmal (én nem teljesen, de nem mondom meg senkinek), ittunk rendesen, aztán vasárnap délután fél kettőkor már otthon is voltam, néztem ki a fejemből, és máris olyan távolinak tűnt, hogy reggel még a pincesoron lófráltunk. Mintha csak álmodtam volna az egészet. 

De elég csak ránéznem a hűtőben arra a két liter borra, amit hazahoztam, és akkor már tudom, hogy tényleg ott jártam :-D 

Különbség

A Tamaris balerinacipőm 3 évig bírta (szezonon kívül munkahelyi váltócipőként üzemelt).

Amikor végül májusban a felsőrésze úgy döntött, hogy MOST van itt az ideje elválni a talpától, éppen nem voltam felkészülve egy tisztességes új cipő megvásárlására, meg egyébként is elgondolkodtam, hogy vajon biztosan rám fog-e szakadni az ég, ha egyszer nem Tamaris cipőt veszek, hanem valami bevállalható kinézetű műbőr cuccot sokkal olcsóbban. 

Vettem is egyet a Deichmannban.

Végül is nem olyan szörnyű.

Csak három hónap után szakadt el. 

Gyors kalkuláció: ha ilyen ütemben megy tönkre, akkor lehet venni évente két párat, az három év alatt hat pár, szorozva mondjuk ötezerrel, az harmincezer. Az egyetlen előnye, hogy nem egyszerre kell kifizetni, de akkor most tényleg olcsóbb? 

Várjuk a papát

Hétfőn vigyáztam Bencére, mert majd csak a jövő héten kezdi az új bölcsit, én viszont ezen a héten még viszonylag könnyedén el tudtam kéredzkedni egy napra (többre is tudtam volna, kicsit már bánom, hogy nem tettem, olyan jó volt együtt a kiskrapekkal).

Reggel vérig sértődött. Éppcsak kinyitotta a csipáit, papucsot húzott a szellemes pizsamájára, és csámpázott lefelé a kerten át, hogy papájoz, papájoz, de megszívta, mert a nagybátyám elment dolgozni, az ajtót meg bezárta, Bence hiába lógott vörös fejjel bőgve a kilincsen.

Visszajönni nem akart, leült a küszöbre, hogy ő ott marad. Ekkor szemétláda módon bevetettem az erőfölényemet, egyszerűen megfogtam és visszavittem, mondjuk közben két ököllel verte a fejemet meg húzta a hajamat, és visítozott, hogy NEEEM, NEEEM.

Még a kertkapuban is bömbölt vagy negyedórát egy kövön ülve (bezártam a kaput is, hogy ne tudjon a kerten át megszökni), aztán szerintem megunta, visszaballagott a házhoz, és ott leült a lépcsőre, hogy akkor ő megvárja a papát.

"Kamila, elle, ide szüssz!" - ezt a mondatot vagy ötszázszor hallottam aznap, mert persze engem is hívott, hogy üljek mellé és várjuk együtt a papát. Még a pólót meg a nadrágot is a lépcsőn kellett ráadnom, mert be nem jött volna átöltözni. Gondoltam, marha jó program lesz reggel kilenctől délután ötig a küszöbön ülni, szerencsére ennyire még nem kitartó az öcskös, a csigaszedés ígéretével például viszonylag könnyen el lehetett mozdítani a posztjáról.

Nem is tudnám pontosan felidézni az egész napot, de valahogy mindketten életben maradtunk fél hatig. Este aztán kézbesítettük Bencét az apjának, az autóban új szót tanult, és boldogan rikoltozott az égre mutogatva, hogy "papa, 'ézd, szibárány".
Visszaadtuk, elköszöntünk egymástól ("szia, bogalam") most vége a nyárnak, hétfőtől bölcsis, és nem tudom, mikor látom legközelebb, de máris alig várom.

Azért a lakáskulcs legyen kéznél

Úgy látszik, nekem semmi nem jó.

Mindig az volt a kínom, hogy az üres lakásba egyedül megérkezni nyomasztó, és mennyivel jobb, amikor valaki már vár - vagy legalábbis VAN - otthon, és ajtót nyit nekem, amikor hazaérek.

Igen ám, de arra nem számítottam, hogy egyszer majd esetleg tényleg lesz otthon valaki, csak nem enged be, mert annyira Férfi, hogy vagy számítógépezik, vagy hall.

"Kopasz emberek telefonálnak"*

Jó pár hónappal ezelőtt egy kedvetlenolvasó csúnyán legorombított (magyarul beszó't), hogy tutira azért nincs nekem soha pénzem, mert furtonfurt elkocsmázom meg elbulizom, és tökre szégyellnem kéne a pofámat, meg magamat is, hogy harminciksz évesen ennyire felelőtlen vagyok. (Egyébként azóta se vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy nem valamelyik családtagom volt álruhában...)

Fentiek fényében most már legalább örülhetek, mert végre nincs mit elkocsmáznom, meg elnyaralnom, meg elbuliznom, meg elvásárolnom, meg mondjuk elmoziznom és elszínházaznom, az elkönyvesboltozásról pedig régóta álmodozni se szoktam, hanem felelősségteljes felnőtt módjára szépen elköltöm MINDEN pénzemet számlákra és (alapvető) élelmiszerre. Szóval megjavultam egycsapásra.

A munkahelyemen fizetést csökkentettek, és nem hiszem, hogy a főiskola helyzete túl sokat javulna a közeljövőben. Aggódom, és nyitva tartom a szemem-fülem, mert nem szeretném elhinni, hogy nincs más lehetőségem... aki hall valamit, adja tovább.

*Kiscsillag: A pénz miatt

Megnéztem én is ezt az Istvánt

Előtte szépen türelmesen megbeszéltem magammal, hogy próbálom NEM az eredetinek a hasonmás kiadását elvárni. Ez úgy nagyjából sikerült is.
Meg még ezen kívül az is van, hogy a kis naiv agyam iszonyat lassan kapcsol, ezért a darabban sokkal több politikai utalást fedezhettem volna fel, mint amennyit valójában érzékeltem, de ez kábé másnap esett le, miután elolvastam egy csomó kritikát. Jól van, na... sajnos elég sokszor történik meg, hogy kicsit lemaradva kullogok az események után.

Persze, hamisak is voltak néha, meg a Buci szerintem is egy majom egyébként, bár nem látom be, hogy ettől mér' ne lenne alkalmas Koppánynak, és azt is aláírom, hogy elég olcsó poén volt "visszahozni" Nagy Ferót meg Varga Miklóst, de szánalmasnak azért nem nevezném. És így tovább egészen a fehér lónak a lenyakazásáig, amit viszont kivételesen már percekkel korábban elképzeltem, hogy na, olyan tutira lesz.

Szóval nekem tulajdonképpen tetszett.

Viszont tízmillió kritikus országa lettünk egycsapásra, ez meg milyen tipikus már, végre megint öli egymást egy csomó ember ((ott a korona belsejében, és nem tudnak kijönni)).

Alfahímek

Az egyik az öcsém, aki inkább próbál öngyilkos lenni, csak segítséget kérni ne kelljen, utána pedig duzzog, hogy őrá senki nem figyel, és senkit nem érdekel, hogy mi van vele, PEDIG úgy egyébként öngyilkos akart lenni.

A másik a vadonatúj, valószínűleg a továbbiakban már csak volt pasim, aki, mert kicsit pofán csapta az élet, menten elmenekült előlem, mert "nem akarta, hogy ilyen állapotban lássam", majd amikor én egyrészt próbáltam utána nyúlni, hogy mégis mellette legyek, majd, amikor ezt sem engedte, éreztettem vele, hogy megbántott azzal, hogy visszautasította a segítségemet, nemes egyszerűséggel megszakított velem mindenféle kapcsolatot. Az utolsó információm, hogy agresszív és dühös a hangom, és türelmetlen vagyok. (Utóbbi sajnos egyébként igaz, de nem hiszem, hogy most bármi is múlt volna ezen.)

