A sikeres nevelés eredménye

Vannak a (volt) felnőtteknek olyan szövegeik, hogy így utólag belegondolva megáll az ész. Mondjuk a felét nyilván már négyévesen se vettük be, pl. ne grimaszoljunk, mert úgy fogunk maradni, ne nyeljük le a rágót, mert összeragad a belünk, valamint ne ragasszuk az orrunk alá, mert attól bajuszunk nő. Ja, és ne rosszalkodjunk, mert akkor meg elvisz az ördög/a zsákos ember. El nem bírom képzelni, hogy állítólag értelmes embereknek miért volt jó ekkora marhaságokkal tömni a fejünket csak azért, mert kicsik voltunk, és a mai napig nem tudom eldönteni, hogy volt-e, amit ebből ők is komolyan gondoltak. Mondjuk a zsákos embert meg az ördögöt talán nem.

Na de tudjátok, miért van az, hogy az unokanővérem (41), az öcsém (34) meg én (36), akárhányszor feltörünk egy tojást, gyakorlatilag mikroszkóppal ellenőrizzük, hogy került-e bele esetleg egy mikromilliméternyi tojáshéj? Csak mondom, hogy aki azt lenyeli, az VAKBÉLGYULLADÁST fog kapni.

Hazamegyek, lefekszem, csináljátok helyettem*

Amúgy is egy csupasz idegvégződés vagyok, még pont az hiányzik, hogy a munkahelyemen is hülyeségekkel kelljen foglalkoznom. A villamoson voltam, amikor a legpánikolósabb kolléganőm telefonált, hogy hol vagyok, mert az egyik oktató nem jött be az órarend szerint kiírt órájára, hanem azt állítja, hogy az neki holnap lesz, és akkor én ezt mér' nem mondtam, és különben is hívjam fel az oktatási igazgatót, mert már ő is tud róla. Fasza.

Ilyenkor én már nem vagyok biztos semmiben, de beértem, mindent ellenőriztem, az óra SOHA egy pillanatig sem volt szerdára tervezve, mindig is keddről volt szó, hívtam is az oktatási igazgatót, nyilván közölte, hogy ne magyarázkodjak, hanem oldjam meg.

MIT?????
Azt, hogy a nyolcvanéves tanár úr benézte, elírta, vagy rosszul emlékszik, jobbanmondva sehogy?
És akkor ÉN magyarázkodom, mintha csak hibás lennék?
Ezért jó utolsó senkinek lenni egy munkahelyen, akitől csak számonkérni lehet, meg leszúrni.

Hívtam a tanárt is (nagyon szeretem egyébként, de az utóbbi pár évben tényleg nincs a topon, mióta meghalt a felesége), teljesen komolyan úgy emlékezett, hogy szerdára tettük, mert neki kedden egy másik főiskolán van órája, és igazából úgy gondolta, hogy a szerda jobb lenne. Kurvajó. Nekem meg leszedik a fejemet miatta.

El is panaszoltam mindezt egy kolléganőmnek,  aki szerencsétlenségére feljött egy papírért, amit ígértem neki, és kénytelen volt végignézni és -hallgatni, amint kiborulok, golyóstollat vágok szekrényhez, aztán meg káromkodva és reszketve bőgök egy sort.
Az a mázli, hogy ő olyan munkahelyen-kívül-is-találkozós kolléganő, tehát legalább nem volt ANNYIRA ciki, de azért elnézést kértem tőle.

Ellenben ami a legrosszabb, hogy úgy tűnik, az én fejemet is ugyanolyan bogár rágja, mint az öreg tanár úrét, mert ma reggel benéztem a dátumot, és elindultam egy olyan rendezvényre, ami holnap lesz.
Most egy kicsit nem kérek több kalandot, köszi.

*Egyébként Európa Kiadó. 

Önvédelmi funkció

Lenyűgöző (és/vagy ijesztő), ahogy az agyunk időnként leérzésteleníti önmagát, hogy átmenetileg megkönnyebbüljünk, elfelejtsük, ami nyomaszt, és talán pihenjünk egy szempillantásnyit. Annál röhejesebb, amikor visszakapcsolunk normál üzemmódba.

Tegnap a kórházi látogatás után jöttem hazafelé Tatabányáról vonattal, és Bicskénél megfordult a fejemben, hogy ha már úgyis erre jártam (!!!),  akkor most leszállok, és soron kívül beugrok  a nagyanyámhoz.

Az egyik  nagybátyám kísértetiesen hasonló dologról mesélt néhány évvel ezelőtt, miután az apai nagyanyám meghalt. Ő elindult szépen munka után, hogy "na, végre nem kell a kórházba rohannom, akkor most már ráérek meglátogatni az anyámat".

... és az a legrosszabb, hogy TÉNYLEG van az a három tizedmásodperc, amikor az ember ezt teljesen komolyan gondolja.

Elme-reng

Főiskolás koromban egy időben Impulse Zen márkájú dezodort használtam. Akkor is, amikor cserediákként Angliában töltöttem három hónapot. Még aztán egy darabig gyártották, utána megszűnt, de az illatáról mindig Anglia jutott eszembe. Nem konkrét élmény, csak az ottlét. De az évekig.

Másik mese. Egyszer csókolóztam valakivel, emlékszem, hogy féltem, milyen lesz, de meleg volt és puha és feketeribizlis. De ezt nem akkor gondoltam. Csak amikor tegnap délelőtt ettem egy gombóc feketeribizlis fagyit. Hogy ez most épp olyan, mint az volt.

Ilyenkor egyébként ijedten igyekszem vissza a földre, a szokásaim, a heti menütervezetem, meg a kis kényszereim közé. Általában jó nekem ott. Csak tettem egy kis kitérőt.