Best of öcsém

Közli délután háromkor, miután délelőtt tizenegy óta kapáltunk a kertben, a tűző napon:

- Csak szólok, hogy leégett a hátad.
- Akkor bemegyek, veszek fel valami rendes trikót.
- Most már minek...
- Nem igaz, hogy nem bírtál korábban szólni.
- Amíg nem vagy leégve, addig hogy szóljak???

És egyébként ilyesmit csináltunk:

"Hát szép az nem lett, de legalább nem olyan gazos."

Kell szemüveg

Kettő.
Egy az orromra, hogy lássak.
Meg egy a hajamba, hogy jól nézzek ki.

Ezeket aztán alkalomadtán lehet cserélgetni a körülményektől függően, bár tegnap például pont így mentem neki valakinek az utcán :-)

Azok a fránya gének

Egy csomó szempontból nem is vagyok tipikus nő.
A kivételektől eltekintve általában meg bírom magyarázni, hogy mit miért csinálok. Nem cirkuszolok, ha nem hajtják le a vécédeszkát. Sosem tanultam meg játszmázni, pedig néha kellett volna. Még hisztizni se vagyok képes rendesen, mert ha megpróbálom, akkor többnyire elröhögöm :-) Nem tudok könnybe lábadó kerek kék szemekkel pislogni, és nem csavarok bárkit az ujjam köré.
Bezzeg a cipővásárlás, bzmg, az megy. Bármikor.

Hírek a Manufaktúrából

A blogot kicsit visszanézegetve bárkinek úgy tűnhet, hogy mostanában kétféle dologra vagyok alkalmas:
1) sírás-rívás
2) kötés-horgolás
Ez egyébként teljesen korrekt észrevétel.
A rinya az előbb megvolt, most jöjjenek az ürgeujjak:

Egyik kendő:

Másik kendő, meg ugye a hajvágás:

Éééééééés a tegnapi nap legnagyobb sztárja, a Puli, aki koncertre jár, iszik, és nőzik is:

A második és az első

Bár estére megjavult, a tegnapi napom első felét nem kívánnám senkinek, mostantól kezdve még a legádázabb ellenségemnek is legfeljebb azt, hogy inkább nagyon gyorsan dögöljön meg.

Reggel munkába menet sikerült pánikrohamot kapnom a metrón, ráadásul ez nem az első volt életemben. Hanem a második.
Ilyen gyakorisággal mondjuk el lehet éldegélni a dologgal, csak sose történjen meg többször, mint 3 évente egyszer. Így is szar.

Ebből az alkalomból az iskola- vagy üzemorvosnál belém tömték életem első nyugtatóját, amitől aztán persze egész nap hoztam a nyálcsorgató bamba zombi szintjét, és semmire nem voltam jó, semmire nem voltam képes, mert azt régóta tudjuk, hogy mindig mindenre van egy Kispál, az első eset úgyis konkrétan az ő búcsúkoncertjükön történt a Szigeten.

Innen már elég nehéz nyerni, gondolná az ember, de egy kis beszélgetős romkocsmázás, meg egy klassz blueskoncert (ahová pár éve még a lábamat se tettem volna be) nyomán végül úgy érzem, sikerült szépíteni. Mégis, ha lehetne egy kérésem... legközelebb nem lehetne ugyanezt a pánikos rész nélkül?

Ahogy mindig

Hullámvasutazom, de attól mindig hányingerem volt.
Mondhatjuk, hogy most is.
Szóval kötés, pörgés, hámból való kirúgás, mindennek a többszöri megbánása, a kötés kivételével.
Spinning, izomláz, minden héten újabb hétre elhalasztott kertészkedés, pofáraesés, feltápászkodás, próbálkozás, feladás.
Villány most marad el másodszor, ezúttal én léptem vissza, hülye lett volna a szituáció, és ha már én szervezem, akkor legalább legyen esélyem jól érezni magam.Nem lett volna, nem szervezem.
És már megint esik is.

Koncertre mennék jövő héten, mások viszont sajnos nem nagyon akarnak velem jönni.
Két lehetőség:
1) Én se megyek el arra a koncertre, amivel gyakorlatilag meg akartam magam ajándékozni.
2) Életemben először csakazértis elmegyek egyedül koncertre.

Jövő héten leszek harminchat éves, de egyelőre még nem szeretnék beszélni róla.

Levél a telefonálóknak

Kedves Barátaim, akik a számítógépet kizárólag munkavégzésre használjátok, és hiába van okostelefonotok,  a privát leveleiteket csak havonta egyszer nézitek meg, és akkor talán válaszoltok is: "bocs, csak most olvastam...". Akik a fészbúkra elvből nem is regisztráltok, vagy ha igen, akkor is kizárólag a kapcsolati tőke reményében, a valódi ismerősök meg talán kapnak néha egy lájkot. Akikkel szinte teljesen elveszett a kapcsolat, mert nem tudom, gondoltatok-e rá, de én azért használom ezeket a lehetőségeket, mert ingyen vannak. Azért szeretném levélben egyeztetni a közös programokat, mert akkor több pénzem marad, és azt például konkrétan a programra fordíthatom. 

És van havonta húsz ingyenes sms-lehetőségem is, de sokszor sajnos egy ilyennek a megválaszolása is nehezetekre esik, vagy napokba telik, vagy megvárjátok, míg feladom, és majd úgyis telefonálok, ha akarok valamit. Persze, természetesen telefonálok, mert ha nem tenném, az életben nem hallanám többet a hangotokat... 

Én nem azért változtattam meg a szokásaimat, mert így akartam, hanem mert - pontosan tudjátok - óvatosan kell bánnom a pénzzel, a telefonszámla pedig olyan hamar felszökik az egekbe. Rengeteget lehet megtakarítani, ha az ember odafigyel. De ehhez partner kell.

Ti még egy egészen picit sem változtattatok a szokásaitokon, a kedvemért sem. Mintha le akarnátok szoktatni erről az újabb hülyeségemről, hogy folyton csak e-mail... 

Így aztán mostanában szinte egyáltalán nem beszélünk egymással.

Ti már nem hívtok, mert megszoktátok, hogy nem beszélünk.

Meg nem is értek rá.

Mert sok a baj, meg a gond, meg a feladat.

Amiről nem tudok, mert nem mondjátok el, mert nem beszélünk. 

És - ha érdekel - mostanában nekem se volt egy diadalmenet az élet, és jó lett volna, ha körülöttem vagytok, de ezt nem tudtam elmondani, mert nem beszélünk. 

Nem ugyanazok a problémáink, tudom, soha nem is voltak, más foglalkoztat mostanában, és mivel nem beszélünk, el is távolodtunk egymástól, és más felé fordulunk a rosszban.

Meg a jóban is.

De azért hiányoztok.