Tehetetlen vagyok, csalódott, és ijedt.
Komoly, hogy a létező legjobb szándék mellett is ez a maximum, amit ki tudok váltani a számomra egyébként fontos emberekből?

Szeparációs szorongás

Öcsémék elválnak, sógornőm lépett ki, de - ahogy megtudtam, amit jobb lett volna, ha inkább nem tudok - éppenséggel soha egy pillanatig nem viselkedett "rendes" feleségként. Sőt, semmilyen feleségként sem.
Nagyot csalódtam benne, gyakorlatilag egy pillanat alatt megutáltam, megundorodtam tőle, ez majd biztos el fog múlni valamennyire, de most úgy kell visszafogni a kezemet, hogy ne akarja begépelni mindazt, amit gondolok róla, meg az anyjáról, meg az egész családjáról, meg...

... meg arról, hogy mi lesz most Bencivel, akit a továbbiakban ők nevelnek Bicskén. Gondolom, öcsém anyósa őt is felneveli majd. Valahogyan. Ahogy a saját gyerekeit, de most megint bekapcsolom az öncenzúrát.

Ritkán sírom el magam bejegyzés írása közben, most siratom a nagyfülű, kékszemű, piszeorrú, szemtelen disznó és törpeterrorista, szöszi kicsi puha unokaöcsémet, akivel talán még találkozom majd néha, amikor az apjánál lesz láthatáson. Annyira picike még, mindent el fog felejteni. Az öcsém, akivel a múlt héten még összebújva aludtak, hétvégi program lesz neki (és az öcsém ebbe bele fog dögleni, de nincs az a bíróság, aki neki ítélné a gyereket, nem is akar pereskedni, nem szeretne cirkuszt, hagyja az anyjánál).

Még mielőtt fenekestől felfordultak volna a dolgok, megbeszéltük, hogy ezen a héten én vigyázok Bencére, de most már úgy van, hogy csak holnapig, mert szerdától kezdődik a beszoktatás az új bölcsiben, Bicskén. Még semmi nem változott, kiabál utánam, hogy "Kaaaaamila, 'ézd", tegnap meg iderohant, adott egy nyálas puszit, aztán ment a dolgára. Bújik az ölembe, mondja, hogy mit énekeljek neki, és a tenyerembe pakolja a lábait. (Utána meg üvöltve tiltakozik, és harap, mert nem akar tiszta pelenkát...)

Attól tartok, hogy csak az ünnepek maradnak majd, egy félidegen nagynéni leszek, aki néha visz valami ajándékot.

Félek, hogy a sógornőmék az öcsém ellen hangolják majd, pedig semmi okuk rá, sajnos mégis elkezdték már az utálatos viselkedést. De hogy miért... azt nem tudom. Öcsém se. Tény, hogy egy ideje megváltoztak köztük a dolgok, Orsit mégis nehezen engedi el, és végképp nem érti, miért és mikor lett ő a rossz.

Én csak nézek, és nem tudok segíteni.
Szörnyű érzés, hogy ma még minden úgy van, mint eddig, simán csak vigyázok az unokaöcsémre, de közben tudom, hogy ez holnap lesz így utoljára. Akkor érte jön a nagyanyja, és elviszi, és onnantól nem tudom, mik lesznek az új játékszabályok.
Azt hiszem, nagyon fog hiányozni a pici Bencém.

A dolgoknak az ígyállása

Már a Fishingen is megmondta a tutit a Menyhárt Jenő, hogy nehéz egyedül, de másokkal se könnyebb, szóval tudhattam volna, aztán mégis megint meglepődtem, mert az addig OK, hogy a királyfi fehér paripán belovagol az embernek az életébe, de aztán jön az a rész, amikor majd el kell viselni, hogy ott van :-D
Nemnemnem, nem panaszkodom, igazából örülök ám neki, rend van, nyugalom van, biztonság(érzet) van, a többit meg majd remélhetőleg megoldjuk észből, ha már alkalmazkodóképességből nemigen megy.

A manufaktúrára is jó hatással van az életem ilyenformán való alakulása, ugyanis míg az Alfahím helikopteres meg verekedős, ordítozós, űrhajós és vérengzős filmeket KÉNYTELEN nézni a tévében - mert muszáj neki nyilvánvalóan -, én nyugodtan dönthetek úgy, hogy ezeket nekem igazán nem kell ám néznem, és húzhatok a fotelba kötni :-) Például kendőt. Meg még kendőt is.

(Noro Taiyo Sock Yarn, Iris Shawl.)

(Barka Mandarin, Granny Shawl.)

Megvan, hová megy az a sok bírság

Öcsém meg nagybátyám rendőrautót lát:
- Na, ezek most épp mit csinálnak? Szolgálnak és mérnek, vagy csak kártyáznak?
- Kártyáznak.
Én csak simán nem értem:
- Kártyáznak...?
- Hát valahogy el kell osztani azt a sok pénzt, amit a mérésből összeszednek, nem?

Közmunka

Kék vakondnadrágos fickók fetrengenek az Annus néni háza mögött az árnyékban. (Annus néni a nagyszüleim átlósanszomszédja volt, már rég meghalt, és megvette más a házat, de azt nem tudom, hogy hívják, ámbár nem is igen érdekel. Annus néni háza, és kész.)
Szóval ugyanezeket a fickókat máskor leginkább a kocsma környékén látni, vagy biciklit tolva ökörhugyozás alakzatban.
Kérdezem az öcsémet:
- Te. Ezek mit csinálnak ott?
- Nem látod? DOLGOZNAK.

Best of öcsém

- Hallottad, hogy a Laci vett egy lakást Veszprémben?
- Olyan hangosan vette?

Bence jobb, ha vigyáz

Unokaöcsém folyton bántalmazza az öcsém haverját, a piroshajút. Persze ha Ádám csak ráfújna, Kisgyerek repülne kb. Új-Zélandig... de igazából nyilván nem bántaná soha. Mindenesetre a napokban tájékoztatta:

- Töki, az a szerencséd, hogy ilyen aranyos fejed van, különben már rég összevertelek volna.

P.S. De végül inkább ezt a képet csinálta az eső után a pocsolyában dagonyázó törpevaddisznóról:

Bőgőmasina

Bedobtam egy kisollót a táskámba, aztán meg belenyúltam, jó kis horror volt, úgy kaptam vissza a kezem, mintha kígyó csípett volna meg - na jó, lehet, hogy nem, mert még sosem csípett meg kígyó -, mindenesetre ez a k.va olló a jobb középső ujjam körömágya alá ment.

Vérzett eléggé. Otthon persze se Betadine, se fertőtlenítő kendő, se semmi, a pálinka meg hirtelenjében eszembe se jutott, OK, akkor legalább kinyomkodom jól. Szépen higgadtan, fapofával nyomkodtam, aztán amikor úgy gondoltam, hogy már biztos vérzett eleget, akkor abbahagytam, be is ragasztottuk, majd mikor mindezen túl voltam, akkor fordult egyet a világ, közöltem, hogy jó, akkor én MOST vagy hányni fogok, vagy elájulok, de a kettő közül legalább az egyik elég valószínű, na, melyik legyen.

