"már megint füle van a falnak" *

Tegnap este történt némi séta a Gellért-hegyen, erre tessék: tele volt minden a török cserediákjaimmal.
Nem is igaz már, hogy akárhová megyek, mindenhol csak a munka :-D
(De nem vettek észre szerencsére, mert valami különösen ocsmány török slágereket üvöltöttek bele az éjszakába, feltehetőleg sakálrészegen :-)

*Sziámi (de lehet, hogy Kontroll Csoport), A félelem háza

Embertervez

Ja, persze, tök jó, teleszerveztem minden napomat mindenféle programmal, gyakorlatilag hetek óta nincs is szabad délutánom meg estém. Egyetlenegy dologra nem gondoltam: hogy mi lesz, ha egyszer mégis valami MÁST szeretnék csinálni. Újratervezés, a következő lehetőségnél hátha jobbra fordulok.

Hazamegyek, lefekszem, csináljátok helyettem*

Amúgy is egy csupasz idegvégződés vagyok, még pont az hiányzik, hogy a munkahelyemen is hülyeségekkel kelljen foglalkoznom. A villamoson voltam, amikor a legpánikolósabb kolléganőm telefonált, hogy hol vagyok, mert az egyik oktató nem jött be az órarend szerint kiírt órájára, hanem azt állítja, hogy az neki holnap lesz, és akkor én ezt mér' nem mondtam, és különben is hívjam fel az oktatási igazgatót, mert már ő is tud róla. Fasza.

Ilyenkor én már nem vagyok biztos semmiben, de beértem, mindent ellenőriztem, az óra SOHA egy pillanatig sem volt szerdára tervezve, mindig is keddről volt szó, hívtam is az oktatási igazgatót, nyilván közölte, hogy ne magyarázkodjak, hanem oldjam meg.

MIT?????
Azt, hogy a nyolcvanéves tanár úr benézte, elírta, vagy rosszul emlékszik, jobbanmondva sehogy?
És akkor ÉN magyarázkodom, mintha csak hibás lennék?
Ezért jó utolsó senkinek lenni egy munkahelyen, akitől csak számonkérni lehet, meg leszúrni.

Hívtam a tanárt is (nagyon szeretem egyébként, de az utóbbi pár évben tényleg nincs a topon, mióta meghalt a felesége), teljesen komolyan úgy emlékezett, hogy szerdára tettük, mert neki kedden egy másik főiskolán van órája, és igazából úgy gondolta, hogy a szerda jobb lenne. Kurvajó. Nekem meg leszedik a fejemet miatta.

El is panaszoltam mindezt egy kolléganőmnek,  aki szerencsétlenségére feljött egy papírért, amit ígértem neki, és kénytelen volt végignézni és -hallgatni, amint kiborulok, golyóstollat vágok szekrényhez, aztán meg káromkodva és reszketve bőgök egy sort.
Az a mázli, hogy ő olyan munkahelyen-kívül-is-találkozós kolléganő, tehát legalább nem volt ANNYIRA ciki, de azért elnézést kértem tőle.

Ellenben ami a legrosszabb, hogy úgy tűnik, az én fejemet is ugyanolyan bogár rágja, mint az öreg tanár úrét, mert ma reggel benéztem a dátumot, és elindultam egy olyan rendezvényre, ami holnap lesz.
Most egy kicsit nem kérek több kalandot, köszi.

*Egyébként Európa Kiadó. 

Hétvégi programlehetőségek

Nem is tudom, mit csináljak.
Mert hát:
- mehetnék ma este Mojo WorKings-koncertre,
- vagy felborulhatnék aludni este nyolckor,
- haladhatnék valamelyik meglévő kötős-horgolós munkámmal, de akár újba is kezdhetnék,
- holnap elmehetnék némbertalálkozóra a fonalboltba.
De igazából:
- takarítanom kellene otthon, mert megint halogatom egy ideje, viszont hétfőn jönnek az öcsémhez környezettanulmányra a bíróságtól (és ott van az állandó lakcíme, nem jelentkezett át Kőbányára),
- és mindenekfelett meg kéne látogatnom a mamát, akinek tüdőgyulladása van, de fellázadt és nem ment kórházba, hanem otthon van egyedül.

Még szerencse, hogy ilyen széles a választék.
Persze valójában egyetlen lehetőségem van, ez teljesen nyilvánvaló.

Amúgy meg tök náthás vagyok, és legszívesebben csak teáznék egész nap valami takaró alatt.

