Lenyűgöző (és/vagy ijesztő), ahogy az agyunk időnként leérzésteleníti önmagát, hogy átmenetileg megkönnyebbüljünk, elfelejtsük, ami nyomaszt, és talán pihenjünk egy szempillantásnyit. Annál röhejesebb, amikor visszakapcsolunk normál üzemmódba.
Tegnap a kórházi látogatás után jöttem hazafelé Tatabányáról vonattal, és Bicskénél megfordult a fejemben, hogy ha már úgyis erre jártam (!!!), akkor most leszállok, és soron kívül beugrok a nagyanyámhoz.
Az egyik nagybátyám kísértetiesen hasonló dologról mesélt néhány évvel ezelőtt, miután az apai nagyanyám meghalt. Ő elindult szépen munka után, hogy "na, végre nem kell a kórházba rohannom, akkor most már ráérek meglátogatni az anyámat".
... és az a legrosszabb, hogy TÉNYLEG van az a három tizedmásodperc, amikor az ember ezt teljesen komolyan gondolja.
Ha egy üzlet beindul
2 hete
2 megjegyzés:
Maris ez olyan szomorú. Hogy van Mamád?
Nem tudom, mert nem sikerül felhívnom a kórházat. 11-kor még vizit volt, fél 1-kor kapcsolták a doktornőt, aki nem vette fel, most meg épp az iroda sem veszi fel, hát mit csináljak, próbálkozom.
Megjegyzés küldése