Végül aztán idáig nem süllyedtem, viszont bementem a szobába, bekúsztam a takaró alá, megkérdeztem, hogy baj-e, ha legalább sírok egy kicsit, az hálisten nem volt baj, szóval sírtam, mert bibis lett az ujjam :-D

Utána meg röhögtem, hogy mennyire nem bírom a gyűrődést, és az a csoda, hogy még életben vagyok egyáltalán, meg az is vicces, hogy először mindent szépen megoldok, és amikor már egyébként nincs baj, na, AKKOR tök fölöslegesen cirkuszolok.

Titkos jótevő

- Csináltál te valamit a vízcsappal?
- Nem, miért?
- Most el lehet zárni.
- Ööö... akkor igen.

Legközelebbafejedethagyodelédeslányom

Leslattyogtam múltkor az üzemorvosi rendelőbe refluxbogyóért, mert ha nincs, akkor köhögök, és az nem annyira funky.

Megkaptam a receptet, amit szerintem ugyanazzal a kézmozdulattal hagytam el, mint amelyikkel átvettem. 

Kerestem pár napig, de meguntam köhögni, és inkább elmentem a gyógyszertárba kérni valami vény nélkül is kiadhatót, aztán majd még kereshetem tovább az eredetit.

Sorra kerültem, leraktam a táskámat meg a könyvemet a pultra, és felvázoltam a problémát. Kaptam is valami izét, (nem jó semmire, nyilván, de sebaj, majd talán kapok új receptet), kifizettem, elraktam, köszöntem, fogtam a táskámat, indultam.

A KÖNYV!!! - szólt utánam a sorban mögöttem álló csávó.

Hű, köszi, mondom neki, így szoktam elhagyni könyveket máskor is.

Meg recepteket, mondja.

És röhög.

Best of Bence

Tudja a színeket! (Pjosz, kík, zözd, száji, bojdó Fabia)

Mutat az öcsém vöröshajú haverjának, Ádámnak a fejére:
- Pjosz?
- Töki, b.zmeg, nem igaz, hogy már te is kezded....

Hideg volt, de meleg lesz*

Piszkosul fel kellett öltözni reggel: harisnyanadrág, meg hosszúujjú, meg farmerkabát, plusz még kendő is, ez utóbbiból - időnként kiderül, - még mindig nincs elég, a múltkor kellett volna egy natúrszínű, meg valami pirosas, és nincs, nincs, NINCS egy kendőm, amit felvegyek :-D

Viszont ezt se mutattam még, pedig áprilisi kendő egy áprilisi képen, amikor még június volt:

Kössetek-horgoljatok kendőt, szerintem nyáron nélkülözhetetlen kiegészítő. Nekem ma a nyakamba kellett - fránya torokfájás -, de máskor meg bevethető kardigán helyett, például nyáresti andalgáshoz tökéletes, és a szúnyogok is ajánlják, mert könnyebben meg lehet csípni az embert.

*Lovasi: Szilvafácska

Best of Bence - kezdődiiiiik!

Kishaver az etetőszékben, előtte kistányér, meg egy pohárban víz. A békesség érdekében a kistányér üres, a párizsis-sajtos katonákat egyesével kapja, a sokadikat így is megpróbálja belemártani a vizespoharába.

- Nemnemnemnem, NEM, Benci, nem szabad belerakni a párizsis kenyeret a vízbe, hát mi vagy te, mosómedve?
- A-haaaaaa!!!!!

Kistükör

Judit húgom néha nem tudja a saját szavaival kifejezni magát, ilyenkor kölcsönöz valakitől, például tőlem. Érdekes dolgokat tud így meg az ember :-D
Nagyon úgy tűnik, én a következőképpen kommentálom, ha a farmerom megérett a mosásra:

"Mennyire retkes ez a nadrág... basszus."

"már megint füle van a falnak" *

Tegnap este történt némi séta a Gellért-hegyen, erre tessék: tele volt minden a török cserediákjaimmal.
Nem is igaz már, hogy akárhová megyek, mindenhol csak a munka :-D
(De nem vettek észre szerencsére, mert valami különösen ocsmány török slágereket üvöltöttek bele az éjszakába, feltehetőleg sakálrészegen :-)

*Sziámi (de lehet, hogy Kontroll Csoport), A félelem háza

Embertervez

Ja, persze, tök jó, teleszerveztem minden napomat mindenféle programmal, gyakorlatilag hetek óta nincs is szabad délutánom meg estém. Egyetlenegy dologra nem gondoltam: hogy mi lesz, ha egyszer mégis valami MÁST szeretnék csinálni. Újratervezés, a következő lehetőségnél hátha jobbra fordulok.

A macskák réme

Best of öcsém

Nézi a szomszéd macskáját, aki épp a mi kertünkben ólálkodik: "Nagyon ronda ez a macska. Ha a miénk lenne, akkor is utálnám." - mondja, miközben a saját macskánk hátára meg éppen egy ruhacsipeszt tűz.

ORF

Hétvégén nekem szaladt valami dög gyomorrontós vírus, én meg az istenkirály immunrendszeremmel rögtön meg is adtam magam. A fészbúkos észcsoportban is azt mondta a szaktekintély, hogy vegyek a gyógyszertárban orális rehidráló folyadékot, mert nem lenne jó kiszáradni, meg az üzemorvosnál is rámnézésre felírták pikkpakk. Ki is váltottam, nem is volt drága, már kettőt megittam belőle, és hát ocsmány. Közben az jutott eszembe, hogy erre a világ bármelyik hímnemű élőlénye hangos röhögésben törne ki, hogy olyat ő ad ingyen is, mérnemszóltam.

Pedagógia

Bence, nem szabad belefeküdni a gazba, mondtuk a Kiscsávónak, majd amikor nem látta, az apjával együtt belefeküdtünk a gazba.

Ellentmondás

Tegnap rájöttem, hogy ez már megint mekkora hülyeség.
Most először is valamitől nagyon különlegesnek kéne lennem, vagy legalább látszanom, hogy aztán utána majd végre lehessek teljesen átlagos. Csoda, ha az ember begolyózik? :-)

Baltával fejbe

A volt pasimnak nője van.
Mondjuk mér' ne lenne, nem tegnap volt a pasim, hanem évekkel ezelőtt, csak mégis meglepett, mert elég sokáig nem volt neki. Megérdemli egyébként - ha valaki, akkor a Medve aztán tényleg megérdemli, hogy nagyon szerelmes legyen és nagyon boldog, és mindezt nagyon sokáig.

Abban a kapcsolatban én voltam a szemét. Egy szavam nem lehet rá, igaza volt, hogy elment. A rosszabb az, hogy magamnak én azt az akkori viselkedésemet megbocsátani azóta se tudtam, meg is van az eredménye, tessék.

De ez most egy kicsit akkor is felkavart.
Na jó.
Nagyon.
Ő ismert engem a világon a legjobban.
Most meg akkor már nincs, aki a világon a legjobban ismer, akivel szemben nem kell álarc, nem kell póz, nem kell művidámság, nem kell smink, csak úgy az álcázatlan valóságomban lógathatom mellette a lábam, és jó vagyok úgy is.

Az a nyugalmat árasztó medvesége, az még nagyon sokáig fog hiányozni nekem.

Best of öcsém

Közli délután háromkor, miután délelőtt tizenegy óta kapáltunk a kertben, a tűző napon:

- Csak szólok, hogy leégett a hátad.
- Akkor bemegyek, veszek fel valami rendes trikót.
- Most már minek...
- Nem igaz, hogy nem bírtál korábban szólni.
- Amíg nem vagy leégve, addig hogy szóljak???

És egyébként ilyesmit csináltunk:

"Hát szép az nem lett, de legalább nem olyan gazos."

Kell szemüveg

Kettő.
Egy az orromra, hogy lássak.
Meg egy a hajamba, hogy jól nézzek ki.

