Judit húgom világot lát

Hogy történt, hogy nem, én ezt nem érthetem, Judit húgom, akit eddig se a Balatonhoz, se erdei iskolába, se semmiféle kirándulásra nem lehetett hat ökörrel se elvontatni, jelentkezett, hogy ő szeretne elutazni a lakóotthonnal egy lengyelországi találkozóra. Hoppá. Ráadásul táncot fognak előadni. Szedtem fel az államat a padlóról, a húgom TUD TÁNCOLNI? Ja, nem, de nem baj. Már tanul. Oké, király.

Viszont hozzak már neki otthonról egy sportcipőt váltónak. Ööööööö, nincs neki sportcipője, tudjátok, hogy csinosan szeret öltözködni, sportcipőt márpedig nem vesz fel. Na jó, akkor majd elviszi a lakóotthoni tornacsukáját.

Izé, de kéne még egy szoknya is, az sincs neki itt Miskolcon. Na jó, de Budapesten mitől lenne, egész nyáron lenvászon nadrágban meg farmer halásznadrágban közlekedik, a farmerszoknyáját se vette fel soha az életben. Nem baj, mondta a fejlesztőpedagógus Marika néni, majd valamelyik lányától szerez egyet kölcsönbe, emiatt most ne vegyek egy szoknyát, amit aztán majd nem hord úgyse.

De egy fehér blúz azért jó lenne, az van neki otthon? Egyrészt mivel nem itthon lakik, a cuccai is Miskolcon vannak, ha ott nincs fehér blúz, akkor nagy valószínűséggel itthon se, már rég nem hajlandó a hagyományos iskolai "ünneplőt" felvenni (fehér blúz, fekete szoknya), ha normálisan kell felöltözni, van neki egy tök jó kockás blúza, meg egy hímzett rózsaszín, az nem jó? Nem.

Szóval se cipő, se szoknya, se fehér blúz, el van ez a gyerek hanyagolva, de legalábbis lakóotthoni néptánctalálkozóra piszkosul nem vagyunk felkészülve. Meg is kérdezem a királylányt, óhajt-e délután plázázni egyet, nehogymár ne legyen megfelelő outfitje a Nagy Utazáshoz :-)

Álombéli kisvonat

Volt egyszer egy kisfiú, aki nem kapott az anyukájától terepasztalt karácsonyra, ezért elhatározta, hogy ha nagy lesz, épít egy igazit, ja, de előbb egy saját focipályát, és majd onnan megy a kisvasút, egészen aaaaaaa..... mondjuk a barátjáék kertjéig.

Valami ilyesmi lett a felcsúti kisvasút. Szerintem fölösleges, Sehonnan megy Sehova, közben Középen is megáll, lassú, idegesítő, valószínűleg sok mindenkit zavar, de igaz, ami igaz, a kisfiúnak lett saját terepasztala. Azért is. Majd később még ráér kitalálni, hogy konkrétan jó is lesz-e valamire.

Persze senki nem kötelezett rá, hogy kipróbáljam, ha meg mégis éltem a lehetőséggel, ráadásul ingyen, akkor minek finnyogok, de tény, hogy elvittük Bencét, neki nagyon tetszett, egész nap vonatozott volna, de nem hagytuk, mert kegyetlenek vagyunk, lehet, hogy felnőttkorában ő is épít majd magának egyet.

Ajándék félszabadnap

A tíztől tizenkét óráig tartó elfoglaltság az nemhivatalosan még akkor is lógásnak számít, ha ezalatt az idő alatt egy, a munkánkhoz egyébként valóban szorosan kapcsolódó, a legfőbb főnökünk által tartott előadást hallgattunk meg, viszont a hivatalba nem kellett bemenni előtte, meg visszamenni se utána :-D

Mondjuk minket a kutya nem hívott volna - nagyon a tápláléklánc legalja vagyunk-, csak a mindközüli legnormálisabb főnökünknek eszébe jutott, hogy esetleg minket is érdekelhet, amin tavaly október óta dolgozunk, mint a güzü. És egyébként tényleg, azonnal és kórusban mondtunk igent, amikor megkérdezte, szeretnénk-e meghallgatni, mert akkor a mi létszámunkat is leadja.

