Amikor a gyerekek színházba mennek, mindig figyelmeztetik a szereplőket, ha veszélyben vannak :-) Elképzelem, amikor csalódottan legyintenek, vagy dühösen, tehetetlenül nézik, amikor a hülye Hófehérke mégis beleharap a mérgezett almába, pedig olyan hangosan kiabáltak neki, hogy neeeeeeee....
Egy Steinbeck-regényt olvasok mostanában, az Életben maradni címűt, és egyszerűen pocsékul érzem magam tőle. Nem először fordul elő velem, hogy Steinbeck olvasása közben egyszer csak elfog valami iszonyatosan rossz érzés, amikor még nem sejtem, hogy mi fog történni, csak azt érzem, hogy baj lesz, nagy baj lesz, NAGYON nagy baj lesz, ne csináljátok, csináljatok mást, ez így NEM_LESZ_JÓ. Végül leteszem a könyvet, mert félek tovább olvasni, mert tudom, hogy nekem se lesz jó, amikor majd megtudom, hogy mi történt. Aztán inkább elolvasom a végét. Kiakadok, sírok egyet, vagy dühöngök, de legalább megnyugszom, és utána már végig bírom olvasni onnan, ahol abbahagytam. A végén persze megint megzakkanok, és napokig nem hagy nyugodni a dolog. És persze tehetetlen dühöt érzek, amiért nem tudtam segíteni, vagy legalább súgni egy kicsit.
Pedig én még a Tom és Jerryben is rendszeresen a macskának drukkoltam.
Ha egy üzlet beindul
2 hete
5 megjegyzés:
Pontosan ezért nem olvasok Steinbecket, nem nézek Stephen King adaptációkat és nem szavalom a cinege cipőjét sem! Nekem adjatok komédiákat amin röhögni lehet, a másik oldalt úgyis az élet prezentálja.
Stephen Kinget én se nézek, és nem is olvasok, mert attól már voltak párszor rémálmaim. Steinbecktől nincsenek, "csak" elgondolkodtat. Az meg nem árt néha.
Szerintem se kéne Steinbecket olvasnod.... Nem éri meg.
De. Szerintem meg kéne, sőt, kell. Mindennel együtt még így is az egyik, vagy talán "A" kedvenc íróm, nem volt olyan könyve, ami valamiért, valahogyan ne tetszett volna, vagyis inkább úgy mondanám, hogy ne fogott volna meg.
(Egyszer még egy Updike-ot is hajítottam sarokba, pedig ő meg "A Másik"... majd talán nekiugrom még egyszer.)
Hová tűntél???? Hiányzol!!!
Megjegyzés küldése