Ezeket aztán alkalomadtán lehet cserélgetni a körülményektől függően, bár tegnap például pont így mentem neki valakinek az utcán :-)

Azok a fránya gének

Egy csomó szempontból nem is vagyok tipikus nő.
A kivételektől eltekintve általában meg bírom magyarázni, hogy mit miért csinálok. Nem cirkuszolok, ha nem hajtják le a vécédeszkát. Sosem tanultam meg játszmázni, pedig néha kellett volna. Még hisztizni se vagyok képes rendesen, mert ha megpróbálom, akkor többnyire elröhögöm :-) Nem tudok könnybe lábadó kerek kék szemekkel pislogni, és nem csavarok bárkit az ujjam köré.
Bezzeg a cipővásárlás, bzmg, az megy. Bármikor.

Hírek a Manufaktúrából

A blogot kicsit visszanézegetve bárkinek úgy tűnhet, hogy mostanában kétféle dologra vagyok alkalmas:
1) sírás-rívás
2) kötés-horgolás
Ez egyébként teljesen korrekt észrevétel.
A rinya az előbb megvolt, most jöjjenek az ürgeujjak:

Egyik kendő:

Másik kendő, meg ugye a hajvágás:

Éééééééés a tegnapi nap legnagyobb sztárja, a Puli, aki koncertre jár, iszik, és nőzik is:

A második és az első

Bár estére megjavult, a tegnapi napom első felét nem kívánnám senkinek, mostantól kezdve még a legádázabb ellenségemnek is legfeljebb azt, hogy inkább nagyon gyorsan dögöljön meg.

Reggel munkába menet sikerült pánikrohamot kapnom a metrón, ráadásul ez nem az első volt életemben. Hanem a második.
Ilyen gyakorisággal mondjuk el lehet éldegélni a dologgal, csak sose történjen meg többször, mint 3 évente egyszer. Így is szar.

Ebből az alkalomból az iskola- vagy üzemorvosnál belém tömték életem első nyugtatóját, amitől aztán persze egész nap hoztam a nyálcsorgató bamba zombi szintjét, és semmire nem voltam jó, semmire nem voltam képes, mert azt régóta tudjuk, hogy mindig mindenre van egy Kispál, az első eset úgyis konkrétan az ő búcsúkoncertjükön történt a Szigeten.

Innen már elég nehéz nyerni, gondolná az ember, de egy kis beszélgetős romkocsmázás, meg egy klassz blueskoncert (ahová pár éve még a lábamat se tettem volna be) nyomán végül úgy érzem, sikerült szépíteni. Mégis, ha lehetne egy kérésem... legközelebb nem lehetne ugyanezt a pánikos rész nélkül?

Ahogy mindig

Hullámvasutazom, de attól mindig hányingerem volt.
Mondhatjuk, hogy most is.
Szóval kötés, pörgés, hámból való kirúgás, mindennek a többszöri megbánása, a kötés kivételével.
Spinning, izomláz, minden héten újabb hétre elhalasztott kertészkedés, pofáraesés, feltápászkodás, próbálkozás, feladás.
Villány most marad el másodszor, ezúttal én léptem vissza, hülye lett volna a szituáció, és ha már én szervezem, akkor legalább legyen esélyem jól érezni magam.Nem lett volna, nem szervezem.
És már megint esik is.

Koncertre mennék jövő héten, mások viszont sajnos nem nagyon akarnak velem jönni.
Két lehetőség:
1) Én se megyek el arra a koncertre, amivel gyakorlatilag meg akartam magam ajándékozni.
2) Életemben először csakazértis elmegyek egyedül koncertre.

Jövő héten leszek harminchat éves, de egyelőre még nem szeretnék beszélni róla.

Levél a telefonálóknak

Kedves Barátaim, akik a számítógépet kizárólag munkavégzésre használjátok, és hiába van okostelefonotok,  a privát leveleiteket csak havonta egyszer nézitek meg, és akkor talán válaszoltok is: "bocs, csak most olvastam...". Akik a fészbúkra elvből nem is regisztráltok, vagy ha igen, akkor is kizárólag a kapcsolati tőke reményében, a valódi ismerősök meg talán kapnak néha egy lájkot. Akikkel szinte teljesen elveszett a kapcsolat, mert nem tudom, gondoltatok-e rá, de én azért használom ezeket a lehetőségeket, mert ingyen vannak. Azért szeretném levélben egyeztetni a közös programokat, mert akkor több pénzem marad, és azt például konkrétan a programra fordíthatom. 

És van havonta húsz ingyenes sms-lehetőségem is, de sokszor sajnos egy ilyennek a megválaszolása is nehezetekre esik, vagy napokba telik, vagy megvárjátok, míg feladom, és majd úgyis telefonálok, ha akarok valamit. Persze, természetesen telefonálok, mert ha nem tenném, az életben nem hallanám többet a hangotokat... 

Én nem azért változtattam meg a szokásaimat, mert így akartam, hanem mert - pontosan tudjátok - óvatosan kell bánnom a pénzzel, a telefonszámla pedig olyan hamar felszökik az egekbe. Rengeteget lehet megtakarítani, ha az ember odafigyel. De ehhez partner kell.

Ti még egy egészen picit sem változtattatok a szokásaitokon, a kedvemért sem. Mintha le akarnátok szoktatni erről az újabb hülyeségemről, hogy folyton csak e-mail... 

Így aztán mostanában szinte egyáltalán nem beszélünk egymással.

Ti már nem hívtok, mert megszoktátok, hogy nem beszélünk.

Meg nem is értek rá.

Mert sok a baj, meg a gond, meg a feladat.

Amiről nem tudok, mert nem mondjátok el, mert nem beszélünk. 

És - ha érdekel - mostanában nekem se volt egy diadalmenet az élet, és jó lett volna, ha körülöttem vagytok, de ezt nem tudtam elmondani, mert nem beszélünk. 

Nem ugyanazok a problémáink, tudom, soha nem is voltak, más foglalkoztat mostanában, és mivel nem beszélünk, el is távolodtunk egymástól, és más felé fordulunk a rosszban.

Meg a jóban is.

De azért hiányoztok.

Vagyok

Kész van nemsokára egy tesztkendőm, amit Villány helyett kezdtem el bánatomban.
A mellényemmel nem haladok, a rózsaszín kardigánt pedig el sem kezdtem még.
Viszont horgoltam gombát :-)

Ja, és görkoriztam, az nagyon jó, fogok még.
Plusz: Kiscsillag-koncert (túlmisztifikáltam ezt is, mondjuk jó volt, naná, milyen lett volna, de nem szakadt rám a mennyezet meg semmi a nagy jóságtól, ahhoz szerintem nemcsak én vagyok öreg, hanem a Lovasi is), meg egy Etyeki Piknik mínusz három fokban.
Azért élek is még néha :-)

Megbukni záróvizsgán?

Kolléganőm tegnap záróvizsgáztatni volt, és teljesen kiakadt, mert a csoport fele megbukott, pedig a bizottság kifejezetten jóságos volt (állítólag).
Igazából ezen én is mindig nagyon meglepődöm, mert előtte már lett volna rá több éve a hallgatónak, hogy megbukjon, - akár többször is, ha nagyon akar - vagy kiderüljön róla, hogy mégsem való neki ez a főiskola, vagy mittudomén, nem ilyen lovat akart.
Az oktatók, a vizsgáztatók ilyenkor már nem "szívóznak" csak úgy, mert itt egy bukás már nekik is ciki (mér' nem tanították meg, minek engedték el idáig, ha egyszer ennyire stb.stb.).
Na mindegy, végül is, megint megbuktak egy csomóan.