A járulékos előnyeire csak később ébredtünk rá, de annál nagyobb örömmel. Péntek délután háromnegyed kettőkor már a szatyorból pakolni kifelé otthon, mert végeztem a piacozással, ez valami egészen ritka ajándéka az életnek :-)

Bükk, mert szeretem

Hétvégén végre elmentünk kirándulni - vettünk ki péntekre egy nap szabit, szóval hosszú hétvége volt -, barangoltunk egyet a Bükkben, mert az az egyik kedvenc helyem.
Találtunk egy szuperjó kis vendégházat Répáshután, és ott szálltunk meg, de igazából csak aludni jártunk oda, mert egész álló nap kirándultunk pénteken is meg szombaton is.
Jó nyomorult formában vagyok, a 20 km-es túrát a kedvemért le is kellett rövidíteni jó alaposan, úgy 15-re, de hát most ennyit sikerült, majd legközelebb hallgat rám a Dani, amikor nyígok, hogy sokkal gyakrabban kéne ilyen szabadtéri programokat szerveznünk. Mondjuk úgyse fogunk, de tervnek nem rossz :-)

Aztán mostantól kábé egy hónapig soha többé nem érünk rá pihenni hétvégén (se), szóval remélem, kitart az összegyűjtött élménycsomag a következő alkalomig.

Szigor van nálunk

Meg lomtalanítás. A házastársi perpatvar elkerülése érdekében önként megválok a főzős magazinjaim túlnyomó részéről. Annak ellenére fájdalmas, hogy az utóbbi - mittudomén - két-három évben szinte csak a netre korlátozódom, ha receptötletet keresek. Meg Horváth Ilonára, de az evidens.

Mekkora szerencse, hogy a kötős-horgolós mániámat többnyire amúgy is onlájn élem ki... ha lennének magazinjaim, azokat biztos nem dobnám ki ilyen egyszerűen :-D

Viszlát, 2015!

Gondoltam, jelét adom, hogy tudok az új év kezdetéről.

Szegény blogom magányosan sírdogál, de hát régebben főleg rinyálásra használtam, és hát örömmel jelentem, alig-alig akad okom rinyálni mostanában.
Amolyan unalmasan elégedett vagyok :-)

2015 egyébként eszméletlen sok mindent hozott, emlékezeteseket, például találkoztam az egészségüggyel (nyolcéves korom óta először voltam kórházban pár napot), de szerencsére nem volt rémes, aztán ugye férjhez is mentem, és majdnem lett egy gyerekünk is, de aztán végül mégse. Majd legközelebb. Dani eddig egyébként szuper férj, bizonyított már rázós talajon is. Meg kell tartani :-)

A vezetés ocsmányul ment már tavaly is, és ez az elmúlt napokban se változott, a múlt hét óta az oktató által is elismerten semmi érzékem nincs hozzá, pedig annyira jó fej, hogy most most már a Danin kívül az ő kedvéért is szeretném, ha sikerülne. Szerinte fog, de addig még befizetek párszor tíz órát, az elég valószínű.

Hosszú ideje magasan a legjobb évem volt a tavalyi, nem is tudom, mit várjak az ideitől. Azt hiszem, legjobb, ha semmit, és ami jön, azzal meg majd mindig kezdek valamit. Így biztos működni fog.

Fejlődöm technikailag

Na tessék, tegnap óta mosogatógépem van. Jó, igazából megvan már kábé egy hónapja, csak a Mérnök Úrnak nem volt ideje beszerelni.
Remélem, nem kell majd ezzel is azt az iszonyatos hercehurcát végigjátszani, amit a szülei csinálnak minden egyes alkalommal, mert náluk ahhoz a nők nem értHETnek, hogy egy mosogatógépet hogy kell rendesen és tisztességesen bepakolni. Ebből aztán cirkusz van.
Ha ennek a mániának csak a csíráját is felfedezni vélem, onnantól kezdve boldogan ruházom át a mosogatógéppel kapcsolatos összes teendőt a Férfinépre. Úgyis azért kellett a gép, mert ő elméletben szívesen segítene nekem mosogatni, csakhogy utálja. Gombot nyomni nem utál.

Amúgy meg autósiskolába járok, egyelőre a kresz-tanfolyamnál tartok, és november közepén kéne majd levizsgáznom, hát mit mondjak, egyelőre negatív. (Az érdeklődésem is meg a nyom is, amit az eddig tanultak hagytak bennem.)

Ha netán sikerül, és mehetek vezetni tanulni, az is eléggé kétesélyes, de én mindkét esetben kizárólag jól jöhetek ki a dologból, már kiszámoltam.
Az első eset, hogy megtanítanak vezetni, és átmegyek majd a vizsgám. Végül is akkor lesz egy jogsim, ami tényleg nem hátrány.
Ha pedig mégis az jön be, hogy ez nekem nem való, és nem is sikerül átrugdosni többedszerre se, akkor a Dani legalább egyszer és mindenkorra leszáll erről a vezetés nevű vesszőparipájáról, és békén hagy vele a továbbiakban.
Valójában egyik opció sincs ellenemre :-)
(Bár titokban nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy én egyrészt felfogjam a közelekedési szabályokat, másrészt alkalmazzam őket, miközben egyedül vezetek egy autót, megfogadtam, hogy ezt félrerakom, és a legjobb képességeim szerint fogom teljesíteni mindazt, ami rám vár. A fentiek alapján rosszul semmiképp nem járhatok.)