Bár estére megjavult, a tegnapi napom első felét nem kívánnám senkinek, mostantól kezdve még a legádázabb ellenségemnek is legfeljebb azt, hogy inkább nagyon gyorsan dögöljön meg.
Reggel munkába menet sikerült pánikrohamot kapnom a metrón, ráadásul ez nem az első volt életemben. Hanem a második.
Ilyen gyakorisággal mondjuk el lehet éldegélni a dologgal, csak sose történjen meg többször, mint 3 évente egyszer. Így is szar.
Ebből az alkalomból az iskola- vagy üzemorvosnál belém tömték életem első nyugtatóját, amitől aztán persze egész nap hoztam a nyálcsorgató bamba zombi szintjét, és semmire nem voltam jó, semmire nem voltam képes, mert azt régóta tudjuk, hogy mindig mindenre van egy Kispál, az első eset úgyis konkrétan az ő búcsúkoncertjükön történt a Szigeten.
Innen már elég nehéz nyerni, gondolná az ember, de egy kis beszélgetős romkocsmázás, meg egy klassz blueskoncert (ahová pár éve még a lábamat se tettem volna be) nyomán végül úgy érzem, sikerült szépíteni. Mégis, ha lehetne egy kérésem... legközelebb nem lehetne ugyanezt a pánikos rész nélkül?
Ha egy üzlet beindul
2 hete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése