A Kutyafülű születésnapja

Vidám események is történnek nálunk. Juditka tegnap lett tizenkilenc éves.
Továbbra is sokkal szebb, mint amilyen okos :-)
Kötéltáncol az idegeinken, lázad, hisztizik, magára húzza a szobáját, és fekszik hason egész nap.
Közben meg ragaszkodik, kötődik, igényli a törődést.
"Esőemberkének" néha túl jó, máskor meg a legelvetemültebb fajtából való :-)
Mi pont így szeretjük.

Náthás vagyok, kerül is most a Gyerek nagy ívben, hiába mondom neki, hogy nem újinfluenzám van (jól informált a kisasszony, tegnap többezer villamosmegállónyit gyalogoltunk haza, mert eszébe jutott, hogy a tömegközlekedésen könnyebb elkapni a bacilusokat...), még a közelébe se enged, és ipari mennyiségben tömi magába a c-vitamint.
Tegnap épp lánctüsszögtem az utcán, Judit aggódó arccal nézett, és reménykedve kérdezte:
- Lehet, hogy ALLERGIÁS vagy valamire?
- Szerintem nem, Jucuskám, inkább megfáztam.
- NEM IGAZ.
:-)

A szülinapjára egy zöld kardigánt, egy golyósdezodort, és egy szál rózsát kapott. Meghívtuk ünnepi vacsorára a nagybátyánkat és a nagynéninket. Variálós menü volt: Juditnak tojásos nokedli, nekünk a nokedlihez inkább kakaspörkölt (csak hogy nekem is jusson a dicsőségből, ne csak a szülinaposnak). És egy gesztenyés piskótatorta, tizenkilenc gyertyával. Elfújta, talán három vagy négy nekifutásra. Tüdő-vitálkapacitás elégtelen :-)

Boldog szülinapot, Böjgárka! :-)

Mi megint gyertyát gyújtunk...

Az én nagypapám ma reggel nem ébredt fel.
Még megvárta velünk a karácsonyt, bár azt nem mondanám, hogy ünnepelte... pénteken orvost is hívtunk hozzá, nagyon nem volt jól. Szombaton még talán megismert, azt mondta nekem búcsúzáskor, hogy szia, Kisleányom.
Aztán tegnap éjjel elaludt, remélem, utoljára valami szépet álmodott.
Dezső papa, nyugodj békében!

Nem lett fehér

De attól még lehet szép.
Boldog karácsonyt mindenkinek.

Igazolt hiányzóinkért

A legügyesebb kiskukta

A legügyesebb kiskukta reggel cirka félórára bevonult a klotyóba, majd újabb félóra után a fürdőszobából halásztam elő, ahol azért nem hallotta, hogy hívtam, mert mindkét fülét bedugta az ujjával. És nagyon csúnyán nézett.

Már elég jó kódfejtő vagyok, és tudom, hogy ez olyankor van, amikor nem adok neki elég feladatot, ráér, és jódolgában nem tudja, mit csináljon, ezért aztán teljesen beborul és megzakkan. Hogy a visítozásig ne jussunk el, sürgősen beszüntettem a "Juditka hadd pihenjen" jellegű programot, és jön a kegyetlen kizsákmányolás, a gyermekmunka, na jó, a kínzást kihagyom.

Gyere, Jucka, főzzünk spenótot!
Jó.

A spenótfőzés gyakorlati kivitelezését tulajdonképpen ő hajtotta végre, én csak álltam mellette, adtam az instrukciókat, meg osztottam az észt. És begyújtottam a gázt, mert azt nem tudja. Végül a tükörtojás-sütést is rám bízta. Aztán evett, elmosogatott, engem meg elzavart teregetni, mert közben lejárt a mosógép. Jogos, ő ma már volt egyszer, nehogymár mindig neki kelljen :-)

Mindjárt sütünk is valamit!

A nap kérdése

A liftben hangzott el. Mondtam Juditnak, hogy készülődjön, vásárolni megyünk. Beszerezzük neki a karácsonyi ajándékot (farmernadrágot kért és kapott), kell még párféle zöldség is, és megvesszük a karácsonyfát. Összekészülődött - Fesd ki a szemem, légy szíves. Lilára jó lesz. (Nőből van, most mit tegyek. Remélem, nem csinál belőle rendszert egyébként...) - és elindultunk, kábé sarkkutatónak öltözve. Lila szemfestékkel :-)
A liftben aztán ráncolta a homlokát nagyon, végül kinyögte, ami a szívét nyomta:
- Hogy fogjuk hazahozni?
- Mit, Jucuskám?
- A karácsonyfát.

Nem tudom, mit gondolt, mammutfenyőt állítunk idén, vagy azt hitte talán, hogy egy komplett, feldíszített fát kell hazavonszolnunk? (Utóbbit nem hiszem egyébként, évek óta segít díszíteni, már elég rég nem a Jézuska hozza, bár anyu sokáig meglepte reggelre a csillogó karácsonyfával, de én leromboltam az illúzióit - ha voltak - és bevontam a készülődésbe...)

Mondtam neki, hogy 1) kicsike fát veszünk, 2) közel, csak itt a ház előtt a CBA-nál, és különben is 3) az árus össze fogja kötözni, hogy könnyebben hazahozhassuk.

- Akkor jó.
És segített cipekedni.

Adventi ételek

Karácsonyi készülődésünk (még nem látszik belőle semmi, csak három kesztyű, egy fél nyakvédő, meg a hűtőben néhány csúnya bonbon) során a konyhánkban valódi remekművek készülnek.
Mint például kelkáposztafőzelék, céklaleves, palacsinta, borsófőzelék, hagymás tojás, spenót, abonett mézzel, meg paradicsomos-sajtos tészta.
Még szerencse, hogy tegnap a munkahelyemen ebédeltünk, így végre ehetett a húgom rendes, tisztességes - sült krumplit majonézzel :-D

Jóvanna, mostmá' tényleg belehúzok...

Süketek párbeszéde, nálunk, reggel

- Jucuska, ébren vagy?
- Nem.
- Aha, és akkor most kérsz reggelit, vagy később?
- Később.

Titkolózós Juditka

Öcsém meghozta Juditot, náluk volt, illetve hát a "Sógorasszonyéknál", ottalvós megőrzésen (vajon mondta-e hogy böjgár, amint hazaérkezéskor belépett az ajtón? :-) Állítólag rendesen viselkedett, senki nem őszült tőle tincsekben, megevett mindent (rántott karfiolt kapott), szót fogadott, és Orsit (ő a sógornő) is csak egyszer zavarta ki, hogy most már hagyja békén, mert egyedül akar lenni.

Gondoltam, én is megkérdezem tőle, hogy érezte magát. A következőket tudtam meg a kivételesen részletes beszámolóból:

- Nyuszika, gyere ide, mesélj egy kicsit, hogy milyen volt az Orsiéknál.
- Nemmm.

Mentés másként

Elmenteném a tegnapi napomat, és mindig, amikor valamiből elegem van, akkor megnyitnám nézegetni.
Amitől egy nap szép lehet, az a tegnapban mind megvolt.
Korán ébredtem, esett a hó, bentről nézni imádom. Kint fázni benne már nem annyira vicces, de az csak este következett :-)
Befejeztem a kézmelegítőket, tetszenek, meg vagyok elégedve, szép ajándék lesz belőlük.
Húgom egy kistündér volt egész nap (mikor meg nem, olyankor mondtam neki, hogy böjgár, és akkor megint vigyorgott), sokat segített, aranyos volt, barátságos.
Finom ebédet főztem Judit kedvére (kapros-kefires céklalevest, és almás-fahéjas palacsintát), szépen evett a Golyófejű, de nem is csoda, mindent ő választott ki, én csak engedelmesen megfőztem neki, amit kívánt.
Délután Juditkát az öcsém elvitte hozzájuk, hogy én este mehessek koncertre a Gyalázatossal. (A Gyalázatosnak ez nem a neve, csak az eposzi állandó jelzője, "keresztanyja" ki más is lehetne, mint Judit... és egyébként ő a Londonban élő barátnőm, épp hazajött karácsonyra, mondom én, hogy csupa öröm volt ez a nap.)
Aztán hívott telefonon egy cimbora is - nyilván egy doktorúr -, és mivel nem jöttem rá, hogy mit szeretett volna, ezért arra következtettem, hogy csak kedve támadt egy kicsit beszélgetni velem, és hát ennek megint örültem.
Hát még annak, hogy egy másik cimbora - semmiféle fokozat, de csipszar tizenéves kora óta ismerem, ámbátor akkoriban én is csipszar tizenéves voltam, csak keményen 3 évvel idősebb - szólt, hogy jön a koncertre a barátnőjével, és majd fussunk össze. Hurrá!!!!!
Este 6 felé ért oda hozzám a Gyalázatos, és pletykáltunk, meg boroztunk, meg átadtuk egymásnak a karácsonyi ajándékokat, és a nyakigérő hóban elindultunk a Pecsába, külön sikerélmény, hogy odataláltunk. És közben szép havas, meg vicces-vigyorgós-hóemberfejű fotókat készítettünk.
A Quimby-koncert hatalmas volt, nem mentünk most be a tömegbe, de nem is baj.
Külön örültem, hogy a cimborám nem adta elő a "most épp van csajom, ezért most épp nem vagyunk annyira jóban" című magánszámát, pedig erre néha kicsit hajlamos, de már neki is van ősz haja, szóval hátha mégis normális ember lesz belőle a végén :-)
Ja, és odafelé hóangyalkáztam (aztán csodálkoztam, hogy méééér' van hó a zsebemben :-), visszafelé meg ettünk hotdogot, aztán kicsit széjjelfagytunk, rossz buszra szálltunk, ezért másikat kellett várnunk a Határ úton, beázott csizmában, vizes zokniban. De végül hazaértünk, és bezuhantunk aludni.
Nagyon, de nagyon, de nagyon jó nap volt.

Közös fotó Juciról meg rólam

Na, hasonlítunk? :-)


Kézmelegítők, mindegyiknek van párja is. és egyiket sem magunknak kötöttem.

Családegyesítés

Meghoztam a Kiskezűt.
Miskolcon, míg én a lakóotthon ajtajában még egy pár szót váltottam a gondozónővel, ő sapka-sál-hátizsák menetfelszerelésben idegeskedett az udvaron, alig várta, hogy induljunk.
A sarkon közölte, hogy BÖJGÁR, majd ezen röhögött a vonaton egészen hazáig. (Én meg rajta, mert imádom, amikor galádul csillognak a szemei.)
Később, már Budapesten, találkoztunk egy cimborával, akire gyakorlatilag rámászott (Juditka! Nem szabad! Nős ember! :-)))))), felvilágosította, hogy BOSZORKÁNYOS, majd szólongatni kezdte magát (JUCMUC), megkért, hogy segítsek neki a sálat rendesen a nyaka köré tekerni ("még mindig nem vagyok képes tisztességesen felvenni a sálamat" :-D
Hazafelé a villamoson vérbeli huligán módjára letarolt egy nénit, aki szeretett volna leülni (á, nem ciki), aztán végül csak megjöttünk, és most már itthon vagyunk.
Most pakol.

Judittal telefonálok

Hívom a lakóotthont, felveszi az egyik Éva néni, előkotorja nekem a húgomat, akit már hallok is a háttérből (Nem. Nem jövök. Nem akarok beszélni vele.)

- Nem akar beszélni veled.
- Aha, hallom. Légy szíves mondd meg neki, hogy arról szeretnék beszélni vele, hogy mikor hozom haza.

- Juditka, a nővéred arról akar beszélni veled, hogy mikor visz haza.

Éva néni kezéből egyszer csak valaki kitépi a telefont.

- Helló!
- Szia Jucuskám! Hogy vagy?
- Mikor mehetek haza?
- Pénteken.
- Korán gyere értem!
- Jó, korán megyek.
- Köszönjünk el!
- Még ne köszönjünk el, beszéljük meg, hogy melyik vonattal megyek.
- Délelőtt érjél ide légy szíves.
- Hű, az nem biztos, hogy sikerülni fog. De kora délután érek oda. Majd felhívlak, jó?
- Nem.
- De akkor hogy mondom meg, melyik vonattal megyek?
- Nem tudom.
- Marika nénit felhívhatom?
- Őt igen. Szia!

Hm. Miért érzem úgy, hogy egyszerű eszköz vagyok csak a tesóm számára, akit a hazajutás érdekében fel lehet használni, de beszélni nem kell vele, vagy ha mégis muszáj, akkor a legszükségesebbekre szorítkozunk? (Hazaviszel? Oké, szia!)
:-D

Kajatervezet decemberre

Hétfőn meg kedden volt kapros-krémsajtos csirkeragu rizzsel.
Ma lesz paprikás krumpli.
Holnap legyen mondjuk spenót, abból marad péntekre, mikor hazahozom a Juckost.
Szombaton Őhugisága le lesz passzolva a kedves bátyjának, nálam viszont finnyás vendég teszi tiszteletét, aki előreláthatólag mustáros-hagymás csirkecombot fog kapni, valamilyen krumplival.
Ha vasárnap (és hétfőn?) a nagyszülőkön élősködünk, akkor utána lehet egyszer paradicsomos-sajtos spagetti, aztán esély van még céklakrémlevesre, játszhat a sütőtökös rizottó, sőt beállhat a lekváros palacsinta is, és ha még mindig nincs karácsony, akkor a gombapörkölt nokedlival.

Ha már karácsony van, akkor valamilyen sorrendben hadba állítom az aszaltszilvás borlevest (Juditnak a bort fapofával letagadom), a mákos gubát, a székelykáposztát, visszatapsolom a szombati vega egybefasírtot, meg szerzek valami halat is, vagy pulykát. Vagy nem szerzek. Mézeskalács asszem, idén nem lesz (hurrá, leszoktam, eddig is tök fölösleges volt), helyette újabb adag milliomos süti, ha nagy jókedvem kerekedik, akkor mézes zserbó, meg ha a gyerek tör diót, akkor valami, amibe kell dió. Ha a gyerek nem tör diót, akkor csúnya bukta, de hogy én nem fogok, az is hótziher.

Ja, és párféle házilagos bonbon, reményeim szerint, hogy legyen mit ajándékozni.

Ha ezek után még mindig marad pénzem, akkor lehet, hogy eszünk karácsony után is.

Kedves Jézuska!

Tudod, hogy fanatikusan, elfogultan és megingathatatlanul imádom a családomat és a barátaimat, de ezúton szeretnélek megkérni egy egészen apró szívességre.
Tudod, néhányuknak van az a chip a fejükben, amitől folyton olyanokat mondanak, hogy:
- ezt nekem adod?
- ez tök jó, elvihetem?
- meghíztál?
- bocs, késni fogok, nem baj?
- nem baj, ha nem hozok semmit?
- hogy nézel ki?
- normális vagy?
- megcsinálod nekem...?
- vegyél nekem, hozzál nekem, mikor hozol, mikor jössz?
Na, AZT a chipet légyszi', cseréld ki az új verzióra, amitől majd olyanokat fognak mondani nekem, hogy:
- siettem, hogy minél előbb ideérjek
- jól nézel ki, csini vagy
- ezt neked hoztam, tetszik?
- de jó fej vagy!
Meg hasonlókat.
Köszi, Jézuska!

Mit gondol a családom az épelméjűségemről

Én: Voltam korizni!
Öcsém: Hülye vagy?

Vendégség, 2. rész

Délután fél kettő felé átjött a Csodahajú Lány, és segített kitakarítani (előtte megdicsért,hogy már majdnem rend van :-) és onnantól már jól haladtunk, aztán 5, 6, 7 és 8 óra felé is jöttek emberek, 8-an voltunk összesen.
Minden kaja jól sikerült, és majdnem minden el is fogyott.
Pár szeletke maradt a pitakenyérből.
Most meg mindjárt mehetek mosogatni, de hogy is mondjam, hát nincs túl nagy kedvem hozzá.
Maradt az erkélyen egy adag cheesecake, lehet, hogy majd abból merítek valami kis elszánást... Meg sürgősen főzök még egy kávét.

Vendégség, 1. rész

Még csak negyed tíz, de már félig levágtam a jobb kezemet, és vérfürdőt rendeztem a konyhában, hogy a .............. ................-t (természetesen a fűzfánfütyülő rézangyalára gondoltam, és egyáltalán nem az ősi mesterséget űző nőnemű felmenőjére)ennek a hülye ikeás konzervnyitónak, ami ilyen borotvaéles peremet csinál minden doboznak. Ja, meg nekem is muszáj szelektíven gyűjteni a konzervdobozokat, és szépen rendesen kimosni, mielőtt kihajítanám. A mikromilliméter pontosságú szemmértékemmel (mérnök apám forog a sírjában) úgy néztem, hogy a szivaccsal be fogok érni a konzervdoboz aljáig anélkül, hogy a széle felsértené a kezemet. Aha. Pont ott vágott el, ahol a kisujjam meg a gyűrűsujjam találkozik, tök jó móka. Lehet, hogy felveszem a szemüvegemet, eső után köpönyeg, de hátha a továbbiakban akkor majd látok is valamit.

Egyébként mostanra kész az esti vacsihoz az előétel (hummusz, hű, NAGYON jó lett, bár ehhez kellett a véráldozat) meg a desszert (sok kis pici adag cheesecake, üvegtálkákban, ez meg nagyon szép!!!!), előkészületeket tettem a welcome-drink alapanyagául készülő gyümölcspüréhez, és csakazértis felszeleteltem a makacsul ellenálló milliomos-szeletet. Ja, és reggel hétkor már azzal szívattam magam, hogy négybors-keveréket (fekete-, fehér- zöld-, és rózsabors) próbáltam összezúzni a minimozsaramban, hát nagyon vicces volt, máskor őröltet veszek.

Délelőttre még napirenden van néhány zöldség előpárolása, aztán porszívózás, romeltakarítás, meg ilyenek. Délután pedig a folytatásban szerepel egy tisztára vegetáriánus zöldségfasírt, néhány speckó zöldségköret, és legvégül a hús. Szűzpecsenye, remélem, most nem sütöm túl, és remélem, hogy nem lesz kevés. (De, az lesz.)

Korcsolyát venni szigorúan tilos

Legalábbis annyiért, amennyiért én láttam ma a Hervisben. Aztán mégis majdnem megvettem.

Megérett már a kukára a régi korim, viszont olvastam, hogy nyílt egy ideiglenes jégpálya a Városligetben (aha, csak azt nem olvastam, hogy az ideiglenes műjég kábé akkora, mint a nagyszobám), és ma délutáni program gyanánt előirányoztuk. Mivel tavaly is viszonylag sokat voltam kinn a műjégen - és közben erősen arra gondoltam, hogy a villám se szokott kétszer ugyanoda csapni, tehát statisztikailag talán nincs túl nagy esélye, hogy megint eltöröm valamimet - szóval úgy gondoltam, hogy ha idén is gyakran megyek, akkor nem kéne folyton kölcsönözni, hanem veszek új korcsolyát, behozza az árát pikkpakk.

Volt a Hervisben többféle kori, a legakciósabb, amit minden emberi számítás szerint még lelkiismeret-furdalás nélkül megvehettem volna, olyan kényelmetlen volt, hogy azonnal leszavaztam. A következőnek az árára már szívtam a fogam, és még mindig csak félig volt kényelmes - jó, tudom, tudom, egy korcsolya, az a legritkább esetben KÉNYELMES, nem az a dolga neki. Mindenesetre, ha már ott voltam, gondoltam, felpróbálok egy menőt is, amit viszont tényleg nem engedhetek meg magamnak. És... hát... jaj. Jó volt. Szép volt. A méretem volt. Kényelmes volt, már így a szárazföldön. Én meg kezdtem elveszíteni a józan eszemet, és tudtam, hogy még két perc, és meg fogom venni a korit úgy, hogy utána nem marad pénzem. Karácsony előtt ez ugye igazán praktikus.

Akkor felhívtam a Medvét. Mondtam neki, hogy Medve, baj van, meg akarok venni egy korcsolyát, légyszi, beszéljél le, de tényleg, mert különben megveszem, és akkor baj lesz. A Medve jól kikérdezett, hogy milyen az egyik kori, meg milyen a másik. Aztán belekötött mindenbe. Ez ezért nem jó, az azért nem jó, különben is, nem is ilyet akartam még tavaly, és megint tönkre fogom tenni, és ha csak vastag zoknival jó, akkor ne is vegyem meg, és ugyanúgy Kínában gyártják ezt is, és különben is tizenegyedike van, nem marad pénzem, a Judit is jön haza, Karácsony is lesz, és egyáltalán.

A lebeszélés olyannyira sikerült, hogy ott álltam duzzogva a Hervisben, négy bazinagy doboz között, hogy ez a dög Medve nem engedi, hogy egy rohadt korcsolyát vegyek magamnak, mekkora szemét. És én sírok, mert el vagyok keseredve, mert ez nem igazság, mindenki vehet korit, csak én nem. Ja, egyébként tényleg sírtam is egy kicsit.

Aztán mondta a Medve, hogy jól van, ne sírjak már, különben is ha jól emlékszik, én kértem meg, hogy beszéljen le, ő csak lebeszélt, de ha nem duzzogok, akkor majd elvisz a teszkóba vagy a madarasba, ahol pont ugyanolyan kínai korcsolyát vehetek majd magamnak sokkal olcsóbban, mert a múltkor látott négyezerért.

Végem van, elvesztem, jaj

Van az a kísértés, aminek az ember egy darabig összeszorított foggal ellenáll, és van, amikor inkább feladja minden ellenállását, hátradől, és élvezi. Még akkor is, ha amúgy nem az a kísértésbe eső típus.

Így én többnyire édességekkel vagyok. Elég ritkán, de olyankor nagyon. És válogatok. Karácsonykor ezért vagyok viszonylagos biztonságban, mert húzom az orrom a dióra, fintorgok a mákra. Az év többi részében vonogatom a vállam a krémesre, hátat fordítok az oroszkrémtortának, fújolok a piskótára.

De lett egy szerelmem Angliában, a caramel shortcakes, a fene tudja már, hogy miért vettük, azt se tudtuk, mi az, de olyan jól nézett ki, elosztottunk egyet, aztán végünk volt. Nemcsak nekem, a többieknek is. Híztam is aztán két hét alatt vagy hatszáz kilót, és az egyik főbűnös a karamellás süti volt. (A másik meg én, mert minek zabáltam annyit.)

Hinné az ember, hogy hát jó-jó, de Anglia azért elég messze van, és az, hogy évente egyszer-kétszer kaphatok ilyet, az még nem a világ vége.

Ja.

De én megtaláltam a receptjét...
És már dermed is egy adag kinn az erkélyen, én meg ötpercenként járok tapogatni, hogy vajon vághatok-e már egy kockát belőle. Remélem, nem lesz ugyanolyan finom, mint az eredeti, mert abból bajok származhatnak. (De igazából ez nem így van, mert azt szeretném, ha nagyon finom lenne!!!!!!!!)

Egyébként milliomos szeletnek hívják magyarul, és google is your friend... én ezt koppintottam le, de létezik még több változata is. Próbáljátok ki, ha meritek, de aztán ne engem emlegessetek, és anyám se tehet semmiről.

Nincs igazság

- Apu, nem igazság, hogy az én szakállam tiszta ősz, a tiéd meg olyan sötét, majdnem tiszta fekete - mondja az 55 éves nagybátyám a 88 éves nagyapámnak.

- És tudjátok, hogy ez miért érdekes? Mert fiatalkorában SZŐKE volt! - teszi hozzá a nagyanyám, némi nosztalgiával.

A megbízhatatlan nagymama

Azt állította, hogy csomagolt nekem szilvás gombócot.
Pedig nem is.
BARACKOSAT csomagolt :-)

Voltunk megint koncerten

Jól elmentünk Kispálra a Többiekkel. Többiek gyűjtőnév alatt értendő néhány darab doktorúr - mert mostanában finnyásan megválogatom, hogy egyáltalán kikkel mutatkozom :-) - és több darab barátnő illetve ismerős.

Volt nagy alapozás, mert a mexikói nászutasok egész komoly gasztronómiai bemutatóval készültek, ez jelentős részben folyékony halmazállapotú - és alkoholtartalmú - dolgokból állt, ennek köszönhetően egy idő múlva már nem tudtam kellőképpen koncentrálni a fényképes élménybeszámolóra, csak rinyáltam, hogy mennyünkmá', mennyünkmá'. Kisebb csoda, hogy ki nem vágtak, hogy jó, akkor mennyémá', de egyedül.

Azért persze csak odaértünk egyszer. Addigra mi már megrendeztük a saját Kispál-koncertünket, magyar-halandzsa keveréknyelven.

Ősz hajszálaimról és hajlott életkoromról újból teljesen megfeledkezve már megint a legnagyobb tömeg kellős közepén kötöttem ki, de most vittem magammal egy doktorurat, hogy legalább a jogi képviseletem meg legyen oldva, ha netán lerúgnák a fejemet, de hálisten kiderült, hogy nemcsak a szája jár, hanem átmeneti testőrként is meglepően jól használható, így végül aztán nem is rúgták le a fejemet, sőt ha emlékezetem nem csal, akkor most kivételesen nem is löktek fel.

A koncert pedig jó volt, és a végén azért sikerült megtalálnunk a Többieket is, akikkel az eredeti elképzelés szerint mind együtt szerettünk volna bulizni, de valaki mindig elveszett.

A történethez már csak annyit tennék hozzá, hogy éjszaka a Pecsából Kispestre hazamenni ocsmány egy dolog.

Kora reggeli zenei élmény

Van a Ferenciek terén a hegedülős ember, a héten mikulássapkában nyomja egyébként, ő volt a főszólam, a feltorreádort hegedülte.
Mellé az aluljáró közepén fülsiketőtően vinyogott egy olyan egyhelyben-rángatózós elemes kiskutya, de az árus kínálatában még szerepelt egy rénszarvasnak látszó tárgy, a hátán asszem mikulással, ütemesen lépdelt összevissza, és közben egy karácsonyi dallamot pittyegett.

Nem, nem álmodtam. Határozottan ébren voltam. Mindaz, amit leírtam, nem a képzeletem szüleménye volt félálomban, hanem a kegyetlen magyar valóság így decemberben.

Munkamegosztás

Der Medve átjött tegnap főzni. A közös főzésnek nálunk évekre visszanyúló, pontos, kidolgozott koreográfiája van. A következőképpen zajlik: megmosok mindent, amit meg kell mosni, meghámozok mindent, amit meg kell hámozni, felaprítok, lereszelek, előkészítek mindent, amit fel kell aprítani, le kell reszelni, elő kell készíteni. És akkor itt jön a Medve: két lépéssel odacammog, a nagy lapát mancsával megfog, és arrébb tesz, hogy ne legyek neki útban, aztán odaáll a tűzhely mellé, megfőzi a kaját, és learatja az összes babérokat. Én meg a sarokból pattogok, hogy persze, mert megint megvártad, míg elvégzem a piszkos munkát, az érdekes részét meg lenyúltad magadnak, így rinyálok műfelháborodva, mert ez a dolgom :-)

Hónap vége-e van?

Az van, (cenzúrázva).
Mit csinál ilyenkor, akinek véletlenül elköltődött a pénze a BodyShopban?
Kieszi a hűtőt, és konyhaszekrény-söprögetést rendez.
Ha netán a ti pénzetek is elköltődött a BodyShopban, akkor egyetek ti is:
- babérleveles krumplifőzeléket (kapjatok hozzá fasírtot a nagymamátoktól :-)
- almás sajtsalátát, hogy mégse kelljen kidobni a fonnyadt almát és határeset sajtot
- párolt mexikói zöldséget tonhalas öntettel
- lecsós virslit nokedlival (lecsó az üvegből, virsli meg nokedli a fagyasztóból)

Különösen elszántak palacsintát is süthetnek. Mint ahogy én is fogok. Lek-vár-ral. SÁR-GÁ-VAL!

Olvasói vélemény :-)

Nálam járt Kata olvasgatni, és jól érezte magát. A valóságos vendégeim is gyakran mondogatják, hogy szeretnek nálam lenni. Örülök, hogy ezek szerint a blogom is kezd otthonossá válni.
Köszi, Kata! (Egyébként a bölcsiben pöttyös bögre volt a jelem!!! :-)



Annyi mindenki megérdemelné tőlem ezt a díjat, de most persze csak egy nagy, kavargó blogfelhő pörög a fejemben. Hadd térjek vissza később a továbbadásra...

Súlytalanság

Ebben az évben két nagyon komoly és nehéz terhet sikerült leraknom, és most, hogy ezek nem húzzák a vállamat, úgy érzem, megtanultam repülni. Természetesen még sokkal jobb lett volna, ha mindez hamarabb történik, de biztos így volt a jó, ez volt a megfelelő időpont, így szolgálta leginkább az én javamat.

Az egyik egy fiú volt, a másik egy lány, az egyik egy párkapcsolat rosszul sikerült karikatúrája, a másik egy lakótárs, akinek a jelenléte egy idő után sajnos már nyomasztóvá vált, az első homokzsák júniusban, a második novemberben pottyant ki a léghajóból, és én nélkülük most szárnyalok.

Mindkettőjükre az jellemző, hogy ők az életüket elszenvedik. Én meg élni szeretem. Másvalakivel, aki nem húz le, de tartja nekem a kötelet a földről.

Álruhás királylány vagyok

Igaz, ha jól vagyok informálva, más rendes álruhás királykisasszonyok általában libapásztorlánykának álcázzák magukat, én meg libának, de ami tény, az tény.
Az én kedvemért, kérem, ma éjjel nulla óra tizenöt perckor megállt az utolsó 50-es villamos az Üllői úton egy útkereszteződésben (!), ahol egészen nyilvánvalóan nincs is villamosmegálló.

A mai sikerélmény :-)

FlyLadyben ma "antihalogató" nap van, amit sajnos a saját hivatalos ügyeimben épp nem tudok végrehajtani, mert ahhoz legalább annyira magammal kellett volna hoznom reggel az intézendőket, mint amennyire nem hoztam magammal. Így jártam.
De hogy azért valamit mégis teljesítsek a nap célkitűzési közül, gondoltam, antihalogatok egyet a munkahelyemen.
Nemsokára be kell adnom az éves beszámolómat, amivel alapvetően már elég rég elkészültem (de csak mert jó hosszú ideig meg voltam győződve, hogy két hónappal ezelőtt van a határidő, aztán szerencsére mondták, hogy nem :-) csak a mellékletek lefénymásolását húztam-halasztottam mostanáig, mert az rengetegsok anyag, és elég erősen el kellett volna szánnom magamat.
Ma viszont nem halogathattam tovább, a beszámolót hétfőn postára kell adni, én meg holnap megint lemegyek a térképről két napra, mese nincs, kipakoltam a többkilónyi mappát az asztalomra, beterítettem mindent vastagon papírral, majd a biztonság kedvéért gyorsan megnyitottam az útmutatót, hogy ellenőrizzem, pontosan melyik dokumentumok másolatára is van szükség. És kiderült, hogy EGYIKRE SEM :-)

Sosem hittem volna, hogy egyszer hasznát veszem az én bődületes, hétmérföldes, példátlan lustaságomnak és halogató fajtámnak :-)

A Légy - lakótelepi magyar takarítóhorror

Vagyis beszámolok a rendrakásról. Mert már biztos mindenki hosszú ideje álmatlanul forgolódik éjszakánként, és azon töpreng, hogy én vajon hogy állok ezzel a FlyLadyvel. Hát kérem, röviden: rosszul. Bővebben kifejtve: nagyon rosszul.
Nemrégiben már elkezdtem örülni, hogy a sok kis kétperces pakolászás eredményeként már ösvények és tisztások keletkeztek a kaotikus rengetegben.
Aztán elmentem Londonba, előtte bepakoláskor szanaszét szórtam mindent, majd utána kipakoláskor még egyszer.
Szóval nagyjából kezdhetem elölről.
Jó, a fürdőszobatükör tiszta, de az meg a kutyát nem érdekli.

Ma elvileg rendet kéne raknom a ruhásszekrényem aljában.
Szerintetek...????

A következő kiszemelt

Bár perpillanat háromfélét kötök párhuzamosan (lila Kernel, rózsaszínes Shetland, és natúr Springtime Bandit), nemrég találtam egy mintát, és jaj nekem, negyedszer is elvesztem. Nézzétek! Ilyen. És már elkezdtem próbaképpen, pirosból. Azonnal tudni akartam, megy-e a csillagos minta. Megy.

Sütéspróba karácsonyra

Vagy inkább evésgyakorlat. Nem mintha az nem menne csak úgy csípőből :-) De nem süteményt teszteltem most, hanem húst. Eszembe jutott, hogy a menőségi faktor növelése érdekében szűzpecsenyét kéne sütni majd a népnek.
Aztán az is eszembe jutott, hogy nem tudok. Meg hogy azt mondták, elég könnyen el lehet barmolni.

Mivel abból én akkor is tehetséges vagyok, ha előtte már sokszor készítettem az adott ételt, ezen a ponton kellőképpen be is rezeltem, tehát munka után lélekszakadva elrohantam a Csarnokba, szégyellősen rámosolyogtam a Malackarajék kedvenc henteseire, és irulva-pirulva (bár én inkább sápadni szoktam pirulási szituációkban is) előadtam, hogy nekem majd nemsokára szűzpecsenyét kéne sütnöm, de még csak azt se tudom, hogy az hogy néz ki, nemhogy ötletem legyen arra, hogy mit kell vele csinálni, és egyáltalán melyik végén kell megfogni. Bár lehet, hogy magukban elég szánalmasnak találtak, kifelé ezt nem mutatták nagyon, ezért rögtön beírtam nekik öt pirospontot, alaposan megjegyeztem az instrukciókat, megígértem, hogy majd referálok, aztán húztam haza tesztelni.

Az eredményt felzabáltuk vacsorára hárman. Uborkával.

Tanulság: vagy nem kell negyvenöt percig sütni a húst, csak mondjuk negyvenig, vagy mittudomén, vagy lejjebb kell csavarni a gáztűzhelyemet. Ami mondjuk majdnem teljesen mindegy, mert vagy a sütőhőmérőm őrült meg, és csak 220 fokot képes mutatni, vagy pedig a sütőm olyan, hogy kis, közepes és nagy lángon, hosszabb, közepes, vagy rövidebb idő alatt ugyan, de csak és kizárólag 220 fokot képes produkálni, pedig már több cserép van az aljában, mint egy átlagos családi ház tetején.

London

Az az egyik dolog, ami miatt szeretek utazni, hogy olyan jó utána hazajönni :-) Szerintem az enyém volt a legszélesebb hülye vigyor Ferihegy 1-en, amikor leszállt a gépünk.
Mondjuk a Wizzairnek ezúton szeretném javasolni, hogy gondolja át még egyszer a színösszeállítását, vagy legalább azt, hogy milyen mennnyiségben muszáj a magentának meg a lilának megnyilvánulni az utaskísérők egyenruháján. Nőknek mondjuk valahogy még (szódával) elmegy a szövegkiemelő-színű neonrózsaszín felső, nagydarab szőrös pasikon ellenben ritka hülyén tud kinézni a lila ing. Még a Gombos Edina import paliján is, ja, mert most már nagyon jó ám nekem, láttam híres embert, Albertót személyesen, és DAGADT :-D Na jó, csak sörhasa van neki. És nem nagyon beszélni magyar.

Londonban egyébként konkrétan nem csináltam semmit, de ez most pont így volt jó, hogy csak aludtunk, felkeltünk, ettünk, hajat vágtunk, sétáltunk, vásároltunk (volna), eláztunk, röhögtünk, főztünk, ittunk, tévéztünk. Felőlem foroghatott duzzogva a LondonEye, makoghattak méltatlankodva a mókusok a HydeParkban, tekingethettek a szemük sarkából jobbra-balra türelmetlenül a nyársatnyelt medvesapkások a Buckingham-palotánál, én most mindezt elintéztem egy legyintéssel, és megengedtem magamnak azt a luxust, hogy nem turistáskodtam egy centimétert sem. Majd legközelebb.

Arról pedig, hogy mennyit költöttem megint a BodyShopban, azt hiszem, most inkább nem szeretnék beszélni...

Mert megérdemlem

Még a nyáron kigondoltam, hogy majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre. Aztán megkaptam augusztusban az adóvisszatérítést, megvettem a jegyet, kivártam a novembert szép türelmesen, és hát akkor én most elmegyek egy kicsit Londonba.
Vasárnap jövök!

Már kora reggel is (sem)

Jött tegnap ajánlott levele az öcsémnek, mármint bedobták a szelvényt, hogy mekkora köcsögök vagyunk, ők minden erejükkel megpróbálták kézbesíteni délelőtt 11-kor, mi meg, a felelőtlenek, nem tartózkodtunk otthon. Nem is értem, hogy képzeljük az ilyet. Mindenesetre felhívtam a Zöcsémet, és felajánlottam neki, hogy ma délután elhozom neki a levelét, csak akkor tutira ugorjon fel este. Azt mondta, hogy jó, de aztán nem bírta ki, és megjelent a szelvényért reggel hétkor a bazinagy orrával. Az öcsémnek reggelente nagy az orra, de tényleg. Aztán később összemegy normálisra.

Amint megérkezett, nagyjából ott folytattuk, ahol legutóbb abbahagytuk, ő már kabátban-sapkában, én még trikóban-papucsban, perceken belül ordítva röhögtünk azon, hogy ki a sárkányfűárus, meg azon, hogy a munkahelyén a válság miatt eladták a mikrót, és most a raktárosok brooklyn-kályhában raknak tüzet használt autógumikból, és úgy melegítik a konzerveket.

Szóval jól indult a nap. Abban annyira nem vagyok biztos, hogy a lakótársamnak is, mert míg nekem reggel kipattannak a szemeim, és minden átmenet nélkül működőképes vagyok (többnyire), neki jó hosszú idő kell, míg beindulnak az életfunkciói, és mozogni meg beszélni is tud, ehhez képest ma minket kapott az arcába negyed nyolckor. Nem irigylem :-)

Rendrakós percek, ha összeadódnak

FlyLady mittudoménhányadik napja röpköd nálam. (Hülye liba, biztos ő verte le vasárnap a gyúródeszkámat a polcról.)
Most megint, vagy még mindig a tizenkettedik napnál tartok. Illetve ugye két nyolcadik volt, aztán 10-től 14-ig nem csináltam semmit, és visszaugrottam tizenegyre.
Na jó, ezt már én sem tudom követni.
Maradjunk a tizenkettőnél, amit pedig amúgy sem csináltam meg, azt felejtsük el.
Mondjuk, hogy már volt 12 alkalommal napi 2x2=4 perc "tűzoltómunka" a kritikus területeken, tizenkétszer négy az negyvennyolc, tehát eddig ÖSSZESEN ennyit töltöttem azzal, hogy az ebédlőasztalról, a kisasztalról, a cipősszekrény tetejéről, meg a konyhai mindenespolc tetejéről irtottam a káoszt.
Az ebédlőasztal, a kisasztal, a cipősszekrény teteje, meg a konyhai mindenespolc teteje továbbra is rendetlen.
Mindemellett mégis látszik már apró, kicsi nyomokban, hogy naponta 4 teljes percig a lakásommal foglalkozom :-)

Az autistáknak való napirendem további pontjainak is hasznát láttam hétvégén.

Barátokat teljesen nyugodtan be lehetett engedni a szobába, mert volt hová leülni (mire nem jó a reggeli ágyazás :-), senki nem akart közvetlenül érkezés után pánikszerűen elmosogatni helyettem (mire nem jó az esti mosogatás) - persze később igen, de az más, addigra már telepakoltam a mosogatót a vacsorafőzés és -evés nyomán keletkezett cuccokkal -, nem uralkodtak aggasztó állapotok a klotyóban és a fürdőszobában sem (mire nem jó a reggeli gyors suvickolás), ja, és a múlt héten egyszer reggel nem felejtettem itthon a földhivatalos tulajdoni lapokat, mert előző este kikészítettem őket az asztalra.

Ez persze még nem jelent semmit, mert aztán írtam egy bevásárlólistát, kikészítettem az asztalra, aztán meg a végén tehetségesen otthon hagytam inkább mégis, és tök jól elfelejtettem a nagyobbik felét.

Történelmi pillanat

Tegnap Pilates-órán leraktam a padlóra mindkét tenyeremet, úgy, hogy közben a térdem meg nyújtva volt! (Márminthogy álló helyzetből előrehajlást kell elképzelni... FEKÜDNI eddig is tudtam nyújtott térddel úgy, hogy a padlón volt a tenyerem :-))

Rendszerető állat a légy

Biztos ezért hívják házilégynek (Musca domestica). Én is házilégy lettem, méghozzá nőstény, vagyis FlyLady.
A FlyLadyt először Csillagos blogjában szúrtam ki (azt ne kérdezzétek, hogy mi a kakukkfüvet kerestem itt) , aztán a saját honlapján , aztán pedig megtaláltam Líviát is, aki "megmagyarította".
Házilégynek csak én magyarítottam, csúnyán és aljas módon kihasználva a "fly" szó több jelentését, amúgy ez eredetileg egy elég veszélyesen idióta agymosó amerikai rövidítés, mert Finally Love Yourself, pedig hát nincs nekem saját magammal az égegyadta világon semmi bajom, csak a lakásomban van disznóól, most mit kell mindent túllihegni...
Ez a program állítólag mindenkit megtanít takarítani egy hónap alatt, amit én személy szerint k....ra nem hiszek el, mert amit anyámnak az együtt töltött 29 év alatt nem sikerült, azt egy dagadt, szárnyas nőszemélynek 30 nap alatt...?
A magyar változat nekem egyébként sokkal jobban tetszik, praktikus, használható, nincsen túlbeszélve, éppen megfelelően részletes, és nem szájbarágós. Az eredeti honlap alapján nem biztos, hogy kipróbáltam volna, ott kis dedósnak éreztem magam olvasáskor, itt viszont háziasszony-társnak. Ott kinyilatkoztatnak, itt segítenek.
Na mindegy, próba-cseresznye, nekifutottam, már 10 nappal végeztem, de nyolcadik napból egymás után kettő is volt, mert elsőre inkább elmentem aludni hétfőn este. Egyelőre elég aberrált ötletnek tűnik, hogy én minden este a mosogatómat fényesítgessem, ahelyett, hogy hülye sorozatokat néznék, és kötném egyik-másik kendőmet, másrészről viszont abban igaza van, hogy ha naponta csak két percig tűzoltómunkát végzek a kritikus kuplerájpontokon, és utána nem, vagy legalábbis nem azonnal barmolom megint össze, akkor az előbb vagy utóbb meg fog látszani. (Utóbb. - Szerk.megj.)
Perpillanat a világon más dolog nem motivál, mint hogy karácsonykor majd EMBEREKET lehessen beengedni a lakásba, akiknek lesz hová leülniük, és nem machetével kell utat törniük az aljnövényzetben.
Aztán lehet, hogy január mittudomén, negyedikén, hazaérkezéskor majd megint hasraesek valamiben, akár már 75 centire a bejárati ajtótól, és minden stratégiai ponton lesz megint üres - és koszos - kávésbögre. De az is lehet, hogy majd rendet tartok. Csak nem valószínű :-)

Mindegy, amíg csak takarítanom kell napi néhány percig, és senki nem akarja tőlem, hogy pl. petézzek is, meg fejjel lefelé mászkáljak a plafonon, addig akár ki is próbálhatom egy rövid időre, hogy milyen is a házilegyek élete.

Nagytestvér döntéskényszerben

Ki a nyavalya kérte, hogy egyszemélyi felelős legyen a nemteljesenszázas kishúgának az életéért, meg mindenéért, hát ki???? Én egészen biztosan nem, mégis az lettem, oké, nyilván valahogy megbirkózom vele, de annyira jó lenne, ha néha, legalább NÉHA valaki a zsebembe dugná a bölcsek kövét, vagy legalább valamiféle Felső Hatalom kedvesen megsimogatná a fejemet, ha jó döntésre készülök, és kegyetlenül valagba rúgna, ha rossz lenne az, amit épp elhatározok. De nem!

Egy hete vért izzadok, miközben próbálok valami igazságot kisajtolni a mindenféle híradásokból, mert megmondták, hogy írásban kell nyilatkoznom, hogy kapjon-e a Húgom H1N1 elleni oltást, vagy ne kapjon. És hiába, hogy már általános alsó tagozatban is ötös voltam szövegértésből, és hiába, hogy időközben még valami diplomát is összeszedtem, és hiába az ősöktől örökölt józan eszem, és a páros lábam a földön, ha egyszer direkt NEM AKARJÁK, hogy bármit is megértsek, és megy a parasztvakítás, akkor nem tudok mit csinálni. Megadom magam, és nem tudok dönteni. Miközben arra a rohadt papírra meg rá kell írni valamit.

És hiába, hogy a lakóotthonban a gondozónők nagy része legalább rendelkezik élő gyerekkel, én meg ugye nem, és hiába van ott a körzeti doktor bácsi, ők megvonják a vállukat, elfordítják a fejüket, pedig az elmúlt két évben szinte csak ők látják a Juditot, ők tudják, hogy most beteges-e, vérszegény-e, erős-e a szervezete, és ők talán adhatnának tanácsot, amit nem biztos hogy megfogadok, de egyszerűen szükségem van rá, minél több véleményt akarok hallani. De nem. Nehogy véletlenül is rájuk tudjak hivatkozni, ha az oltás, vagy az oltás hiánya netán kinyírná a húgomat. Még szerencse, hogy van pár rendes kolléganőm, akik egy elkeseredett e-mailemre reagálva vagy leírták, hogy ők mit gondolnak, vagy bejöttek, és elmondták, hogy mit terveznek, vagy legalább további linkeket küldtek át, további szempontokat, amiket mérlegelhetek. (Egyébként volt olyan kolléganő is, aki elsunnyogta a választ... nem baj, nem volt kötelező, csak... csak rosszul esett, mert engem érdekelt a véleménye, és minden egyes hozzászólás segített a döntésben - hát az övé nem annyira.)

Hogy mire jutottam végül? Bár a lakóotthon viszonylag egy elzárt kis közösség, egyrészt a gondozók (többnyire családosok, esetleg iskolás gyerekkel) is kintről járnak, másrészt ott a napközi is, és a napközisek szinén kintről járnak, és szerintem őket tuti viszik betegen is. Emellett sajnos nem vagyok száz százalékig meggyőződve arról, hogy mindent, de tényleg mindent megtesznek a gyerekek egészségének megőrzéséért (azért is mit kellett kapálóznom, hogy a Juditka minden nap kapjon gyümölcsöt legalább egyszer... ), nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ha veszek neki multivitamint, akkor azt egyedül ő fogja kapni - szívem szerint ellátnám én az egész lakóotthont vitaminokkal, de hát nincs rá módom... Nem tudom, szellőztetnek-e, mosnak-e kezet, vannak-e eleget levegőn. Ezeket mind nem tudom. Mert én "csak" felelős vagyok az életéért, de a "kivitelezést" ők végzik, és nagyon nehéz ellenőrizni.

Szóval a kis Koszgörényem meg fogja kapni azt az oltást. Úgy döntöttem. De hogy ne ő legyen a kísérleti nyúl, előtte beadatom magamnak is.

Szókincsfejlesztés

Anitának tetszett a Jucus-féle káromkodás (rosseb egye meg a kis fehér macskát), hát íme, még egy:

"Rosseb egye meg a KÖNYÖKHAJLATI VERŐEREDET"

Háttértörténet: a rossebegyemeg-et a nagyszülőktől tanulta (mer' honnan máshonnan :-), eredetileg "rosseb egye meg azt a görcs fejedet" formában, a címzett alighanem egy csirke volt, amelyik nem pontosan értette, hogy a nagyapám mit szeretne tőle, vagy nem követte elég gyorsan az utasításokat, vagy mittudomén
Judlintunknak akkoriban fokozott biológiai érdeklődése támadt, kapott is egy enciklopédia-féleséget, aminek a közepén volt egy kihajtható "térkép" az emberi test nagyon részletes ábrájával, megszámozva, feliratozva, meg ami kell.
A gyerek a hülyeséget mindig is sokkal gyorsabban megtanulta, mint a hasznos és értelmes dolgokat - aha, ilyen szempontból tök normális :-) - tehát a káromkodást is pillanatok alatt memorizálta, és ha már ott volt a komplett ember rajza, kívülről-belülről, hát néha választott egy-egy újabb testrészt, és behelyettesítette.

Futottak még kategória: Rosseb egye meg a szemgödreidet.
De a könyökhajlati verőér az abszolút nyertes, verhetetlen, felülmúlhatatlan, szerintem több, mint tíz éve röhögünk rajta családilag.

Országúton hosszú a jegenyesor

A csizmám sarka meg ha százszor nem is, de egyszer mindenképp leesett ma reggel, még el sem értem a villamosmegállóig (legalább onnan könnyű volt hazamenni félig lábujjhegyen). Leléptem a járdaszegélyről, és hopp, egy gödör, hopp, még egy, de bahhameg, ez nem gödör, ennyi kátyú nincs is egymás után, mi van a csizmámmal, hát ennek nincs sarka, jaj, én meg itt piszmogok az Üllői út kellős közepén, legalább jussak át a túloldalra, aztán onnan majd visszajövök...

Jó, vissza haza - innentől elkésünk, oké, nem baj, hogy PONT ma kellett volna időben beérni -, keressünk mást, de csini szoknyához mi a mennydörgős rossznyavalyát vegyek fel, FÉLCIPŐT? na hát azt nem, az nagyon böszme úgy, de most akkor öltözzek át, ne már, jó, hol a Judika ízirájdercsizmája, és ennek most hogy húzom fel a cipzárját a nőiesen gömbölyded vádlimon, jajistenem, hogynézekki, na, indulás, ajtó bezár, start, elérünk a kapuig, még mindig szakad az eső, a rohadt életbe, most meg nem otthonhagytam az esernyőmet....?????

(De. És visszamentem érte :-)

Az a nagy hozzáértés

Elvitt a Medve moziba tegnap, mer' rendes. Amikor msn-ben megszerveztük a mozibamenést, elmeséltem a legújabb fejlövésemet, hogy a múltkor kecskesajtot ettem fügelekvárral. Pontosabban vajas-fügelekváros kenyeret kecskesajttal. És hogy az, hú, de mennyire finom volt. (A nagymamám mondjuk síkhülyének nézett, és inkább nem szerette volna megkóstolni. :-)

Nadeszóvalaztán, megnéztük a Julie and Juliát, és egyszercsak Julia mindenféle sajtokat kóstolgatott, és közölték vele, hogy az fügelekvárral isteni, akkor legszívesebben felpattantam volna, és hangosan kiabáltam volna, hogy na ugye, én megmondtam, de aztán inkább csak vigyorogva belesusmorogtam a Medvének a fülébe, hogy na ugye, én megmondtam, és piszkosul büszke voltam magamra, hogy ezt én is tudom, és magamtól jöttem rá :-)

Meg még egy kendő is

189 yds of heaven néven, a mintát - gondolom - a Ravelryn lőttem, és a maradék uruguayi zöld fonalból kötöttem meg. Picike, inkább sál, vagy még inkább dekorációs elem, majd ha - illetve AMIKOR, mert tervben van - még egyszer nekiállok, akkor legalább még egy ismétlést beiktatok a főmintából. Jó volt kötni, helyes, könnyű minta, bájos kiskendő. Pont nem a lilakockás kabátomhoz való, de ott tudtam lefotózni, az irodában nincs túl sok más lehetőség :-)

Szöveg nélkül, a közelmúltból

Másnap

Értetlenül állok a jelenség előtt.
Bár inkább ülök, vagy még inkább fekszem.
Voltam tegnap bulizni, és pontosan ugyanazt ittam, mint máskor, és nem is többet, mint máskor, de mégis csúnya véget értem a tegnapi buliban, majd a mai nap is csúnyán kezdődött, és még mindig nem sokkal szebb, a fejem ugyan nem fáj, de a gyomrom, az halálosan készen van, és nem bírom a tegnapi olívabogyós kifli után maradt illatot, meg a szomszédból érkező főzés-szagot, meg a klotyóban átszivárgó cigarettafüstöt, és jajnekem, még a kávémat is alig bírtam letuszkolni, és sok vizet kéne inni, de még attól is undorral fordulok el.
Viszont így értelmet nyert, hogy miért is vásároltam én tegnap TÖBB doboz kaukázusi kefirt is egyszerre, ezt ugyanis egyébként nem tudtam volna megindokolni, mert általában leginkább egyet se szoktam.
Igaz, hogy csak cseppenként bírom fogyasztani, de mindenhová úgy járkálok a lakásban, hogy lóg a fejeből kifelé a kefiresdoboz, nem lenne gyenge rákötni egy infúziósállványra, akkor tologathatnám magam mellett, és egy hosszú szívószállal adagolnám magamba folyamatosan, mert azért azt hiszem, intravénásan mégsem lenne túl célravezető.

Az ideális bébiszitter

Az ideális bébiszitternek szeme se rebben, ha mind a négy unokahúgára kell vigyáznia egyedül.

Az ideális bébiszitter az ideális bébiszittelés után úgy néz ki, mint aki tehenet elletett, mert az ideális bébiszitter helyet ad ideális unokahúgai művészi kibontakozásának, és hagyja, hogy kifessék a körmét - mit a körmét... az ujját, a kezét, kb. csuklóig - sötétbordóra. És azt ugye nehéz maradéktalanul lemosni...

Az ideális bébiszitter a szívén viseli ideális unokahúgai zenei fejlesztését és mozgáskultúrájukét egyaránt, ezért végre megmutatja nekik, hogy kell rendes tisztességes rockzenére hajat rázni és léggitározni. Az ideális unokahúgok (3-5-5-9 évesek, tehát ideje mindezt elsajátítaniuk) roppantul élvezik a képzést, remélhetőleg a szüleik sem fognak kisebb agyvérzést kapni, ha majd a lányaik bemutatják az új tudományukat.

Az ideális bébiszitter átérzi a helyzetek komolyságát, de nem dől be a hisztiműsornak, és lila fejjel ordító ideális unokahúgát fapofával tájékoztatja, hogy ezt simán be lehet fejezni, mert az igazi síráshoz könnyek is tartoznak, itt meg nincs egy se, tehát ez kamu. Az ideális unokahúg erre abbahagyja a lilafejjelordítást, és haladéktalanul vigyorogni kezd.

Az ideális bébiszitter gondosan ügyel rá, hogy csak lámpaoltás után kivételezzen, és előbb lerakja az összes ideális unokahúgot aludni, mindenkit gondosan betakar, megpuszil, csak utána mászik be a Főkéjenc mellé, hogy cirka háromnegyed órás extra fejcirógatásban részesítse.

Az ideális bébiszitter cseppet sem elfogult, ezért könnybe lábadt szemekkel olvad langyos kis rózsaszín pocsolyává, amikor a bongyor szőke kis puhaság a sötétben odabújik, és miközben szopja a hüvelykujját, a maradék ujjaival az ideális bébiszitter arcát birizgálja, és szuszog.

Tervszerű gazdálkodás

Most aztán úgy megijedtem a múltkori szigorú bejegyzésemtől, hogy első rémületemben megfőztem két zacskó spenótot a fagyasztóból, mert az volt tervbe véve. Azért kettőt, mert véletlenül a Csodahajúét is hazavittem múltkor a teszkóból, aztán most inkább megfőztem egyben, az eredményt meg elosztottam kettővel. Jó lett, csak a kajásdoboz mellé egy csomag rágót is be kellett hajítani a táskába, biztos-ami-biztos alapon :-)

Ezen kívül megvan a kajatervezetem az egész jövő hétre, és remélem, hogy be is fogom tartani, különben megint kiosztom magamat, és mehetek a sarokba.

Bréking nyúz

Van nadrágom :-)

Háztartásvezetésből fekete pont

Nagyon el vagyok kanászodva, nem szoktam én olyat csinálni, hogy megveszek alapanyagokat főzéshez, aztán pakolom jobbról balra, míg végül megromlanak, és lehet mindent kidobni. Indokolatlan méretű készleteket se igazán szoktam felhalmozni, akkorát, amivel ne tudnék megbirkózni a szavatossági idők lejárta előtt. Most meg ez megy. Folyton minden megmarad, elfelejtem, túl sokat veszek, túl sokat főzök, nem eszem meg, megunom, halogatom, megpenészesedik, elrohad, büdös, kidobom. Gyalázat.

Vettem a múlt pénteken is egy dobozka (5 db) paradicsomot, tegnap eszembe jutott, hogy hoppá, az még megvan. Akartam egyet salátába tenni, mert az is eszembe jutott, hogy hoppá, van egy fél zacskó salátakeverékem is - szép már nem volt, ehető - bár fonnyadt - igen. Az 5 paradicsomból kettőt kapásból ki kellett vágni, egyet megettem, egyet elrejtettem a gombapörköltbe (mai ebéd rizzsel), egy pedig megmaradt, szerintetek nézem még 3 napig és kidobom, vagy lesz annyi eszem, hogy felhasználjam?

Gombapörköltet is azért főztem, mert bevillant, hogy szombaton vettem fél kiló gombát, és az nem szeret sokáig elállni. A levágott végű sütőtök is több mint egy hete várja a sorsát, a karfiolom már középkorú és fekete pöttyös, de még mindig zsenge ifjonc a matuzsálem korú patisszonom mellett, amit szerintem még nyáron hoztam a kertből, de már nem lesz belőle semmi, mert összement felére, megfonnyadt, és nincs is hozzá kedvem.

Szerintem fel kéne robbantani a hűtőmet a francba, aztán kezdeni újra elölről az egészet.

Mama és a Lifelong Learning

Telefonbeszélgetésből idézek.
- Mama, nem hagytam ott a főzősújságomat?
- Mittudomén, hogy most pont mit hagytál itten, állandóan itt hagysz valamit, majd meglesz az még legközelebb is, ha gyüssz.
- De nézd meg légyszi, mert idegesít, hogy hol lehet. Olyan nagy, fényes, és nem magyarul van.
- Hát van itten valami, nem ez az? Arany bötűk vannak rajta, aztán az van ráírva, hogy gód fód.
- Hű, jól van, az az, köszi!

Nagyanyám utolsó idegen nyelvi élménye szerintem a "dög ruszkikhoz" kapcsolódott, ideje is volt, hogy megismerkedjen az angol nyelvvel meg a nemzetközi konyhával. Ezzel együtt nem gondolnám, hogy túl sok receptet kipróbálna a Good Food-ból, mire legközelebb megyek. Talán majd együtt egy sütit - és úgyis azt fogja mondani, hogy szerinte az ómáspite jobb :-)

Szállítmányozási alapismeretek

Nemhiába logisztikai szakmenedzser az én kisöcsém - még ha egyszerűbb emberek ezt röviden csak "raktáros"-nak ejtik is -, milyen frappánsan kitalálta, hogy ne kelljen feljönnie a postájáért.

Hív a gyerek tegnap, hogy készítsem be a leveleit egy zacskóba, MOST, és majd vigyem ki az erkélyre. Mondom, jó, de nehogy azt képzelje, hogy a tizedikről le fogom dobni neki, csak mert nincs kedve feljönni.
Hát nem is így képzelte.
A szomszéd lépcsőházban lakik egy kollégája, az erkélyük épp szomszédos a miénkkel, na, vele egyezkedett, hogy szerezze meg tőlem a leveleket, és vigye be a munkahelyre.

Párbeszéd, öcsém+én:
"Na, akkor majd mindjárt hazaér a Zsolti, kimegy az erkélyre, és akkor add át neki."
"Jó, és honnan fogom tudni, hogy kinn van a Zsolti az erkélyen, megadtad neki a számomat, és rám csörög?"
"Nem, hanem a Zsolti felhív engem, hogy most megy az erkélyre, és akkor majd én is felhívlak téged, hogy menjél te is."

Így megy ez nálunk, kérem.

Fishing on Orfű

És denszing in dö nájtklább. Szóval tényleg elmentünk Kiscsillag-koncertre szombaton. Teljesen jó volt, csak lehet, hogy máskor mégsem kéne ennyire belevetni magam, mert lehet, hogy öreg vagyok én már és rozzant, meg a lelkem is túlzottan törékeny virágszál az ilyesmihez :-)

Igaz, elég hamar, még a koncert előtt lett testőrségünk (ezért jó a Csodahajú Lánnyal bulizni : ötméteres körzetben az összes hím, aki meglátja, arról kezd álmodozni, hogy buli után majd ő kísérheti haza, és ennek érdekében ott nyüzsögnek végig, ilyenkor aztán a magamfajta aljanép is különféle meg nem érdemelt előnyökhöz jut, pl. sör), szóval kijelöltük, hogy jó, akkor te meg te meg te, légyszi majd védelmezzetek minket, hogy ne tapossanak agyon.

A Gárda kiválóan végezte a feladatát (túl jól: akkor is mindig kötelességtudóan visszarángattak, ha direkt szerettem volna két méterrel arrébb menni :-)), ezzel együtt engem konkrétan felrúgtak, elküldtek a kurvaanyámba, meg a karórám szíja is elszakadt, a szemüvegem pedig csak azért úszta meg, mert találtam egy sokkal hatékonyabb testőrt, aki teljesen meglepő módon olyan lekiismeretesen vigyázott rám, mint apuka a hülye gyerekére, hogy ne essen el, ne tévedjen el a tömegben, ne lökjék fel, meg ne lépjen rá a saját szemüvegére. Szegény nem bulizhatott valami felhőtlenül, mert adtam neki feladatot rendesen :-)

Jófej srácok ide vagy oda, máskor lehet, hogy ajánlatosabb lenne pár sorral hátrébb helyezkedni, ahol már lehet kopoltyú nélkül is lélegezni, nem feltétlenül könyökölnek belém, ha megmozdulok, és az ugrálva tomboló embermasszában akkor is van esélyem a túlélésre, ha én csak állnék szolidan egyhelyben, és nem veszem fel az ugrálvatombolás ritmusát - habár ennek is megvan azért a maga varázsa :-)

Ja, a derekam csodával határos módon NEM fájdult meg, hálából ezen a héten HÁROMSZOR megyek pilatesre.

A rókának nincs nadrágja

(Mert a posztó igen drága. Ha a posztó olcsó volna, a rókán is nadrág volna. - ismételjük át kiskorunk debil gyerekdalait.)

Nem a róka az egyetlen, akinek nincs nadrágja, mer' nekem sincs. Szombaton elmentem a teszkóba, hogy nézek farmert, mert ott szoktam magamnak találni rövidlábút. Aztán elköltöttem tizenkétezer forintot, és hazaértem nadrág nélkül.

Franc.
De megint csak annyi a tanulság, hogy nagy a seggem. Szóval nem a posztóval vannak itt az alapvető problémák, a róka is biztos el volt hízva, csak jobb neki rákenni másokra, meg mentségeket találni :-)

Mifka, igyá' muftot

"Nem ifok, mer' befo..ok."
Fenti űűberintelligens rímecskét attól tartok, a nagyszülőktől sikerült annak idején elsajátítanom. *

Vásárolni voltam ma, és rácsodálkoztam az alsó polcon a (műanyag)palackos mustra, és már nyúltam is érte, mikor oldalvást tekintvén láttam, hogy van murci is, na, akkor inkább azt vettem. Rá van írva a címkéjére, hogy kiváló étrendi hatású, most, miután ledöntöttem két pohárral (FINOM!!!), elgondolkodtam, hogy ez remélhetőleg nem azt jelenti, hogy most majd nekem is sürgős tennivalóim akadnak.

Inkább maradjunk annyiban, hogy valami kiváló fitness/wellness italhoz sikerült hozzájutnom, jutányos áron :-)
Mondjuk a fene megette a fitnesst is meg a wellnesst is, mert igaz, hogy összedobtam egy salátát vacsorára, de aztán utána addig nyúlkáltam a csipszeszacskóba, míg már hiába nyúlkáltam, mert nem volt benne semmi, akkor feladtam. És a szokásos péntek esti tévé-előtt-fetrengés közben erősen arra koncentráltam, hogy de_előtte_voltam_tornázni, de_előtte_voltam_tornázni.

A hollandusoktól egyébiránt sikerült egy darabka (egészen kis darabka, mert kb. aranyárban volt) olyan kecskesajtot hazahurcolnom, hogy ha szépen megkérném, lehetséges, hogy magától volna szíves kifáradni a csomagolásból - lehet, hogy hazafelé EZÉRT kellett kinyitnom a hátizsákomat, és megmutatni security bácsinak, hogy mi van benne? Ja, igen, büdös is egy kicsit :-) De nagyon finom. Még mézzel sem bírtam elrontani, sőt. Máskor is teszek mézet a kecskesajtra. Minél rosszabbul néz ki, annál inkább :-)

*Attól tartok, lassan mentegetnem kell a nagyszülőket. Mert oké, igaz, hogy tőlük tanultam azt a kis dalocskát is, hogy "Dunába' úszik a pap, v....át süti a nap", meg a húgom is tőlük tanulta, hogy a csirkéknek azt kell mondani, hogy rosseb egye meg azt a görcs fejedet, szóval ez mind igaz, de... de mindent összevetve, soha senkinek nem kívánok jobb nagyszülőket, mert ők a legjobbak voltak mindig is. Nagyon szerettek/szeretnek minket, az utolsó ingüket ideadnák, meg az utolsó fűszálat a kertjükből. Én még fel se értem az asztalt, mikor már volt mini sodrófám meg gyúródeszkám, amit a hokedlira pakolt nekem a mama, és nem arénázott, hogy bokáig áll a liszt mindenhol, és kisütötte a legundorítóbb amorf pogácsáimat is, és az volt a legfinomabb :-) Néha biztos súroltam az agyoncsapás határát, szárad a lelkemen néhány kinyuvasztott kiscsirke, meg ennél komolyabb dolgok is, de azért megértem a felnőttkort :-) A nagyapám annyit csavargott velem a határban, pedig neki amúgy is megvolt a kilométere kellőképpen, de hazajött, és kezdte velem elölről, és tanítgatott a füvekre meg a fákra, pesti aszfaltvirágszál létemre egész jól felismerem őket a mai napig. Náluk egész más dolgokat tanultunk, mint az iskolában, és szerintem csak így van értelme az egésznek, ha a két iskola, a családi meg az igazi, kiegészítik egymást. Hát nálunk így volt.

Zsizsik

Mama mondta mindig, mikor nem bírtunk magunkkal, és nyüzsögtünk, hogy zsizsikes a v.l.gunk. Biztos igaza volt.

Mostanában megint gyanúsan aktív vagyok, befejeztem a rég elkezdett zöld Kirit és egy natúr Springtime Bandit, ezen a héten végeztem egy sálméretű Bandival, másik két kötés még folyamatban van, illetve három valamit még el kéne kezdeni, mert kérték.

Tegnap megjöttem a hollandoktól, körülnéztem, persze nem volt otthon kaja, lerohantam vásárolni, és gyorsan készítettem magamnak vacsorát: csilis-mézes csirkecombot sütőtökös rizzsel, nagyon finom lett! Ma végre megint lehet vásárolni - tegnap csak tűzoltás volt -, aztán főzni jövő hétre, aztán bulizni, aztán vasárnap nagyszülőkhöz menni, meg temetőbe is. El ne felejtsek gyertyát venni. Annak a fényénél hátha meglátom a zsizsikeket is :-)

Ne repüljetek csizmában

Ennyit még életemben összesen sem vetkőztem nyilvánosan, mint a héten. Azért jó átszállással repülni Amszterdamba, mert akkor két reptéri ellenőrzésen is át kell haladni, nekem viszont induláskor csak az a praktikus szempont járt az eszemben, hogy ha Hollandiában esetleg hideg van, akkor milyen jó lesz csizmában mászkálni, az viszont nem, hogy milyen idegesítő lesz, ha lépten-nyomon megpróbálják majd lerángatni rólam. Az övön már meg sem lepődtem, a csizma újdonság volt. Ez a reptéri ellenőrzés még ugyan nem kínos annyira, mint egy nőgyógyászati vizsgálat, de ha még egy kicsit belehúznak, akkor már közelíti a színvonalat.

Rusztikus

Szómagyarázat: amelyik kaját elbarmolom, és gusztustalanul néz ki (de ehető, sőt a definícióba a finom is belefér), na, az a rusztikus.
Most sztrapacskát próbálok főzni, elsőre nyilván szanaszéjjel folyt, raktam még hozzá lisztet, de szerintem az is baj, hogy állítólag nagylyukú nokedliszaggató kéne hozzá, ami nincs. Van egy sima mezei nokedliszaggatóm, de azon jól fennakadnak a krumpliszálak.
Oké, próbálkozzunk deszkáról, ezt persze még életemben nem csináltam ezelőtt, hát valami amorf plecsniket belekotortam a vízbe, bazinagyok, bazirondák, és szerintem kell nekik legalább 5-6 perc főzés. Ha és amennyiben a sztarapacska ezek után ehető lesz, akkor semmi kétség, kiérdemli a "rusztikus" jelzőt. Majd meglátjuk.

Nálunk mindenki tud valamit - képes riport

Nagymamám tésztát vág. Megvan, kire hasonlítok. Én is mindig tokától bokáig lisztes vagyok már attól, ha csak a konyha közelébe megyek :-)



Unokahugikám kötni tanul (egyébként tőlem, és ő maga kérte :-)



Ezt a kis jelenetet a nemnormális unokatesómmal építettük (Kéretik egy pillantást venni a főszereplő alsónadrágjára, állítólag valamelyik húg játékfarkasának a - fülek helyén praktikusan kivágott - sapkája. Szerintünk nem.)


Szőke szép szerelmem le tudja írni a nevét.




Ez meg egy részlet a legújabb Springtime Bandit kendőből. Tegnap lett kész, de már el is kezdtem egy újat.

Közelebbről is megmutatom.

A húgom és az NCIS

Juditnak régebben volt egy olyan fejlövése, hogy minden feliratot, amit az utcán, áruházban, vagy bárhol látott, gondosan, és több példányban elhelyezett a lakásban is. Így aztán van nálunk "személyzeti WC", "Deák tér" (ebből több is), "nyitva 0-24" (ebből főleg könyvekben), meg néhány konyhai fűszertartó doboz is gondosan fel van matricázva, és "Gipsz" felirattal ellátva.

Vajon röhögtem-e fetrengve tegnap, mikor NCIS-t néztem (nem nagyon szoktam egyébként, szóval az újdonság erejével hatott), és egyszer csak valakit úgy szólítanak benne, hogy "Gibbs ügynök"???

Best of Papa

"Ez a Juditka milyen szép magas kisfiú lett."

Kezemmel csináltam

Főzés a hétvégén:
- Kossuth-kifli a nagyszülőknél (nagymamókám volt a kiskukta, kivajazhatta a tepsit, és begyújthatta a sütőt :-)
- káposztakavargatás a nagyapámmal felváltva, állítólag attól lett olyan jó :-)
- tejfölös zöldbableves, meg gombafasírt krumplipürével a vega porontynak otthon.

Kötés a hétvégén:
- haladtam 4 vagy 5 mintaegységet a lila Kernel sállal (értelmezése: Niki! Kb. félig vagyok kész :-)
- a sötétzöld Kirinek az Edging Chart-ja hiányzik, de már bazinagy, kezdem nagyon unni
- és mivel a bazinagy Kirit unom, közben elkezdtem és be is fejeztem egy natúrszínű rikkergyapjú Springtime Bandit kendőt, ma hazamegyek és blokkolom!

Mást nem nagyon csináltam a kezemmel :-)

Globalizációs folyamat a javából

Márminthogy a múltkor még csak Dancing With Myself, most meg már Rockin' All Over The World :-)
És már meg is van a következő lépés, kitaláljátok?


Itt a megfejtés :-)

Jucuska, a nagyon felnőtt plázapatkány

Miután a múltkoriban Jucka húgom gondterhelt arccal megkérdezte, hogy mi az a shoppigolás, és erre kielégítő választ kapott, pénteken hazafelé a vonaton megjegyezte, hogy akkor ő shoppingolni szeretne, lehetőleg még ma.

Üssekavics, végül is időben voltunk, menjünk be az arénaplazmába, úgyis a Keletibe érkezik a vonatunk, Jó lesz, Juci? Jó.

Ott aztán a Gyerekből kitört a szőke nő, alapvetően nézelődni óhajtott, aztán kifejezte az óhaját, miszerint vegyek neki egy felsőt a C&A-ban. Többször is körbe kellett menni, de persze neki gőze nem volt, hogy mit akar, nekem volt ugyan elképzelésem arról, hogy mit és mennyiért vagyok hajlandó megvásárolni neki, csak olyasmit nem találtunk, legalábbis girnyó méretben nem, mert ő most ide-oda lötyög az S méretű dolgokban is.
Akkor nézzük meg a Hennes and Mauritzban is, jó? Fene a tájékozott fejedet, gyere, nézzük meg, bár tudnám, honnan szeded a H&M-et, csak nem a nővéredtől??? :-)

Ott már kapott a Nőszemély egy nagy csomag színes pamutzoknit, mert bebiztosította magát arra az esetre, ha netán felsőt nem találnánk, de mikor elindultunk kifelé, akkor nagyon fehér szájjal emlékeztetett, hogy még nem mehetünk ám haza, mivel ő még nem kapott pulcsit. Még próbáltam egy soron következő üzletben egy színes harisnyanadrággal is elkábítani, látszólag hagyta is magát megvesztegetni, aztán csak lecövekelt a pamutfelsők előtt, kiválasztott egy lilát, és bevonult vele a próbafülkébe - "Ez nem áll jól rajtam, lóg a válla. Légy szíves, hozzál kisebbet." - Igenis, értettem. Jó lett, megvettük, majd' kétszer annyiért, mint eredetileg terveztem, jól van na, legyen Gyereknap.

Hazafelé meg rohant. Amit én ugye nem tudok. Már vagy kilencszer megkértem, hogy menjen lassabban, aztán tizedszerre rászóltam valami olyasmit, amitől megsértődött (kb. Juditka b.meg, muszáj ilyen k.va gyorsan menned, lazítsál már), és azonnali hatállyal szakított velem. Az én bátor felnőtt kishúgom keményen kettőszáznegyvenkilenc és fél centivel előttem haladt, és akárhányszor a csápjaival érzékelte, hogy a köztünk levő távolság elérte a kettőszázötven centit, tétován megállt, aggodalmasan hátralesett a válla fölött, hogy biztos jövök-e, és amikor meggyőződött róla, hogy igen, akkor megint előrehúzott, stb, stb. A metrónál aztán volt szíves belém karolni, leszállás előtt pedig már láttam, hogy a keze félig felemelve, az ujjai a levegőt kaparásszák (olyankor fél ám a kisdinnye, csak nem tudom, mitől), ajaj, itt szükség lesz egy nagytestvérre, Judit feladta a függetlenségről vallott összes elvét, és jött szépen velem kézen fogva. Imádom a kis meleg gyerekmancsát szorongatni, főleg mióta Miskolcon lakik, és elszokott tőlem, azóta már úgysem bújik, nem ül az ölembe, nem lehet cirógatni, de az utcán még kézen fog, nekem meg szorít a torkom ilyenkor, most mit csináljak, én őt húztam.

Naptár

A közeljövőben várhatóan ilyen dolgok fognak velem történni:
- holnap hazahozom a Hugit
- szombat nagyszülőzés
- vasárnap visszaviszem a Hugit
- 20-án előrehozott Orsolya-nap, mini-csajszis ajándék kigondolása a feladat addig
- 23-ás hosszú hétvégére még ki kell találnom valamit
- 26-29 Hollandia elvileg
- 31. Kiscsillag koncert a Gödörben, FISHING ON ORFŰ ÉS DENSZING INDÖ NÁJTKLÁBB :-)

Menekülés megint a konyhába

Elfújt a szél tíz fokot egy nap alatt, tegnap hazafelé azt éreztem, hogy egy pulcsival kevesebb van rajtam a kelleténél, röviden csak fáztam, na. Már a hazafelé-úton valami alibifőzést tervezgettem, hogy álldogálhassak a tűzhely mellett, jobb esetben pedig még begyújthassam a sütőt is. Miután vásároltam is ezt-azt az alibifőzéshez, rájöttem, hogy egyikhez sincs most kedvem mégsem, könyököltem hát a rémrendetlen asztalomon egy kupac papír tetején, és bőszen listáztam fejben a fellelhető alapanyagokat, istenőrizz, hogy még egyszer lemenjek vásárolni.

Aztán egyszer csak belerúgtam valamibe, és meg is oldódott hirtelen minden problémám. Fedje jótékony homály, hogy mikor hoztam én el azt a gigantikus cukkinit a nagyszülők kertjéből, legyen elég, hogy épp ideje volt kezdeni vele valamit, mielőtt ismételten bebizonyítom, hogy panellakás előszobájában az asztal alatt elfelejtve NEM lehet cukkinit teleltetni. Rohasztani viszont eredményesen, mint azt már számos tudományos kísérletben igazoltam.

Így történt, hogy végül a sütőt is begyújthattam, a tűzhely mellett állva is melegedhettem, és az sem hátrány, hogy megvan a kajám, várhatóan hétvégéig. (Egyébként sajtos-sonkás cukkinilepény, rántott cukkini, meg főzelék. Ha ma is fázom, ez utóbbihoz lesz fasírt is. Nem jön át valaki enni?)

Have you ever seen the rain?

Mert ha nem, akkor most nézz ki az ablakon, és jó eséllyel látni fogod...

Persze igazából nem a Present Perfect igeidőt szerettem volna gyakorolni egy kis onlájn angol nyelvlecke keretében, csak megint (még mindig) CCR-t hallgatok. Ki nem ismeri? Akkor hallgassátok meg.

Egyébként konkrétan egy szavam nem lehet, egész szombaton ragyogó napsütésben túrázhattunk (megvan az n+1-dik kitűzőm és oklevelem, hogy sikeresen részt vettem a Zselic 20 teljesítménytúrán), csak az esti pizzázás-sörözés végződött fejre húzott kabáttal és sietős lépésekkel a szállás felé, de ennyi belefér.

A Nagy Kaposvári Kirándulásra egyébként s.k. sütött kenyérrel szerettem volna készülni, de mondjuk úgy, hogy a teljesítményem e téren kritikán aluli volt, szerencsére ezen az eredményen valamit azért szépítettem egy kis padlizsánkrémmel és májkrémmel. Kenyeret meg vettünk inkább ehetőt.

Összefoglalva: a Sántikálós, a Feltört Lábú, a Lusta és a Derékfájós résztvevők szerencsésen túlélték mind a gasztronómiai, mind a turisztikai megpróbáltatásokat, és jövőre megint mennek, legalábbis most ezt állítják :-)

Sárkányfű update

Ha a szomszédban nem is, de a munkahelyemen már van H1N1.

Mindeközben a boszorkánykonyhában...

Jó, akkor nem MINDEKÖZBEN. Hanem tegnap este :-)
De a lényeg, hogy zöldbabfőzeléket főztem, ISZONYAT kaprosan, mert én úgy szeretem a legeslegjobban, mostanra teljesen megtagadtam a szellemi közösséget a bennem élő finnyás napközissel, és imádom egyrészt a zöldbabot, másrészt a kaprot, harmadrészt meg a kettőt együtt is. Árulás a javából :-)

Este pedig padlizsánkrémet fogok kotyvasztani átjövő és számítógépet-szerelő, meg csak-úgy-látogató cimboráknak.

Csak meg ne erőltessem magam ebben a marha nagy főzésben :-)

Sárkány ellen sárkányfű

Eddig mindenki tudja. De vajon krónikus hipochondria ellen létezik-e hatásos csodaszer?
Reggel találkoztam egy szomszédlánnyal a házból, és elmesélte, hogy influenzás volt, másfél hétig otthon kellett maradnia, magas lázzal meg minden egyéb nyavalyával küszködött, és bár még mindig nem érzi magát teljesen egészségesnek, ma már bemegy dolgozni.
Azóta eltelt úgy saccperkábé két és fél óra, és ebben a saccperkábé két és fél órában én már szimuláltam magamnak fejfájást, bedugult orrot, és torokkaparást is. De hogy most ez mire jó?????

Asszem, jelen állapotomban a legtöbb, amit az emberiségért tehetek, az az, hogy mostanában nem szaporodom. Vélhetően csak pont ugyanilyen hülye utódok létrehozására lennék képes.

Dr. Blogger

Múltkor megkérdeztem a Gerincdoktort, hogy ha már egyébként is úgy járok hozzájuk a rendelőbe, mint haza, éppcsak kulcsom nincs még, szóval kapok-e törzsvásárlói kedvezményt, ha cserébe kiteszem a linkjét, merthogy ő is ír blogot. Azt mondta, hogy azt amúgy is kaphatok, szóljak, ha szükségem van rá, de egyébként kitehetem.
Így hát kitettem. Szerintem jó fej, meg jó a blogja is.

Sün

Lennék én sündisznó életemben. Akinek nem tetszene a pofája, és/vagy nem jól közelítene, azt galádul megszurkálnám. (Mélyebben belegondolva most se csinálom másképp...) Egész télen összegömbölyödve aludnék a barlangomban. Sokkal félelmetesebbnek tűnnék, mint amilyen valójában vagyok, mert ordenáré nagy robajjal közlekednék a sűrű aljnövényzetben, mind a 24 centimmel, vagy mittudomén pontosan, mekkora egy sün. Aztán a végén maximum szétmázolna egy úthenger az aszfalton, amikor buliból csámborognék hazafelé bekókányolva, de az meg valószínű, hogy elég hamar lezajlik.

Most éppen eleséget gyűjtök, vagy én nem is tudom, mi van, kábé két hete újra kitört rajtam a már szokatlanul hosszú ideje szünetelő, vad és fékezhetetlen főzési láz, hordozok haza mindenféle szükséges és szükségtelen alapanyagot, vadul túrom az internetet izgalmas receptek után kutakodva, gyűjtöm az ötleteket, amiket aztán szép sorban el is vetek, egyiket a másik után.

Tegnap meg azon kaptam magam, hogy rendet akarok csinálni (én! rendet!), mi ez, ha nem a téli álomra való készülődés, hogy amikor majd a nyomasztóan koromsötét koradélutánokon, munkából hazaérve, a világon máshoz se lesz kedvem, csak vastag zokniban csoszogni a linóleumon, vagy összegömbölyödni a kanapén, és elképzelni, milyen jó lenne, ha valaki hozna nekem teát, de nem hoz, és bámulni valahová a tévé mellé-fölé-alá bambán, szóval hogy majd akkor jó legyen nekem otthon.

Minden kétséget kizáróan sün vagyok. Vagy hibbant.

Oszkár

Kaptam Alíztól egy Oscar-díjat a hétvégén :-) Vicces, hogy épp a századik bejegyzésben tudok vele villogni :-)
Nagyon örültem neki, de aztán törtem is a fejemet egy kicsit... most, hogy már díjat is kaptam, nem kéne-e szép lassan eldöntenem, hogy mégis mi a mennydörgős franckarikáról írjak? Mások blogjának azért témája is van, főznek, vagy kézimunkáznak, vagy gyereket nevelnek, én meg csak felkelek minden reggel, és egész nap hülyeségeket csinálok, aztán megírom.


Na de ha ennyi tényleg elég a dicsőséghez, akkor ezt elég nagy biztonsággal tudom garantálni a jövőre nézve is :-)

A díjat pedig tőlem Gabi kapja, aki tartóselemmel pörög, gyereket nevel, köt, vállalkozik, főz, mérgelődik, és különben is ő beszélt rá, hogy legyen saját blogom :-)

Nem egyszerű örökség

Anyunak ma lenne a születésnapja. De már három éve, hogy csak én gyújtok érte egy gyertyát a képzeletbeli tortáján.

Az az elméletem, hogy valakit nem a jó tulajdonságaiért szeretünk, hanem a rossz tulajdonságai ellenére. Anyu jól feladta a leckét a barátainknak. Én ugyanis borzasztóan rendetlen vagyok és patópál. Az öcsém nem beszél, ki nem nyitná a száját, csak ha már minimum ég a ház. Juditka meg ugye nem is ezen a világon él.

Anyunak nem is kellett tükör, ha mi hárman a közelben voltunk :-)

Még szerencse, hogy azért apánk is volt egy darabig, így lehettem én cinikus és türelmetlen, az öcsém sokáig tűrő aztán hirtelen felcsattanó, Juditka meg... benne azért nehéz apu jellemvonásait felfedezni, viszont egyedül neki lett szép hullámos a haja.

Minek főz az ilyen

Aki túrógombócfőzés közben képes elvágni a kezét, az valószínűleg meg is érdemli. Mert eleve mi a francnak kés a túrógombócfőzéshez. Jó, nekem ahhoz kellett, hogy feldaraboljak egy kocka vajat, mert egy kicsit meg akartam mikrózni, hogy puha legyen... Az lett, én meg véres.

A gombócok egyébként leginkább karfiolra hasonlítottak végül, mert a túrógombóc-masszából (túlságosan puha volt) nem lehetett gombócot formázni. Csak olyan amorf fehér izéket. Gyanús volt, hogy majd moslékká fog ázni az egész, amint a vízbe ér, de nem ázott.
Ettől még rondák lettek a gombócok.

A közönségnek ízlett azért a vacsi, az meg mellékes, hogy én speciel nem szeretem, nekem csak főzni kellett, de majd máskor lehet, hogy inkább nem kell :-)

Best of Papa

"Halljátok, hogy súg a fülem?"

Midnight special és más terápiák

Különféle bajaira különféle megoldásokat tud felsorakoztatni a leleményes és sokat tapasztalt emberlánya, náthára orcseppet, derékfájásra padlónfekvést, másnaposságra kefirt, vízhólyagra varrótűt, letargiára és befordulásra meg a Creedence Clearwater Revivalt.
Nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy itt a panelházban mások is annyira kedvelik-e, illetve hogy azt is annyira kedvelik-e, amikor még én is rázendítek mellé a fülsértő hangszerkezetemen, hát istenem, a fülem az bot, ha locsolnám, lehet, hogy kirügyezne. Ez van, nekem jó, pláne mióta már azt is tudom, hogy a midnight special az egy vonat volt, ezt nemrég tudtam meg, mint ahogy azt is, hogy én mekkora egy bunkó vagyok, hogy még ezt se tudtam ("mér', mit hittél? MICSODA? Hülye vagy?????" Stb, stb.). Jóvanna, mindig van hová fejlődni :-)

Aztán van még a konyhaterápia is, amikor mások a homokba dugják a fejüket a probléma elől, akkor én sokszor ehelyett inkább fazékba. Így legalább valami élvezhető produktum is keletkezik, tegnap például valami bakonyi-féle hús, meg padlizsánkrém, meg még zsömlét is sütöttem, ma pedig még futotta a lelkesedésből egy almáspitére a nagyszülőknek, legyek máskor is rosszkedvű?

A vörösbort pedig kell-e egyáltalán említenem? :-) Még van belőle, és a változatosság kedvéért most oda tudok menni érte. Hoppáhoppá.

Amire pedig az utóbbi hetekben, vagy inkább hónapokban nem volt példa: ma FUTOTTAM, hogy elérjem a piros hetest. És elértem.

Derék-dolog

Semennyire nem örülök a mai MR eredményének. Gyanús, hogy a derekászdoktor se fog hétfőn.
Képzeljetek ide valami csúnya káromkodást, meg néhány titokban kipöttyent könnycseppet.
Most megyek és sajnálom magam egy kicsit (ja, és az tényleg sokat fog segíteni...).

Égés

Múltkor villamosoztam hazafelé, és szokás szerint olvastam, mert mikor olvasson az ember, ha nem tömegközlekedés közben. Egy Wodehouse könyv volt nálam éppen, a Viharos idő, a borítóján Lord Emsworth és Blandings Császárnője személyesen (aki ugye egy disznó), mindez szép színes illusztráció formájában.

Orrom mélyen a könyvben, egyszer csak hallom cérnahangon, hogy:
- Mamííííííííííííííí, az a malacos, az MESE??!!! MAMÍÍÍÍ, A_NÉNI_MESÉT_OLVAAS!!!!

Végülis annyira nem ciki, mert nem az egész, csak a fél hatos villamos bámult rám és nyerített fel a röhögéstől.

Vajon mit reggeliztem?

"víz, sajt, vaj, tejsavópor, sonka (3%), {nyers, csont és bőrnélküli sertéscomb, víz, konyhasó, stabilizátor (E451, E452), glükózszirup, sűrítőanyag (E407), dextróz, antioxidáns (E306), aroma, ízfokozó (E621, E635), tartósítószer (E250)}, módosított keményítő, emulgeáló sók (E339, E450, E452), sűrítőanyag (szentjánoskenyér liszt, xantán-gumi, E466), sonka aroma, konyhasó"

Szerintetek?Nyeremény nincs, tanulság van, máskor nem kell ilyen sz.rokat venni, még teszt jelleggel se.

Családi munkamegosztás

A nagyapám halkan köpköd a padlóra, én meg hangosan veszekszem vele.

Szobabeosztási dilemma

Én akár egy krokodillal is elalszom, csak kussoljon.

De ha hatan akarunk aludni egy hatfős apartmanban, és ebből négyen párosával jönnek, a maradék egy meg horkol, akkor vajon van-e választási lehetőségem?

Akartunk ugyan nekem alternatív szobatársat keríteni, de vagy nem vonzotta a kivételes lehetőség, hogy utazzon 300 km-t, felkeljen hajnali 5-kor, aztán túrázzon 20 km-t, és közben valamikor nyilvánvalóan berúgjunk, vagy az a - szintén kivételes - lehetőség nem vonzotta, hogy azért utazzon 300 km-t stb., hogy aztán velem kelljen aludnia.

Az a bonyolult lelkem

Nincsenek kőbe vésett elveim a barátkozás különféle válfajairól. De ha egyszer csak egy ezer-éve-ismert-régi-kedves-cimbora a MÁSIK szemével néz rám, azt én még mindig nem tudom kezelni. Még akkor sem, hogyha egyébként nem is tartanám annyira elvetemült ötletnek.

Méghogy unalmas????!!!!!

Nagyon nem kellett volna leírni magamat meg a szombatot olyan eszméletlenül kora délután, naná, hogy fél 3-kor értem haza buliból :-)

Igaz, este 7-kor még kereken megtagadtam a részvételt, de úgy látszik, a nagy elhatározások alkoholban oldódnak.

Szia Medve!

Szia Niki!

Szia Petra, szia BéLa!

Unalmas szombat

Kivételesen itthon fetrengek egyedül, már majdnem elfelejtettem, hogy ez milyen. Igazából most is úgy volt, hogy máshol fogok fetrengeni másvalakivel, csak aztán a másvalaki nem ért rá mégsem. Létszámbeli változás leghamarabb este várható.

Addig meg tök unalmas dolgokkal vagyok kénytelen elütni az időt. Takarítani is megpróbáltam, de az annyira unalmas volt, hogy abba is hagytam haladéktalanul.
Inkább főzök. (Lecsós csirkét, just for information, biztos mindenkit érdekelt, köszi :-)
Meg ugye kötök.
Ja, szándékomban áll lemenni vásárolni, ez se olyan nagyon emelei az adrenalinszintet, csak hát kifogyott például a gyufa. Is.