Álmomban kicsi voltam

Rossz volt. Nem tudtam kijönni a kiságyból. Egyébként ugyanannyi idős voltam, mint ébren. Csak kicsi. Nem tudom már, miért akartam kijönni, de nagyon mérges voltam, nagyon kicsi, és nagyon tehetetlen.

Anyuról álmodtam ugyanezt egyszer, amikor már beteg volt. Ősz haja volt, rugdalózóban állt egy hatalmas kiságyban, kicsi volt, és sírt. Mi meg nem vettük ki.

Ha akarom, van párhuzam, tényleg kissé mintha túlnőttek volna rajtam a dolgok. Azért remélem, engem előbb-utóbb mégiscsak kivesznek...

Vízhordó lány

Szóval az a helyzet, hogy szétment valami cső a fürdőszobában. Mondjuk véletlenül éppen volt olyanból tartalék, csak amikor a nagybátyám megpróbálta a rosszat kiszerelni, akkor a menet is szétment a csaptelepben. Tartalék csaptelepet pedig nem tartok itthon (csövet se direkt, ezt azért el lehet képzelni :-), találtunk viszont egy elég rozoga, de még végszükség esetén használható konyhai csaptelepet.

Hát most ez van nekem a mosdónál. A kád fölé fordítani persze nem lehet, meg a zuhanyt se lehet rácsatlakoztatni, miért is lehetne, mikor konyhai.

Úgyhogy ez van, beüzemeltem a legnagyobb fazekat, abba engedem a vizet, aztán átöntöm a kádba, ésígytovább a végtelenig. Elég takarékos megoldás, mert hamar megunom, és kisvízben mosakszom inkább :-D

Kéne venni új csaptelepet, de a nagybátyámék elutaztak egy hétre. Mire visszajönnek, addigra meg én megyek el hétvégére. Persze lehet, hogy itthon kéne maradnom, de úgy gondoltam, hogy ha már végigspóroltam ezt a hónapot a badacsonyi kirándulásra, akkor inkább elmegyek borozni, és majd a következő fizetés utánra ütemezem az olyan luxuskiadásokat, mint csaptelepvásárlás :-D Ez annyit jelent, hogy szerelés majd csak a rákövetkező hétvégén, tehát itt most Spárta van két hétig, meg vízöntögetés. (A vízvezetékszerelő nem opció, ANNYI pénzt azért nem sikerült félretennem...)

Hajat mosni a legkalandosabb különben, a kád fölött lógva ugyanis a nagyfazekat nem bírom a fejem fölé emelni, ehhez a művelethez be kellett vetni egy kisebbfajta műanyag kancsót, és olyan negyvenkilencszer leönteni a fejemet, mire úgy ítéltem meg, hogy na jó, szerintem most már akkor inkább nem is habos.

Mehetek egyébként a barátnőmékhez csövezni bármikor, de őszintén szólva annyi mindent kéne átcuccolni, hogy azt hiszem, a vízhordás egyszerűbb :-)

Időtlen

Észere se veszem, úgy telnek el a napok, az előbb még vasárnap volt, ma csütörtök van, holnap megyek Juditkáért, ami azt jelenti, hogy eltelt egy újabb hónap.
De hogy mikor?
És én ott se voltam.
Asszem.

Nem is az a baj, hogy annyi a dolgom, amennyi minden napra elég. Blogolni igazából a monotónia miatt nincs miről. A napirendem ugyanaz, a hetirendem változatlan, és pont egyformán fáradt vagyok minden hétfőn, kedden, szerdán, stb. és vasárnap is.

Szerencsére vannak azért a naptáramban leszúrva mindenféle jelzőtáblák, most hagytam el a Villány feliratút, a következőre az van írva hogy latte art workshop, a rákövetkezőre meg az, hogy Badacsony, és akkor élek egyik táblától a másikig valahogy, nekimegyek fejjel, végrehajtom a megfelelő programot, örülni kezdek, hogy élek, de akkor aztán puffegypofon, takarodj vissza a mókuskerékbe.

Ahhoz, hogy ez változzon, olyan eseményeknek kéne megtörténniük, amikről viszont nem szeretném, hogy bekövetkezzenek. Köszönöm, talán mégis inkább a mókuskereket kérném.

Bevásárlás

Tegnap elvittek bevásárolni a madarasteszkóba, a kaland részemről leginkább csúnya káromkodással zárult. Mert van ugye a népi legenda, miszerint ezek a hipermarketek (nagyanyám szerint "nagybótok" :-) olcsó(bba)k, és ezért a nép özönlik is ide, legalábbis tegnap épp elegen voltak.