Aztán persze hozta az egyik csaj a férjét (!), hogy beszéljen a bizottsági tagokkal, és számon kérje rajtuk, a felesége miért bukott meg, és különben is engedjék át. Most.
Azon lovagoltak, hogy a főiskola kiosztja-e a kidolgozott tételeket a hallgatóknak, vagy ha nem, akkor ellenőrzik-e mindenkinek azt, amit kidolgoz. Valamint miért nem lehet írásban vizsgázni, ha egyszer szóban a szegény szerencsétlen nem tudja visszaadni, amit egyébként a papírjára mind leírt a tétel kidolgozása közben.
WTF?
Ezmiez, óvoda?
Könyörgöm, kábé holnaptól KÖZGAZDÁSZ akar lenni...

(Amúgy ez ilyen, és lehet, hogy még ilyenebb lesz. Ennek volt pénze tandíjra.)

Kellett nekem tévézni

Már megint nem tudtam aludni, rengeteget forgolódtam, kitakaróztam, betakaróztam, ittam teát, aztán inkább felkapcsoltam a lámpát, és úgy döntöttem, hogy haladok a tesztkendővel. Közben kerestem működő tévécsatornát, és a mittudoménmelyiken éppen ismételték a Tvrtkónak a legutóbbi adását.

Mindegy-csak-szóljon-alapon hallgattam, de valamiért elkezdtem figyelni egy gerincferdüléssel született tizenéves srác sztoriját, akit a pécsiek olyan ügyesen megoperáltak, hogy mindjárt le is bénult, és egy Svájci klinikán dolgozó magyar gerincsebész tette rendbe. Még az is lehet, hogy újra járni fog.

A kissrác beteg csigolyáját az első magyarországi műtét során eltávolították, a többit pedig valamiféle csavarokkal megerősítették.
Legalábbis azt mondták nekik, hogy ez történt.
Svájcban meg kiderült, hogy a beteg csigolyát igazából NEM távolították el, a rögzítő bigyók annyira kis gyengék voltak, hogy olyat csak pici gyerekeknél szoktak használni, az egyik csavar pedig pont nyomott valamit, amit nem lett volna szabad.

Elhiszem, hogy kockázatos esetek, meg bonyolult műtétek, meg hibalehetőségek mindig vannak.
Azt is elhiszem, hogy Svájcban biztos jobb orvosnak lenni, mint itthon.
A gerincműtétekhez egy hajszálnyit sem konyítok, a tévében pedig a pécsi orvosokat nem szólaltatták meg, de basszus, ha ez tényleg mind így történt, akkor hogy lehet ilyet csinálni?

És még arra is kíváncsi lennék, hogy vajon mit gondolna erről az egészről az az orvos, aki annak idején széttárta a kezét és megvonta a vállát, hogy bocs, kishaver, ennyit tudtunk, akkor mostantól életed végéig kerekesszék.

Hát akkor én kötök megint...

A vonatok nem jártak reggel, azt nem tudom, azóta már járnak-e, de mindegy.

Lemondtam minden programot, könnyes búcsút vettem az idei villányi bortúrától, aztán most itthon vagyok, és... ismét csak kötök, kezd ez nekem olyan lenni, mint a fülhallgató a szőke nőnek, aki ugye túl se élte, amikor levették róla, mert onnan kapta az instrukciókat, hogy "kilégzés-belégzés". 

Ennek a hétnek az eseményei most egy csipkemintába fognak szépen beleolvadni, és talán elengedem őket, mire a kendő végére érek. 

Ilyenkor ébren? Minek?

Nem tudok aludni. Három óra van (sokkal inkább negyed négy), és ha jól emlékszem, én már kettőkor is az órát nézegettem. Átrendeztem a párnámat, ittam, forgolódtam, telefonon fészbúkoztam, megcirógattam és aludni küldtem magamban a szomorkányt, (de nem ment) időjárást néztem, pörgettem az agyamat.
Aztán feladtam, villanyt kapcsoltam, ennyi erővel fel is kelhetek.

Persze utazás előtt alapvetően mindig valami hasonló vagyok, de ez most kicsit mintha túlzás lenne, máskor azért általában alszom legalább ötig, most is akkorra állítottam a telefont, dolgom van, nem is pakoltam össze.

Gondolkodtunk tegnap, mennyire értelmes dolog egyáltalán elindulni, egyelőre úgy van, hogy megpróbáljuk.
Egészen biztos, hogy (akár) többórás késéssel járnak a vonatok, de állítólag még járnak.
Biztos szép a hólepte Villány, csak jussunk oda is meg vissza is rendben.

(Most egyébként átmenetileg pánikba estem, mert néhány másodpercig komolyan azt hittem, hogy nem fogom tudni bedugni a telefontöltőt meg az elemtöltőt egyszerre, mert a kettes elosztónak - Az Egyszeri És Megismételhetetlen Kettes Elosztónak ugyebár - már foglalt a fele. Aha. Tényleg áthidalhatatlan probléma. Jobb lett volna még aludni egy kicsit.)

Félig üres, félig tele

Szerintem már legalább tíz éve mindig jó idő van március 15-én. Olyankor szoktunk Villányba menni. Általában már eggyel vékonyabb kabátra lehet váltani, általában már süt a nap, általában nyílnak a virágok, de mi nem általában megyünk, hanem most, és széjjel fogunk fagyni várhatóan, ha tényleg havazni fog (mondjuk már havazik), és tényleg mínusz valahány fok lesz.

Ámbár az is igaz, hogy tízből egyszer azért belefér ám az is, hogy most az egyszer kivételesen rossz idő legyen. Úgyse láttam még Villányt hóban. Biztosan szép.

Még vigasztalódni se tudok rendesen :-)

Hát most mit mondjak.
Magányos voltam, jött a lehetőség, és mivel a lehetőség az nem szokott túl gyakran errefelé járni, ezúttal már nem tudtam ellenállni az odabújásnak, a néhány órás - hamis - biztonságérzetnek, egy kis melegségnek, a törődés látszatának.
Pedig ismerhetném már magam ennyire. Vannak, akik alkalmasak az ilyen "távú" kapcsolatra, én meg nem.
Csak máskor van annyi eszem, hogy meg sem próbálom.
Majd elmúlik ez is megint.

Terápiás manufaktúra

Megállás nélkül kötök, mint a gép. Február elején befejeztem a november-decemberben kezdett csíkos fiúsálat, a saját - még régebben kezdett -  Stripe Study kendőmet, mindjárt kész egy újabb pár ajándékzokni (tavaly karácsonyra, no comment...), próbát gyártottam egy kardigánhoz, amit szerintem nagyjából életem végéig nem fogok befejezni, de azért elkezdem,  tesztkötöttem egy gyereksapkát, és tűre szedtem magamnak is egy másikat.

Valamit KELL csinálnom. 

Azzal a rengeteg szabadidőmmel is, ami most hirtelen majd lesz hétvégenként. 

Vagy nem lesz. Van egy kertünk, helló. 

Nemsokára újraindul a kertészkedős szezon, és nem totyog majd ott a mama :-(

Kurvaélet. 

Hát ez van velünk

Húzom-halasztom napok óta, valamiért borzasztóan fázom megírni ezt a naplóbejegyzést, mintha csak elodázhatnék vele valamit, pedig a valami már rég megtörtént: múlt hét szerdán meghalt a mi Mamánk.
Megélt nyolcvanhat évet, belekezdett  a nyolcvanhetedikbe, megünnepelte velünk Benci második  születésnapját, aztán meg elment. Egy hétig "kezelte" otthon a tüdőgyulladását,  majd úgy döntött, hogy nincs túl jól, szépen felöltözött, fogta a botját,  a  saját lábán  kiballagott, beszállt a mentőautóba, és bement a kórházba,  ahonnan  soha többé nem jött ki, szerintem nem is nagyon akart.