És laposra kéne taposni úgy saccperkábé 30 darab műanyagpalackot, hogy szelektíven bedobjam a szelektív gyűjtőbe. Mert ebben ilyen unalmasan rendes vagyok.

Szóval sajnálom, elnézést, ma még röhögni se lehet rajtam, nem csináltam semmi olyasmit.
Mondjuk még nem ment le a nap...

Paranormális

Találtam egy almát a táskámban, de nem tudom, hogy került oda. (Most azért megeszem, remélem, nem változom mittudoménmicsodácskává.)

Találtam egy csúnya karmolást a bal térdem felett, és nem tudom, hogy került oda. (Ez durva, mert ránézésre 99%, hogy vérzett is...)

Azt sajnos pontosan tudom, hogy a dugóhúzó hogy került a hivatalos papírok közé, de arról meg nem szeretnék beszélni.

A sál és a valami

Ilyet kötök Nikinek. Egy nagyon szép világoslila fonalat választottam (50% gyapjú), majd megmutatom, leginkább halvány orgonalila. Nekem tetszik, szóval ha Nikinek nem, akkor is lesz hová tenni, pl. az én nyakamba :-)

Shetlandi szerelmem így most vár egy kicsit (úgyis már megint gombolyítani kell, hogy haladni tudjak vele, mert egyébként a Percy maradékából kezdtem).

Én is várok, tuti, hogy van valami változás a láthatáron, mert időnként annyira feszülten figyelek valahová, hogy egész meglepődöm rajta, csak még azt nem tudom, hogy mi közelít.
Persze az is lehet, hogy ezt a hülye esőt éreztem, korántsem vagyok én akkora boszorkány, mint szeretnék.

Önsorsrontás

Amikor úgy igazából begorombul a derekam, olyankor például az is elég undorító feladat, ha fetrengésből fel kell állni. Márpedig ma alapvetően csak fetrengek itthon egész este, és -szintén márpedig - néha muszáj felkelnem.

Az előbb jól kigondoltam, hogy mekkora menőség lesz elővenni egy rendes borospoharat, és inni ebből a rendes borospohárból egy kis rendes bort.
Az elképzelés egészen kiváló, be is hoztam magamnak a bort, szépen letettem az asztalra, VISSZASÉTÁLTAM a kanapéig, okosan és megfontoltan elhelyezkedtem fetrengőpózban, majd felnéztem, és....

Fájdalmasan amatőr tudok lenni időnként.

Nátha továbbadása könnyen, gyorsan

Azt írja nekem a Paragép Kishúgom e-mailben (bizonyám, tud mailezni :-) hogy amíg náthás vagyok, addig ne is hívjam fel, csak ha már teljesen meggyógyultam.

Vannak időnként fura elképzelései a világról :-)

...és "má' megin' itt van a SZERELEM"

Ki tudja folytatni? :-)



Amúgy pedig Ő az, hát nem szép? :-)

Evergreen kendő

... helyett everbordó lett, megette szépen a tolnai bordó fonalamat (majdnem mindet).

Nyakban hordható méret, egészben nemmuti, mert nem sikerült egyenesre feszíteni a szélét. De azért remélhetőleg lesz rá jelentkező, akit a cakkos szél sem tántorít el. Amúgy meg szép. Suttog a fenyves. Bordóerdő.

Itt a hétvége, meg az enyém is

Ha valaha is be fogják vezetni a négynapos munkahetet, akkor meg vagyok róla győződve, hogy ez azért lesz, mert az illetékes döntéshozó előtte találkozott velem pénteken.
Míg más rendes emberek HÉTFŐ reggel néznek ki úgy, mintha megrágták és aztán kiköpték volna őket, nekem a PÉNTEK az, amikor már csak az alapvető életfunkcióim működnek, a szabályos ki- és belégzésen kívül még esetleg annyi finommotorikus képességgel rendelkezem, amivel megtartom és a számhoz emelem a kávésbögrémet, de aztán annyi.

Többnyire nem vigasztal különösebben, hogy itt a hétvége, és az sem motivál, hogy mennyi emberrel lehetne ilyenkor találkozni, és hány helyre lehetne elmenni, a fő szempont, hogy ezeknek az embereknek a legnagyobb része hagyjon engem békén, és ha egyszer hazaértem, akkor bezárhassam az ajtót, de BELÜLRŐL, és ostoba arccal bámulhassam a semmit - vagy a tévét, de igazából mindegy, mert ilyenkor úgysem érzékelek belőle mást, mint hogy tarkán villog - abban a megközelítőleg tizenkét és fél percben, amíg el nem alszom a padlón - tényleg ott szoktam - , és egy óra múlva arra ébredek, hogy folyik a nyálam és fázom, meg a padló is kemény.

Ha ezzel mondjuk legkésőbb este hétig megvagyok, akkor kaphatok igazolást, hogy "egészséges közösségbe mehet", de ha nem, akkor jobban jár a világ is, meg én is, ha inkább alszom tovább szombat reggelig.

Felelősségem teljes tudatában - még valamikor hét közben - mégis úgy döntöttem, hogy ma márpedig elmegyek ciderezni a plymouthi nyelvtanfolyamos bandával, és nem leszek antiszociális.

Szép feladat :-)

Extrém sport

Feljöttem a negyedikre gyalog.

Csórósági fogadalom

Be kéne varrnom a pénztárcám bejáratát, és eldugnom a bankkártyámat valami tuti helyre, ahol nem találom meg jó sokáig.
Igazából most éppen kivételesen nem vagyok AKKORA gazdasági válságban, viszont majd leszek, mert novemberben elugrom Londonba (ja, csak úgy rutinszerűen, ahogy mindig is szoktam:-), és előreláthatólag csúnyán elrendezem a pénzügyi helyzetemet.
Nem tudom, hogy ezt egyáltalán meg lehet-e előzni (és ha igen, akkor mér' nem) , és próbálkozzam-e ilyesmivel, vagy ez már egy eleve halva született ötlet... majd meglátom.

Természetesen vannak a nem csökkenthető költségek, úgyismint kocsmázás, kirándulás, dolce-vitába-fejestugrás, és aztán van, amit nem muszáj, pl. az evés :-)

Jobban átgondolva persze valószínűleg kicsit több időre lenne szükségem, hogy át tudjak állni fotoszintézisre, így marad a fagyasztókievés, konyhaszekrény-söprögetés, meglévő alapanyagok felhasználása - szokás szerint hetekig tudnék etetni egy többtagú családot a raktárkészletből, csak egyedül egyvalamire kéne odafigyelni, mégpedig gondosan: a Féktelen Tésztazabálást illene lassan befejezni.

És akkor például nem kell új nadrágot vennem mindig, ha kihízom a régit. Tiszta spórolás.

Csodás máltai emlék

Sajnos azt már nem tudom felidézni, hogy mi ezen miért röhögtünk annyira, de mi ezen NAGYON röhögtünk. Nyilván mert egyszerűek vagyunk, mint a barlangrajz, és ilyen primitív eszközökkel kacajra lehet minket fakasztani, de mindegy, nekünk tetszett. Punktum.

Mindenekelőtt

Fogadalmak buli előtt

1) Nem ugrálok.
2) Nem inzultálok másokat, főleg mert mindenkinek a derekáig érek, és esetleg lecsapnak, mint a taxiórát.
3) Mértékkel kötözködöm.
4) Szem előtt tartom a nagy igazságot, miszerint fröccsözni jó, de másnaposnak lenni elég rossz.
5) Dupla adag sós sütit viszek, mert valahogy mindig kevés :-)
6) Másoknak is adok a ciderből.

Tisztára kisdobosok hat pontja, nem? ("Én, N.... Mariska, a mai naptól büszkén viselem a KISDOBOS nevet. Csapatom zászlaja és társaim előtt ígérem: a hat pontot megtartom; sok örömet szerzek szüleimnek, nevelőimnek, pajtásaimnak." - szerintem egyébként azóta valamit valahol elb...tam - na, valahogy így volt, nem? Vagy benne volt "hazám, a Magyar Népköztársaság" is? :-))

Szóval megint nem férek a bőrömbe, és indul a bulijárat holnap délelőtt. Persze, mert most már van fájdalomcsillapító tapaszom, és ettől kinyílt (a csipám) a világ.

És akit esetleg nem annyira a züllött és önpusztító életvitelem érdekel, hanem az, hogy például mit fogok kötni a maradék bordó tolnai fonalamból: Evergreen kendő lesz a következő! (Nem tudom, mennyire lesz elég a nem-teljesen-egy-gombóc fonal, ezért olyan minta kellett, amit bármikor abba lehet hagyni :-))

Nem igaz, hogy nem tanulok...

Ahhoz képest, hogy még csak a napokban vontam le a tanulságot, miszerint akinek sérve van, az ne ugráljon, hát, elég hamar elkezdtem ugrálni megint, azt sem várva meg, míg a múltkori ereszdelahajamat következményei legalább nagyjából elmúlnak.

Nekem pénteken már megint ott kellett (igen, MUSZÁJ volt :-) ugrálnom az Orczy-kertben, egyébként az utóbbi évek legkorrektebb bulijához volt szerencsém, még Európa Kiadót is raktak be a srácok, meg Iggy Popot és Twistwed Sistert is, meg csupa jó zenét. Előtte meg Doors emlékzenekar volt, magamtól sosem mentem volna, de hát hívtak, és ha hívnak, akkor ugye menni KELL :-)

Szerintem nagyüzemben termeltem magamnak az endorfinokat (vagy azmiaz, amitől ugrálás közben nem veszem észre, hogy fáj és baj lesz?), de ezek másnap reggelre elfogytak, mert azon kaptam magam, hogy harmadszori próbálkozásra se nagyon bírok a fotelből kikászálódni, és az egyetlen, még relatíve kényelmesnek mondható testhelyzet az a padlón történő hanyattfekvés.

Aztán ma meg eljövend a pofáraesés napja, mert padlón hanyattfekve sehogy nem lehet dolgozni, ülni viszont fáj.

És akkor most van ezen kívül még 4 napom, hogy embert faragjak magamból, és szombaton egyáltalán el bírjak menni a következő megcélzott eseményre.

Addig meg szorgalmasan ismételgetem magamnak, hogy nem ugrál, nem ugrál, nem ugrál (de egyébként ha oka és lehetősége lesz rá, akkor úgyis ugrálni fog megint, legalább egy kicsit, egy ilyen icipicit, aztán majd utána meg beírja a blogjába, hogy deszar neki, fáj a dereka, és meg fogja érdemelni :-)

Az unoka rémuralma

- Mama, MÁR MEGINT koszosan vannak visszarakva a kiskanalak a fiókba!
- Mer' hiába mondom öregapádnak, hogy majd jössz, aztán ÖSSZEGYŰLIK veled a baja...

Míg más rendes helyeken legfeljebb a kisgyerekeket ijesztgetik mumussal, zsákosemberrel, stb., addig nálunk a nagypapát velem. Szépen vagyunk :-)

Gigantikus Percy

Percyt nem merem blokkolni, anélkül is 220x100 cm, most még hová nyújtsam?! :-)))
Többszörösen bele lehet burkolózni, és még valaki simán elférne mellettem.

Azt se tudom, melyik részét fotózzam, olyan, mint mikor a versikében a zsiráf fényképészhez ment, és több képet kellett készíteni róla, mert egyre nem fért rá :-D

Ja, és sose kössétek színátmenetes fonalból, gyilkolja egymást a szín meg a minta.

Szóval kicsit csalódott vagyok, van egy gyönyörű mintájú, de ehhez nem illő színű, és használhatatlanul hatalmas kendőm.

Egy biztos: LE NEM BONTOM.

A modern kor gyermeke süket és hülye

Kegyetlen dolgokat produkálok mostanában, ha fáradt vagyok (meg ha nem), és az utóbbi időben tényleg lemerült bennem picit a tartóselem. Az agyam nem működik, legfeljebb standby üzemmódban van, ha egyáltalán. Valamit mindig félreolvasok, vagy félrehallok, ezekből utóbb általában fetrengveröhögés lesz.

Múltkor is néztem a tisztavatást a tévében, és az még semmi, hogy tisztogatásnak értettem egyszer, ezen még hamar túltettem magam, de aztán voltak a mindenféle beszédek augusztus huszadika alkalmából, és egyszer csak hallom ám a kommentátort, hogy Szent István valamit közzétett az interneten.
És ilyenkor az a leggázabb, hogy telnek a hosszú tizedmásodpercek (vagy egészek akár), én lefagyva bámulok, ÉRZEM, hogy valami nem stimmel, de NAGYON nem stimmel, de nem tudom, mi az, mert igen, tényleg az interneten szokás közzétenni a dolgokat, csak ez valahogy abban az időben még lehet, hogy nem annyira volt elterjedt, és basszuskulcs, eltelik MÉG néhány hosszú tizedmásodperc (vagy egész akár), mire kattan a fogaskerék, leesik, hogy ja, INTELMEK, jó, értem, köszi, lehet menni röhögni, ezt a Vajkot meg majd be kéne jelölni az iwiwen :-)