Én nem tudok vezetni, így ezekbe a városszéli förmedvényekbe olyankor jutok el, amikor valakit megkérek, és elvisz. De mivel ehhez komolyabb szervezés szükséges, az esetek nagy részében inkább lebonyolítom a bevásárlást helyben. Van a lakótelepen egy nagy CBA, pár villamosmegállónyira egy Lidl, az Europarkban egy Interspar, a Kossuth téren meg egy piac. Jó, az Interspar felejtős, mert mind közül az a legdrágább, mégpedig nem is kicsivel. Csak akkor megyek oda, ha már nagyon unom a többi helyen a választékot. Olyankor egyszer benézek, jól felmérgesítem magam, aztán fél évig megint elvagyok a többivel.

Mostanában is így volt ez, de néha azért a vezérhangya beindult, és azon gondolkodtam, hogy biztos mennyire érdemes lenne legalább a havi egy nagybevásárlást valamelyik hipermarketben lebonyolítani.

Hát nem.
Nem elég, hogy messze van, hogy rohadt sokan vannak, még drága is. Akárhogy néztem, igazából nem érdemes kimenni. Nekem legalábbis nem. Mondjuk tény, hogy az egyliteres folyékony szappan, meg a valamilyen öblítő olcsó, csak én meg finnyás vagyok, és ilyesmiből nem merek akármit megvenni. Az élelmiszerek viszont, ahogy láttam, még drágábbak is bírnak lenni, mint máshol.

A biztosítékot - az import spenót után, ami miatt már hőbörögtem egy kört -, a tej verte ki végképp, ebből ugyanis én csak magyart veszek, és általában zacskósat, vagy műanyag flakonosat, mert a tetrapackot nem tudom, hogy melyik szelektívbe lehet kidobni illetve lehet-e egyáltalán a szelektív gyűjtőbe dobni). Miután az összes magyar tej annyiba került, amennyit én már pont nem voltam hajlandó fizetni érte, jól elmondtam az orrom alatt, amit gondoltam, aztán kifizettük, amit vettünk, és kint az üzletsoron még megálltam, és vettem egy liter házitejet a pékségben - körülbelül 20 forinttal került többe, mint a bentiek...

Valószínűleg vannak olyan kerületek, a fővároson kívül pedig városok, kisebb települések, ahol még mindig a hipermarket jelenti a legjobb megoldást és a legnagyobb választékot. De ott könnyű, ahol nincs ellenfelük. Én most már biztos vagyok benne, hogy nekem náluk semmi keresnivalóm.

Mostanában

Egyértelmű, hogy a világ az unokaöcsi körül forog :-) A kiskrapek egyébként tényleg nagyon szép, meg persze vicces is, jókat szórakozunk, ahogy álmában grimaszol, meg a homlokát ráncolja.
Még Judit húgomat is borzasztóan érdekelte, sok mindent mondjuk nem tudott kezdeni vele, de a babalátogatást ki nem hagyta volna a hétvégi programból.

Juditról jut eszembe, ha valaki tudja, hogy miért kell nálam környezettanulmányt végezni a gyámhivatalnak, illetve miért nálam kell, amikor a húgom nem is itt lakik "életvitelszerűen", az ne habozzon megosztani velem... Csütörtökön kénytelen voltam a telefonban összevissza hazudozni a környezettanulmányos nőnek, hogy nyerjek pár napot, mert a lakás persze szokás szerint olyan állapotban volt, hogy jó pénzért kiadhattam volna valamelyik filmstúdiónak, és tökéletesen élethű katasztrófafilmet forgathattak volna nálam. Így majd csak jövő héten tanulmányoznak, ma meg maratoni takarítás volt a napirenden.

Meg földrengés, de úgy látszik, a legjobb bulikból én mindig kimaradok, konkrétan észre se vettem, hogy bármi is történt, annyira belemerültem a főzésbe. (Na jó, csak az én kedvemért persze nem kell megismételni, el tudok tőle tekinteni.)

A rendrakást egyébként nem sikerült befejezni. Momentán nincs hol aludnom. Még szerencse, hogy a szilveszteri buli óta nem voltam képes elpakolni a hálózsákomat, most alhatok benne, például a padlón :-D

Íjjajj, nem annyira élvezem én...