Hagyott maga után lehajtott fejjel, konokul hallgató, lassan hatvanéves gyerekeket, szomorú őszhajú unokákat, ajtó előtt hömpölygő macskákat, tanácstalanul keresgélő, gazdátlan házőrző kutyát.

Valaki megmondhatná, most aztán mihez kezdjünk magunkkal.
Nagyon el vagyunk nagyanyátlanodva.

Hazamegyek, lefekszem, csináljátok helyettem*

Amúgy is egy csupasz idegvégződés vagyok, még pont az hiányzik, hogy a munkahelyemen is hülyeségekkel kelljen foglalkoznom. A villamoson voltam, amikor a legpánikolósabb kolléganőm telefonált, hogy hol vagyok, mert az egyik oktató nem jött be az órarend szerint kiírt órájára, hanem azt állítja, hogy az neki holnap lesz, és akkor én ezt mér' nem mondtam, és különben is hívjam fel az oktatási igazgatót, mert már ő is tud róla. Fasza.

Ilyenkor én már nem vagyok biztos semmiben, de beértem, mindent ellenőriztem, az óra SOHA egy pillanatig sem volt szerdára tervezve, mindig is keddről volt szó, hívtam is az oktatási igazgatót, nyilván közölte, hogy ne magyarázkodjak, hanem oldjam meg.

MIT?????
Azt, hogy a nyolcvanéves tanár úr benézte, elírta, vagy rosszul emlékszik, jobbanmondva sehogy?
És akkor ÉN magyarázkodom, mintha csak hibás lennék?
Ezért jó utolsó senkinek lenni egy munkahelyen, akitől csak számonkérni lehet, meg leszúrni.

Hívtam a tanárt is (nagyon szeretem egyébként, de az utóbbi pár évben tényleg nincs a topon, mióta meghalt a felesége), teljesen komolyan úgy emlékezett, hogy szerdára tettük, mert neki kedden egy másik főiskolán van órája, és igazából úgy gondolta, hogy a szerda jobb lenne. Kurvajó. Nekem meg leszedik a fejemet miatta.

El is panaszoltam mindezt egy kolléganőmnek,  aki szerencsétlenségére feljött egy papírért, amit ígértem neki, és kénytelen volt végignézni és -hallgatni, amint kiborulok, golyóstollat vágok szekrényhez, aztán meg káromkodva és reszketve bőgök egy sort.
Az a mázli, hogy ő olyan munkahelyen-kívül-is-találkozós kolléganő, tehát legalább nem volt ANNYIRA ciki, de azért elnézést kértem tőle.

Ellenben ami a legrosszabb, hogy úgy tűnik, az én fejemet is ugyanolyan bogár rágja, mint az öreg tanár úrét, mert ma reggel benéztem a dátumot, és elindultam egy olyan rendezvényre, ami holnap lesz.
Most egy kicsit nem kérek több kalandot, köszi.

*Egyébként Európa Kiadó. 

Önvédelmi funkció

Lenyűgöző (és/vagy ijesztő), ahogy az agyunk időnként leérzésteleníti önmagát, hogy átmenetileg megkönnyebbüljünk, elfelejtsük, ami nyomaszt, és talán pihenjünk egy szempillantásnyit. Annál röhejesebb, amikor visszakapcsolunk normál üzemmódba.

Tegnap a kórházi látogatás után jöttem hazafelé Tatabányáról vonattal, és Bicskénél megfordult a fejemben, hogy ha már úgyis erre jártam (!!!),  akkor most leszállok, és soron kívül beugrok  a nagyanyámhoz.

Az egyik  nagybátyám kísértetiesen hasonló dologról mesélt néhány évvel ezelőtt, miután az apai nagyanyám meghalt. Ő elindult szépen munka után, hogy "na, végre nem kell a kórházba rohannom, akkor most már ráérek meglátogatni az anyámat".

... és az a legrosszabb, hogy TÉNYLEG van az a három tizedmásodperc, amikor az ember ezt teljesen komolyan gondolja.

A tüdőgyulladás

A nagymamámnak olyan élénk, világítókék szeme van, hogy minden sminktrükkömet össze kell szednem, ha csak a halvány utánzatát szeretném elérni.

Ül az ágya szélén százegykiskutyás hálóingben, lehorgasztott fejjel, borzas hajjal. Lóg a lába, nem ér le a földig, az egyik zoknija lyukas. Az egyik kezében kanál, de kurvára nem csinál vele semmit. Előtte majdnem érintetlen a leves a kórházi tálkában. (Ki ez az öregasszony, és hová tette a nagyanyámat? MAMAAAA!!!)

- Mama! - erre felnéz rám, és nem látom a szemében a nefelejcskéket, pont olyan fakó, mint az ég, amiből egyébként egész nap esik a hó, és látom, hogy nem tud most örülni, még a szemével se örül nekem. Még próbálom elviccelni, az mindig be szokott jönni. Máskor
- Na, mi van már, megetesselek? - hát, ez nem vált be... tartom a kanalat, néz, és azt mondja, hogy inkább öntsem ki. (Nem eszik ám a mami - árulkodik a szobatárs az ablak felőli ágyon.)
- Öntök egy kis ivójoghurtot, azt szereted, na, legalább kóstold meg. - iszik nagy nehezen egy fél bögrényit. A bögréből most öntöttem ki a reggeli tejet, ami érintetlenül volt benne. Megvan a tegnapi felvágott, mackósajt, banán is.
Beszél, és nem értem, hogy mit mond, leguggolok elé, odatartom a fülem, és még úgy sem. Jártányi ereje sincs, kiment a mosdóba, és a szobatársa hívott segítséget, olyan sokáig nem ért vissza. Ott szedték össze, tolószékben gurították az ágyáig.

Majdnem harminchat évem összes bűne nyomja a vállamat, amit ellene elkövettem (nem voltam, nem vagyok én mindig jó unoka), most akarok mindent egyszerre jóvá tenni, mit csináljak, nagymamám, mit szeretnél? Gyere, megfésüllek, ne legyél már ilyen torzonborz. Seggbe rúghatsz, ha húzom a hajadat. Bevizezem a törölközőt, finom meleg a víz, töröljük meg az arcodat, jól fog esni. Ne vágjam le a körmödet? Na, add a kezed. Várj, most lereszeljük, aztán kapsz kézkrémet is, van nálam. Pótcselekvés, és egyre szarabbul érzem magam tőle. Ő meg csak hagyja magát, tehetetlenül. Bencusról hadoválok neki összevissza, ő a szeme fénye, hátha kicsit megélénkül. De nem.

Csak egy órát maradok, a náthámat se akarom ráragasztani, meg mennék is, dolgom lenne itthon... nem marasztal, nem kérdezi, mikor jövök legközelebb. Én meg nem ígérek semmit, hétközben nem olyan egyszerű, bár persze kérhetek egy fél nap szabadságot... Küld, hogy ne késsem le a buszt, csak óránként megy. Nem puszilom meg, tényleg nagyon náthás vagyok, igazából valószínűleg el se lett volna szabad indulnom. Visszafordulok az ajtóból, integetek, ő meg vissza.

A buszon arra gondoltam, hogy meg kell gyógyulnia. Mert ha nem, akkor én ezt a puszit már soha nem pótolhatom.
Bőgni csak a vasútállomáson kezdtem el.

