Vigyázz, ott áll a hátad mögött!!!!!

Amikor a gyerekek színházba mennek, mindig figyelmeztetik a szereplőket, ha veszélyben vannak :-) Elképzelem, amikor csalódottan legyintenek, vagy dühösen, tehetetlenül nézik, amikor a hülye Hófehérke mégis beleharap a mérgezett almába, pedig olyan hangosan kiabáltak neki, hogy neeeeeeee....

Egy Steinbeck-regényt olvasok mostanában, az Életben maradni címűt, és egyszerűen pocsékul érzem magam tőle. Nem először fordul elő velem, hogy Steinbeck olvasása közben egyszer csak elfog valami iszonyatosan rossz érzés, amikor még nem sejtem, hogy mi fog történni, csak azt érzem, hogy baj lesz, nagy baj lesz, NAGYON nagy baj lesz, ne csináljátok, csináljatok mást, ez így NEM_LESZ_JÓ. Végül leteszem a könyvet, mert félek tovább olvasni, mert tudom, hogy nekem se lesz jó, amikor majd megtudom, hogy mi történt. Aztán inkább elolvasom a végét. Kiakadok, sírok egyet, vagy dühöngök, de legalább megnyugszom, és utána már végig bírom olvasni onnan, ahol abbahagytam. A végén persze megint megzakkanok, és napokig nem hagy nyugodni a dolog. És persze tehetetlen dühöt érzek, amiért nem tudtam segíteni, vagy legalább súgni egy kicsit.

Pedig én még a Tom és Jerryben is rendszeresen a macskának drukkoltam.

Ti tudtok felfelé sírni?

Mert én igen.

Könnyezik a szemem, és ettől egy foltban leázott a smink a FELSŐ szemhéjamról :-O

Ez a kötés sehogy sem halad

Van a Moonlight Sonata kendő, amin már fél éve dolgozom, vagy talán egy kicsivel több is, mint fél éve. Még mindig hátravan egy mintaegység, meg a szegélye. De most már kilométeres sorokat kötök, és elég komoly elszánás kell hozzá, hogy kézbe vegyem, és haladjak vele...

- Te, az mi lesz? Nem mondod, hogy még mindig UGYANAZ a kendő.
- Nem. Ahogy a dolgok állnak, ez a szemfedőm lesz.De csak ha befejezem olyan 30-40 éven belül. Majd légyszi temessétek el velem együtt.
- Hülye.

Juditka megelőzi a betegséget

Judit retteg a náthától. Péntek este, amikor megjött, és puszit akartam adni neki, kartávolságra eltartott magától, és először is kivallatott, hogy "nem vagy megfázva????". Nem vagyok. Benne viszont bujkálhat valami, mondjuk soha nem fogja elárulni, de bizonyos jelekből erre következtetek.

- Nincs semmi bajom, NAAAA! - mondja, pedig nem is kérdeztem semmit. Borzasztó rondán néz rám, aztán eloldalog, és amikor azt hiszi, hogy nem látom, bevesz egy c-vitamint.

Best of öcsém

Csúnyán nézett rá a felesége, mire így szólt hozzá:
- Ne meresztgesd a szemedet, mer' hova viszlek ilyenkor, ha kiesik?

Már nagyon várom a pénteket

Mert jön haza a Júúúúúúúcuskám!!!!

Mondtam neki az előbb a telefonban, hogy:
- Úgy örülök, hogy jössz, már nagyon hiányzol!
Erre ő:
- Igen? - majd hozzátette: - El akarok menni zoknit, bugyit, és melltartót vásárolni.

Imádom, amikor ennyire romantikus :-)

Mindenesetre a programon legalább már nem kell gondolkodni, csak azon a részén, hogy megint milyen körmönfont módszerrel ráncigálom el a mamához, ugyanis kerekperec közölte, hogy ő oda márpedig NEM.
Attól tartok, itt zsarolás lesz, mégpedig zoknival, bugyival, és melltartóval. Gonosz nővér vagyok.

Ja, és egyébként az az egészben a legnagyobb, hogy hétfőn lesz a sérült gyerekek napja az állatkertben, és ebből az alkalomból a komplett miskolci garnitúra Budapestre látogat. Mivel pedig úgyis jönnek fel, nem kell vasárnap este visszavinni Juditot, hanem csak hétfőn délelőtt lepasszolni az állatkertnél, ezért eggyel többet alhat itthon!!!!!!

Mi legyen a mamával?

Leköltözöm, nem költözöm le.
Felhozom magamhoz, nem hozom fel magamhoz.
Felhívom a szociális gondozót, nem hívom fel a szociális gondozót.
Beszélek a nagybácsimmal, nem beszélek a nagybácsimmal.
Leköltözöm, nem költözöm le.
Felhozom magamhoz, nem hozom fel magamhoz.
Felhívom a szociális gondozót, nem hívom fel a szociális gondozót.
Beszélek a nagybácsimmal, nem beszélek a nagybácsimmal.
Leköltözöm, nem költözöm le.
Felhozom magamhoz, nem hozom fel magamhoz.
Felhívom a szociális gondozót, nem hívom fel a szociális gondozót.
Beszélek a nagybácsimmal, nem beszélek a nagybácsimmal.

Ha odamegyek, nekem lesz szar, ha felhozom, mindkettőnknek. Ha nem csinálok semmit, furdal a lelkiismeret, hogy semmirekellő, hitvány unoka vagyok, és bezzeg ő az életét áldozta (volna) értünk.

Akkor... mondjuk... talán.... sikítok.

Útvonal

Á, nem vagyok kényszeres. Á, nem muszáj mindig ugyanazokon a helyeken megállnom, ugyanazokat a kirakatokat megnéznem, ugyanott vennem az ugyanolyan joghurtomat. Még szerencse, mert különben mi lenne? :-D

Mostanában van, hogy elhoznak egy darabig autóval, és ilyenkor aztán másik útvonalon kell jönnöm dolgozni. Rémes. Ijesztő. Bizonytalan. Volt, az első két alkalommal. Harmadjára már megvolt, hogy hol állok meg gyümölcsért, honnan lesz joghurtom, hol veszek újságot, és melyik kiarakatot bámulom meg midnen alkalommal.

Huhh. Így már sokkal jobb.