Tavaly megbeszéltük A Fogorvos Nénivel, hogy kaphatna Jucus barázdazárást a hátsó fogaiba, és akkor nem (vagy sokkal később) lyukadnak ki. Meg is beszélték, Judit tudott mindent, aztán mégis úgy alakult, hogy csak egy év múlva mentünk vissza - vagyis tegnap.
Volt is baj.
Jucus ugyan nagy vonalakban emlékezett a dolgokra, csak egy év alatt persze elveszítette a fogászatos rutinját, és hát ficergett, mocorgott, nem engedte a hegyes szondát használni, félt a levegőfújótól, ki akarta köpni a nyálszívót, Marika néni kezét hol lefogta, hol nyalogatta, a nyelvét ki akarta dugdosni, ettől persze öklendezni kezdett, szóval meg kellett vele küzdeni, 20 perc udvarlásba került a 2 perces csiszolás és 1 perc tömés.
Persze időközben kinyílt a csipája, rájött, hogy ez tényleg nem is fáj, és elkezdte mutogatni, hogy még melyik fogaiba kér barázdatömést.
De nem azt kapott, hanem fityiszt az orrára, viszont majd megyünk vissza ősszel, akkor jön csak a következő.
Mindenki nagyon megdicsérte Juditot, hogy milyen ügyes (hozzáteszem, Marika néni sokkal ügyesebb, simán megcsinálta a Paragép Bolhazsáknak a fogtömést, pedig voltak pillanatok, amikor én azt hittem, hogy dolgunkvégezetlenül ki leszünk hajítva), és jutalomból elmentünk Hűvösvölgybe.
Juditkám már egy hete szajkózta, hogy Hűvösvölgybe akarok menni, Hűvösvölgybe akarok menni, jó, semmi akadálya, menjünk. Kaját vigyünk? Ne. OK. A Moszkva térnél rájött, hogy mindjárt dél lesz, és ő itt áll ebéd nélkül, ez gyalázat, akkor aztán azt kezdte mondogatni, hogy nagy sz.rban vagyunk, nagy sz.rban vagyunk.
Hát akkor asszem, plázázunk is (végre). Judit, leszállunk a Budagyöngyénél, ott biztos találunk kajáldát, jó lesz? Jó. Így történt, hogy elérkezett a nap, amikor feladtam minden elvemet, és nem "rendes" ebédet ettünk, hanem kínait.
Ebéd után visszaszálltunk a villamosra, ahol a gyerek minden megállónál megkérdezte, hogy most már a Hűvösvölgyben vagyunk-e, és amennyiben még nem, akkor mikor érünk oda. A végállomáson tájékoztattam, hogy tessék, itt van neked Hűvösvölgy, akkor meg csak nézett körbe, hogy "igen?", mert nem látott semmit, csak egy villamosmegállót.
Judit, mit csináljunk Hűvösvölgyben?
Nem tudom.
Elmenjünk a Nagyrétre?
Az jó lesz.
Elindultunk a Nagyrétre, Judit a hatodik fánál közölte, hogy ő elfáradt, és menjünk haza, de akkor már elédesgettem a célig. A Nagyréten körülnézett, és haladéktalanul unatkozni kezdett. Leültettem kicsit a fűbe, ezt olyan 4 és fél percig bírta, feltéve, hogy nem is próbáltam meg lefényképezni, mert olyankor nem bírta olyan jól, és pofákat vágott. Máshová kirándulni még véletlenül sem akart, ezért búcsút intettünk az annyira áhított Hűvösvölgynek, és elmentünk inkább a Mammutba nézelődni, mert Juditka, úgy tűnik, kicsit szédül, ha nincsen aszfalt a talpa alatt, csak holmi erdőtalaj. Jóvanna, városi gyerek.