Voltunk strandon Szolnokon, még a múlt pénteken. Megtévesztő volt a belépőjegy olcsó mivolta - akkor még nem tudtam, amit ma már igen: hogy mennyibe fog még nekem kerülni, mire kikezelnek a nyavalyából, amit minden bizonnyal ott gyűjtöttem be. Sokba.

Spórolás Magyar Államvasutak módra

Ritkán akadok ki a MÁV-ra, ez van, ez kell szeretni, magánrepülőgéppel csak nem járhatok Miskolcra, meg nem is akarom magamat fölöslegesen hergelni mások hülyesége miatt.
De ma dobtam egy hátast.

Késett a vonatunk, méghozzá sokat, ezért amikor nagy nehezen beértünk, elindultam Judittal, hogy visszakérjük az IC-pótjegy árát. Már az is újdonság volt, amikor a jegypénztártól elhajtottak, hogy már nem ők foglalkoznak vele, hanem az ügyfélszolgálat. Jó, igazából olyan nagyon nem fájt nekem átsétálni az ügyfélszolgálathoz.
Ott ért a nagyobbik meglepetés.
"Július elsejétől megváltozott a szabályzaaaaaaat" - nyávogta az ügyintéző, és a kezembe nyomott egy űrlapot, hogy azt töltsem ki, adjam le az eredeti jegyekkel együtt (a menetjegy és az IC-pótjegy is kell), és majd utána visszaKÜLDIK a menetjegy és a pótjegy együttes árának a 25 SZÁZALÉKÁT!!!! :-O
És nem baj, hogy a menettérti jegyünkkel még majd vissza szeretnénk utazni Miskolcra, mert 365 napon belül bármikor leadhatom a kárigénylő lapot.

Mivel én Judittal együtt 90%-os kedvezményben részesülök, igazából akkor jártunk jobban, amikor az IC-pótjegy teljes árát kaptuk vissza :-D
Ez sem baj. Nem sajnálom a visszatérítést azoktól, akik teljes áron utaznak, mert ők pedig valószínűleg így járnak jobban.

Ami felmérgesít, az az, hogy hányan NEM fogják majd leadni a kárigénylő lapjukat, mert hosszú, mert fölösleges kérdések vannak benne, mert macerás, vagy mert elviszik kitölteni, aztán elfelejtik, stb.

Pedig a kártérítés mindenkinek jár. De szerintem ezek a nagyeszűek pontosan erre számítottak, amikor megváltoztatták a szabályzatot. Azokra számítottak, akik majd lusták lesznek, vagy nem érnek rá ilyesmivel foglalkozni. Így jól kibújhatnak a felelősség alól, mert azt klasszul áthárították az utasokra. Ezzel pedig szerintem nem spórolnak sokat, csak még többen fogják utálni őket.

Strandidő ám a javából

Tegnap végre megérkezett a várva várt hidegfront, következésképpen lementem a Balcsira.
Így kell ezt csinálni.
Hát nem?

Jó, végül is nem elsősorban dagonyázni indultam Balatonszemesre, hanem "felvágni".
A Zinformatikusok arrafelé kockultak hétvégén (egyik az egyik parton, másik a másikon, hogy azért nagyjából egyenletes legyen az eloszlásuk), én meg kitaláltam, hogy jól odamegyek a "nyugdíjas" vasúti kedvezményemmel (ami igazából Judit húgom után jár), eleszünk egy csomó üdülési csekket a Kistücsökben, utána meg valamelyik srác hazahoz.
És így tettünk. Jó volt.
A Kistücsök még mindig egy tuti hely.

Az egyetlen probléma, hogy ebéd után juszt is bementem a viharos szélben hullámzó Balatonba hülyén ugrándozni, mert ha már ott vagyok, akkor nehogymár ne, viszont ettől olyan tengeribeteg lettem, hogy a hazafelé úton világoszöld fejjel, kavargó gyomorral kornyadoztam az autóban, és "nagyobb baj" csak azért nem történt, mert erősen arra koncentráltam, hogy mekkora kár lenne azért a finom kajáért.