Hétvégi programlehetőségek

Nem is tudom, mit csináljak.
Mert hát:
- mehetnék ma este Mojo WorKings-koncertre,
- vagy felborulhatnék aludni este nyolckor,
- haladhatnék valamelyik meglévő kötős-horgolós munkámmal, de akár újba is kezdhetnék,
- holnap elmehetnék némbertalálkozóra a fonalboltba.
De igazából:
- takarítanom kellene otthon, mert megint halogatom egy ideje, viszont hétfőn jönnek az öcsémhez környezettanulmányra a bíróságtól (és ott van az állandó lakcíme, nem jelentkezett át Kőbányára),
- és mindenekfelett meg kéne látogatnom a mamát, akinek tüdőgyulladása van, de fellázadt és nem ment kórházba, hanem otthon van egyedül.

Még szerencse, hogy ilyen széles a választék.
Persze valójában egyetlen lehetőségem van, ez teljesen nyilvánvaló.

Amúgy meg tök náthás vagyok, és legszívesebben csak teáznék egész nap valami takaró alatt.

Best of Juditka, régesrégen

Erre én nem emlékeztem, az öcsémnek jutott eszébe hétvégén.
Picike volt még a Judit, és voltak neki ezek a rettenetes kinézetű trollbabái, az égnek álló, színes hajukkal. Csak ő valamilyen megfontolásból gyönyörűszép vinyónak hívta őket.
Biztos elég sokat "dicsérgettük" a jószágait a füle hallatára, mert egyszer csak közölte:
- Gyönyörűszép vinyó kegyetlen ronda!

Keresés

Nem most volt, csak most jutott eszembe.
Kérdeztem egyszer az informatikai guru kollégámat, hogy melyik billentyűkombináció a keresés, mert mindig elfelejtem.
- Ctrl és micsoda?
-  F. Nem igaz, hogy nem tudod megjegyezni. Hát hogy mondod angolul azt, hogy keres?
- Search.

Best of Juditka

Hívtam a húgomat szerdán, hogy megbeszéljem vele a hétvégét.

- Mit csináljunk, Nyuszika?
- Szilviékkel akarok találkozni.
- OK, de nem tudom, hogy ráérnek-e. Holnap felhívom Szilvit, és megkérdezem, jó?
- Jó. Mit fog mondani?

Sikersorozat

Tegnap mire beértem a munkahelyemre, elhagytam az egyik fülbevalómat. Szomorkodtam is, mert még Londonban vettem valamikor (nem mintha itthon nem lehetne beszerezni valami hasonlót, na de hát akkor is).
Aztán ma reggel kiléptem a lakásból, és ott volt a lépcsőházban, az ajtó előtt a földön :-D

Előtte meg magától megjavult - vagy hát ezek szerint el sem romlott - a porszívóm, ami vasárnap leállt, és nem lehetett soha többé beindítani. Úgy volt, hogy hétfőn megyek is újat venni, de elfelejtettem pénzt vinni magammal, és így volt jó, mert amikor kedden mégis megpróbáltam bekapcsolni (utolsó esély), akkor tökéletesen működött. Milyen szerencse, hogy nem vettem :-)

Ezen kívül kész lett a szemüvegem, vettem egy akciós csizmát, ami nem ázik be, az új korim is klasszul megy, és két hét múlva lesz Merfelsz-borkóstoló.
Szóval azért néha érkezik egy kis kárpótlás.
Ilyenkor kell egy kis örömet eltárazni szűkösebb időkre.

Kéne egy klassz nyakmelegítő

Idestova február van, és én már megint mindenkinek kötöttem mindenfélét, csak még magamnak nem.
Szerencsére Florentine gondolt a magamfajta lúzerekre is, és felajánlott két olyan, de OLYAN nyakmelegítőt, hogy hú.
Csak úgy meg lehet nyerni, és akkor nem kéne kötnöm magamnak - amire persze úgyse érnék rá, mert még be kell fejeznem száz másik dolgot másoknak :-)

Florentine blogját egyébként sem véletlenül tettem be a rendszeresen olvasottak közé: akinek van kedve, nézze meg, mert jó is, meg szép is!

Best of család és barátok

Mama: Meg köllött vóna beszélned ezzel az állatorvossal, biztos elvitt volna Bicskére.
Én: Mama, ne kerítsél már, nincs a doktor bácsinak nője, vagy mi?
Öcsém: Hát nője, az lehet, hogy nincs, de a gyerekülés ott hátul a kocsijában azér' gyanús.
Mama: Nem baj, úgyis olyan randa fekete pofája van neki.

........................................................

A drágacimborám meg leteszi a HVG-t, amit addig olvasott, és hőbörög egy kicsit, hogy az összes töke tele van már a politikusokkal, majd kifejti nekem, hogy mi a különbség az egyik meg a másik között:
- Az egyik IDIÓTA, a másik meg BAROM.

Készülünk korizni

Van B-tervünk, de reménnyel tölt el, hogy már majdnem 1 óra van (mármint természetesen 13), és még mindig nem esik az eső.
Mert tegnap bezzeg.
Még szerencse, hogy tegnap nem is akartunk korizni.

Update: háromnegyed három, és eddig úgy tűnik, mehetünk... csak el ne kiabáljam.
Update 2: fél négy van, és esik, 'szameg.
Update 3: 4 óra van, és elállt :-D

Váratlan fordulat: havazik télen

Röhög az internet, mert hiába nevezték ki a télügyi biztost, mégis esik a hó, és pont ugyanúgy nem volt rá felkészülve az Ország, mint ahogy ezelőtt sem, nagyjából soha. (Kivéve az Embereket, mert szerintem mi mindig pontosan tudtuk, hogy ha esni fog a hó, akkor marhára nem fognak járni a villamosok és a buszok sem, a vonatok meg aztán pláne, és nem fogják takarítani az utakat, tehát tulajdonképpen még az autók is késnek.)
Szerintem sokat segítene, ha néha megnéznék a tévében az időjárásjelentést, vagy legalább a naptárat, és ha az évszakkal tisztában vannak, akkor már annyira nem lehet meglepő az sem, hogy esetleg véletlenül havazik.

Ámbár az ablakon kinézve nagyon úgy tűnik, hogy ez a havazás mostanra átváltott ónos esőbe, tehát ezúton szeretném figyelmeztetni a télügyi biztost, hogy csúszni fognak az utak. Csak hogy fel tudjon készülni.

Híradás a miskolci adventi vásárról

Írtam a héten egy kíváncsi levelet a Szimbiózis Alapítványnak, mert szerettem volna tudni, hogy sikere volt-e a vásárban a kézműves ajándékainknak, és persze azt is, hogy vajon a segítségünkkel tényleg szert tettek-e egy kis extra bevételre.
Idemásolom a választ, amit a levelemre kaptam, és akkor örüljünk együtt, köszi mindenkinek, aki benne volt!!!!!

Az alapítvány dolgozói és ellátottai nevében , még egyszer szeretném megköszönni a klubtagok nagylelkű felajánlásait. Nagyon kedves gesztus volt a részetekről, hiszen minden segítség hasznos az alapítványnak.

Egyedi és érdekes használati tárgyak ezek, üde színfoltja volt adventi kirakodó vásárunknak.

Nagy sikerük volt, mind Budapesten, mind az alapítvány dolgozói és ellátottjai körében.

Ezeknek a szép tárgyaknak az eszmei értéke sokkal nagyobb, mint a pénzben kifejezhető. Összegben kifejezve kb 40 000 ft-tal járultatok hozzá a karácsonyi vásárok sikeréhez. A kötött sapkák, sálak, zoknik, kesztyűk szinte mind gazdára találtak, ezek mellett a kitűzőket és a karácsonyfa díszeket is sikerült értékesítenünk. Van néhány dolog, ami visszajött a saját termékeinkkel, ezeknek megpróbáltunk a lakóotthonban élő fiatalok között gazdát találni, ill. a későbbi vásárokon is eladásra kínálunk néhányat.

