Öcsémék elválnak, sógornőm lépett ki, de - ahogy megtudtam, amit jobb lett volna, ha inkább nem tudok - éppenséggel soha egy pillanatig nem viselkedett "rendes" feleségként. Sőt, semmilyen feleségként sem.
Nagyot csalódtam benne, gyakorlatilag egy pillanat alatt megutáltam, megundorodtam tőle, ez majd biztos el fog múlni valamennyire, de most úgy kell visszafogni a kezemet, hogy ne akarja begépelni mindazt, amit gondolok róla, meg az anyjáról, meg az egész családjáról, meg...
... meg arról, hogy mi lesz most Bencivel, akit a továbbiakban ők nevelnek Bicskén. Gondolom, öcsém anyósa őt is felneveli majd. Valahogyan. Ahogy a saját gyerekeit, de most megint bekapcsolom az öncenzúrát.
Ritkán sírom el magam bejegyzés írása közben, most siratom a nagyfülű, kékszemű, piszeorrú, szemtelen disznó és törpeterrorista, szöszi kicsi puha unokaöcsémet, akivel talán még találkozom majd néha, amikor az apjánál lesz láthatáson. Annyira picike még, mindent el fog felejteni. Az öcsém, akivel a múlt héten még összebújva aludtak, hétvégi program lesz neki (és az öcsém ebbe bele fog dögleni, de nincs az a bíróság, aki neki ítélné a gyereket, nem is akar pereskedni, nem szeretne cirkuszt, hagyja az anyjánál).
Még mielőtt fenekestől felfordultak volna a dolgok, megbeszéltük, hogy ezen a héten én vigyázok Bencére, de most már úgy van, hogy csak holnapig, mert szerdától kezdődik a beszoktatás az új bölcsiben, Bicskén. Még semmi nem változott, kiabál utánam, hogy "Kaaaaamila, 'ézd", tegnap meg iderohant, adott egy nyálas puszit, aztán ment a dolgára. Bújik az ölembe, mondja, hogy mit énekeljek neki, és a tenyerembe pakolja a lábait. (Utána meg üvöltve tiltakozik, és harap, mert nem akar tiszta pelenkát...)
Attól tartok, hogy csak az ünnepek maradnak majd, egy félidegen nagynéni leszek, aki néha visz valami ajándékot.
Félek, hogy a sógornőmék az öcsém ellen hangolják majd, pedig semmi okuk rá, sajnos mégis elkezdték már az utálatos viselkedést. De hogy miért... azt nem tudom. Öcsém se. Tény, hogy egy ideje megváltoztak köztük a dolgok, Orsit mégis nehezen engedi el, és végképp nem érti, miért és mikor lett ő a rossz.
Én csak nézek, és nem tudok segíteni.
Szörnyű érzés, hogy ma még minden úgy van, mint eddig, simán csak vigyázok az unokaöcsémre, de közben tudom, hogy ez holnap lesz így utoljára. Akkor érte jön a nagyanyja, és elviszi, és onnantól nem tudom, mik lesznek az új játékszabályok.
Azt hiszem, nagyon fog hiányozni a pici Bencém.