Városi Patkány nem bírja a szenzitív termékeket

Szép időnk van, dől rólam a víz, de tartok tőle, hogy már megint a tudatos vásárlót olvastam, mert aktuálisan az a fejlövésem keletkezett, hogy milyen egészségtelen "elzárni" a verejtékmirigyeket azzal a sok izzadásgátlóval, ami egyébként is az ördög műve, mert alumínium meg parabén (az mondjuk nem tudom, mi) van benne.
Mikor máskor teszteljek magamon alumínium- meg parabénmentes izzadásgátlókat, mint harminchatezer fok melegben. Vettem többfélét is.
Nem elég, hogy iszonyatosan nem használnak SEMMIT, de valamelyik öko-bio-natúr cuccra - ami nyilván csakis természetes anyagokból készült, és ha mondjuk megenném, akkor tutira nem lenne tőle semmi bajom - olyan allergiás lettem, mint az ágyú.
Viszket, és csini élénkvörös színben pompázik a hónaljam, amit ennek köszönhetően most még leborotválni se merek, másik izzadásgátlót használni meg pláne nem, így hála az alumínium- és parabénmentes izzadásgátlóknak, ezen a nyáron valószínűleg mindig lesz helyem a buszon.

Úgy látszik, olyan jól alkalmazkodom a szennyezett környezetemhez, hogy már nem is bírom elviselni azokat a dolgokat, amikben nincs egy jókora dózis káros anyag. Szerintem lefogyni is azért nem bírok, mert a súlyfeleslegem nem is zsírból van, hanem ólomból, és ha egyszer kivennék a fogaimból a higanytartalmú amalgámtöméseket, akkor fix, hogy minimum összeomlana a keringési rendszerem, aztán mehetnék a doktorhauszba diagnosztikai problémának.

Tök jó megoldás

Vettem a drogériában egy olyan cipőbe ragasztható, puha velúr sarokvédő párnácskát, ami elméletileg arra hivatott, hogy az ember lányának ne törje fel a lábát a cipő. Az én cipőm mondjuk nem törte a lábamat egyáltalán, de miután tavaly egyszer megáztam benne, pont annyira tágult ki, hogy csak "kapaszkodva" lehet benne járni, mert lifeg. Gondoltam, ragasztok a sarkába egy ilyen kis párnácskát, ez majd valamennyit felvesz a hosszából, és akkor megint tök frankó lesz minden.
Meg is vettem, be is ragasztottam, fel is vett a hosszából, felpróbálva kényelmes volt, járás közben nem lifegett, tényleg tök frankó volt minden.
Egy apróságtól eltekintve.
Feltörte a lábamat az a rohadt sarokvédő.

Vámpír-e vagyok

Előbújt a nap, és én körülbelül megvakultam tőle. Ezelőtt két hónapig be volt borulva, most meg reggel kilépek a kapun, és már kapom is a kezemet a szemem elé, mert annyira világos van, hogy fáj. Hunyorgok, néhány lépést csukott szemmel teszek meg. Akkor is magamon hagyom a napszemüveget, ha társaságban vagyok. Pedig azt utálom. Nem a társaságot, hanem ha valaki napszemüvegben beszélget másokkal.
Eddig csak a bőröm nem bírta a napot, most már a szemem sem, és bár a fokhagymát még szeretem, azért rendszeresen nézegetem a tükörben a metszőfogaimat, sőt bejelentkeztem fogászati ellenőrzésre is.
Tegnap este pedig Metaxát ittam ugyan, de már tervezem, hogy veszek egy üveg vodkát, és egész nyáron mindig lesz otthon paradicsomlé. Alkonyatkor aztán kiviszem majd a kissámlit az erkélyre, üldögélek, és várom a szárnyas kollégákat konzultációra, a panelok repedései dugig vannak denevérrel, jut eszembe, a barátnőim félnek tőlük, én viszont nem, ez is gyanús, nagyon gyanús.

Most már megmaradok

Onnan gondolom, hogy ma délután kedvem támadt rendezkedni a konyhában. Ez a héten még nem fordult elő, mert a napokban összejöttem valami gusztustalan rhinovírussal, vagy hogy is hívják sznobul a sima A/4-es náthát, na mindegy is, annyira le voltam törve, mintha legalábbis pasi lennék. Délutánonként hazajöttem, és roppantul sajnáltam magam a hőemelkedésem meg a piros orrom miatt. Levegőt még mindig nem kapok (vannak bizonyos nézetek, melyek szerint ez így pont jó is lenne, ha a továbbiakban minél kevesebbet lélegeznék), de azért már nem vagyok annyira elanyátlanodva. Ez ma egy kis pakolászásban nyilvánult meg.

Más elméletek viszont arra engednek következtetni, hogy nálam igazából az utal komoly rendellenességre, ha véletlenül nekiállok rendet csinálni.

Szánalmas pont hu

Leszakadt a polc a konyhaszekrényemben. Az alsóban, amiben a lábasok meg fazekak vannak. Igaz, ennek a szekrénynek például nincs ajtaja sem, mert jó fél éve már, hogy leszakadt. És senki nem csinálja meg, mert bárki megcsinálná, ha és amennyiben én elmennék végre valami bútorlapszabászatba, és vágatnék le szekrényajtónak valót, csakhogy én nem megyek bútorlapszabászatba, mert nem is mértem még meg, hogy mekkora volt az eredeti ajtó. És ha lemérném, akkor is tuti kitalálnék valamit. Szóval. De azért mégis. Minek kellett ennek még le is szakadni?????

Éppen elhatároztam, hogy kéne már egy kicsit takarítgatni, meg rendezkedni, mert mekkora kupi van, meg különben is itt a tavasz. Kezdem a konyhában, ott kezd leghamarabb meglátszani, könnyű sikerélményre hajtok, mert tudom, hogy nem épp a kitartásomról vagyok híres. Essünk neki a mosatlan edényeknek, mondjuk ehhez el kéne pakolni az edénycsöpögtetőből. Jó. Hajrá. És erre PUFF, leszakad a francba az egész polc, még be se raktam az első fazekat a helyére, és most már nem is fogom.

Mások ilyenkor kipakolnak a szekrényből, és megszerelik, de én meg nem, mert engem most már inkább nem is érdekel, jó lesz az úgy is erre a hátralévő 40-50 évre, és most már jól be is jöttem inkább blogolni meg kendőt kötni.

Az üröm, ami benne van az örömben

A klassz élmények betárazása mellett valami rohadvány villányi egysejtűt is összegyűjtöttem a jelek szerint, már tegnap éjjel se voltam éppen a topon, zokniban vacogtam a takaró alatt, meg miegymás, aztán der Medve felkelt inkább hozzám, itatott velem aszpirint, hozott még egy takarót, utána állítólag valahogy elaludtam valamikor, de reggel nem úgy ébredtem, mint aki igazából kipihente magát.

Nem beszélve arról, hogy lázas vagyok most is.

Önző dög sajnálja magát nőnapon

Áprilisi gyerek vagyok, mégpedig a legjobb évjáratból ('77-es, természetesen), életem első nőnapján tehát még nem voltam egy éves, és valószínűleg kúszómászó üzemmódban, csorgó nyállal, csattogó tenyerekkel róttam az előszobában a linóleumot, szép kislány, aha.
Apám ennek ellenére komolyan vette a feladatát, a virágosnál, vagy az aluljárós nénikénél engem is hozzászámolt a listához, és megkaptam én is életem első hóvirágcsokrát, jaj de aranyos, mire legközelebb odanéztek, nagy részét már meg is ettem, számol be róla a családi legendárium.

Egy-két nőnappal később már beképzelt fejjel nyújtottam a maszatos, ragadós tenyeremet a csokor után, mondván hogy én is NÓ vagyok, számol be erről is a családi legendárium, és röhög rajta azóta is néhány nagybácsi.

Aztán hosszú ideig menetrendszerűen érkeztek a hóvirágcsokrok, meg néha nárcisz, néha tulipán, de a nőnapi virág az járt, még amikor Kaposváron jártam fősulira, akkor is kaptam, és próbálták nekem életben tartani, míg legközelebb hazamentem, ez hol sikerült, hol meg nem.

Húsz virágcsokornál állt meg a számláló, aztán egy januári napon az apám elindult vásárolni autóval, és soha többé nem érkezett haza. És hiába voltam abban az évben éppen otthon március nyolcadikán, a huszonegyedik virágcsokromat már nem kaptam meg tőle.

Eltelt azóta tizenkét év, a helyzet semmivel nem lett jobb, sírok a hóvirágom után, ami csak nem érkezik. Néha egy-egy barát próbál azért szépíteni, és megmenteni a férfinép becsületét, ma is kaptam mailben egy ilyen virágot például: @-)-- és tényleg örültem is neki...
De attól tartok, még egy ilyen kitartó rajongót, mint az apám volt, akinek nem számított, hogy a nőnap akkor most komcsi ünnep, vagy nem komcsi, csak azt tudta, hogy van egy lánya, akinek virágot "kell" venni, és elment, és vett virágot, hát ilyet hiába keresek.

Egészségügyi botrány

Árpa nőtt a szememen (asszem legalábbis), és nekem ilyen még sohasem volt, mi a fenét kell ezzel csinálni hétvégén, amikor még dokihoz se tudom elvinni????? Félelmetesen néz ki, most ilyen szemmel kell járkálnom napokig?
Egyáltalán, lehet ezzel emberek közé menni?