Szerencsére sikerült megtalálni a vásáron készült fényképeket, küldök belőlük néhányat.

További kellemes időtöltést kívánunk a klub tagjainak az új évben is!

Mitől Véres A Szemem, 2. rész

Ja, a szemüvegészeten volt látásvizsgálat is (dioptria változatlan, csak a bal szemem fél egyedül, vagy mittudomén, de elég rosszul teljesít, ha a jobb le van takarva, a végén még nekem is edzenem kell olyan leukoplaszttal leragasztott szemüvegben, na, az még jól fog kinézni), szóval persze megkérdezték, hogy nekem mindig így szokott-e kinézni a szemem, hát izé, az van, hogy mostanában igen.

Mondták, hogy persze, ha gondolom, menjek szemészetre - meséltem, hogy tervben van - de láttak ők már egyet s mást, és szerintük simán csak száraz a szemem, és használjak műkönnyet. Még azt is mondták, hogy a szemszárazság, meg hogy folyton ömlik a könny a szememből, az nem zárja ki egymást, szóval ne nézzek már olyan fejjel, amilyennel néztem.

Volt egy csávó, ő pedig azt magyarázta el, hogy a Visine szemcseppet miért dobjam ki a francba, de ennél lehetőleg sokkal gyorsabban, mondjuk egy árva szó nem sok, annyit nem értettem a szövegéből, erre mit csinált? elmagyarázta még egyszer, mondtam is neki, hogy majd el ne felejtse kikérdezni, ha megyek a szemüvegért.

Másodjára se értettem belőle sokkal többet egyébként, valami olyasmi volt a lényeg, hogy a Visine szárítja a szemet, ami - ha amúgy is száraz - akkor pont nem olyan jó, a műkönny viszont segít az oxigénfelvételben, ami pedig szintén nem tudom, hogy miért jó, de az meg jó. Hát így.

Mutattak rögtön műkönnyet kábé háromezer pénzért, amit jól nem is vettem meg, inkább szereztem haccáé' a gyógyszertárban, és most teszt van. Meglátom, javít-e valamit a helyzeten, mindenesetre csípni csíp ez is rendesen.

Zenehallgatás

Egész nap ez ment a fejemben, mondjuk megint nem olyasmi, amitől az embernek virágos jókedve kerekedne, de azért szeretem. 

Légyszi, hadd nyerjek fonalat!

Van ez a hírvivős játék, amit egyébként nem így kell játszani, csak én nem tudom, hogy kell logót kitenni, tehát csalok, és bejegyzést írok helyette.

Az a lényeg, hogy lehet nyerni fonalat a Fonalclub webshopból, és kéne, szóval lehetőleg senki más ne játsszon, és aki már netán mégis, az monnyonle :-)

Miért hagyom szanaszéjjel a cuccaimat mindenhol

- Én csak kitöltöm a rendelkezésre álló helyet.
- Mert olyan GÁZ vagy.

Később, csak mert reklamáltam:
- Ha folyadék lennél, akkor meg felvennéd az edény alakját.
- Valami hülye köcsögét.

Az úgy volt...

... hogy elmentem a kökiterminálba határidőnaplóért,  de valahogy véletlenül szemüveg lett belőle :-)

Semmikülönös, az átlagos hímneműek pl. valószínűleg nem is fogják észrevenni, hogy másik, az én számomra viszont egészen új dimenziókat nyit majd meg, ugyanis végre megint rendesen fogok látni.

Az új haverjaim

Pénteken hoztam haza a Barkából ezt a mini zoknikötőtű-készletet, és abban a minutumban ki is próbáltam.
Zseniális.
Csak 10 cm az egész, ezért aztán nem "lengedezik", nincs útban, a vége szépen elfér a kezemben, nem görcsöl be tőle egyik ujjam sem.
Nincs húzogatás tűváltásnál, és nincs tekergő damil sem, mint a magic loopnál (bár az még a jobbik eset).
Sejtettem én eddig is, hogy a szokásos tűimmel elég sok - túl sok - idő és energia megy el az igazgatásra, de hogy ENNYI... azt azért nem gondoltam.
Egészen meglepő sebességgel lehet haladni, mert a rendezgetés megspórolásával tulajdonképpen csak a "nettó" kötéssel foglalkozom.

Tudom-tudom, nagyon megcsípett a zoknikötőbogár, de majd jön a tavasz, aztán találok magamnak más vesszőparipát, addig meg már elleszek ezzel :-)

Szobafogság vége

Nyolc nap óta ma jöttem ki először a lakásból. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert egyszer lemásztam gyógyszerért meg mirelitpizzáért, de szerintem az nem számít, mert a cébéá konkrétan a ház előtt van.
Mindenesetre mire beértem a munkahelyemre, tök komolyan elfáradtam, és még mindig csak nézek.

Egyébként ahogy látom, beteg az egész város. Vagy pedig bevezettek valami új szűrőt, hogy csak azokat engedik felszállni a metróra meg a buszra, akik köhögnek rendesen.
Nem is tudom, talán jobb lett volna mégis otthon maradni hétfőig.

Egy nagy haszna mindenesetre volt a kiruccanásnak: már ma megtudtam, hogy a Ferenciek terén átmenetileg megszűnik a buszmegálló, és így nem hétfőn fogok majd pofára esni.

Évkezdés

A legutolsó bejegyzésemet még aznap módosítanom kellett volna, mert mégsem voltam egyedül szilveszterkor: a hősies Csillagászék jól visszajöttek este - miután délben már meglátogattak, úgyis mindegy volt nekik, dekkolni meg itt is lehet, szóval azért így mégiscsak sokkal jobb volt ám. 

Most már egyébként úgy tűnik, hogy megmaradok, ezt onnan lehet sejteni, hogy mikor jövök már kifelé az influenzából, olyankor én elég durván elkezdek szénhidrátot enni koleszterinnel, szóval körülbelül mindegy, csak legyen benne szalonna és/vagy kolbász, és/vagy sajt, meg egy csomó csoki, és a kávémba/teámba is kétszer annyi cukrot pakolok, mint normális esetben. Na és MOST ez van. Meg az, hogy jólesne még a napi több darab csendespihenő, de a munkahelyről már elkezdtek hívogatni meg levelezgetni, szóval asszem, mégse fogom tudni jövő hétfőig kihúzni itthon, pedig szerettem volna. 

A drága kis egysejtűim hozzásegítettek ahhoz, hogy január elsején tényleg ne csináljak semmi olyat, amit a babona tilt (mosás, takarítás, szemét kidobása), bár ezzel együtt azért nem szeretném, ha az egész évet bokáig érő zsebkendőhalomban tölteném kómásan, felsőlégúti kihívásokkal küszködve. 

A zoknikötés ellen viszont nincsen kifogásom, szerencsére már a tűimet is sikerült újra kézbe vennem, velük egyáltalán nem bírtam foglalkozni, így aztán nem is teljesítettem semmit a tervek közül. 

Manufaktúra-téren ott tartok, hogy elbaltáztam egy pár zoknit, ami pedig tök jó lett volna, de a kék meg a szürke Drops Fabel vastagsága között akkora különbség van, hogy a két, szándékosan felemásra (egyiknek az orra/sarka kék, a többi szürke, a másik meg fordítva) kötött zokni mérete durván egy számmal eltér. Ilyet nem adhatok ajándékba, pedig annak készült.

Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy 2013 (is) a befejezetlen dolgok éve lesz, de ha már így kell lennie, akkor remélem, legalább elég sok mindent lesz alkalmam ELKEZDNI :-D