Bempe

A másfél éves Kisember próbálgatja kimondani a nevét :-D

A leglényegesebbeket már tudja egyébként: ugat, nyávog, és berreg.
Reggeltől estig a kertben zúz,  hiába magyarázzuk el neki tudományosan, hogy 11 és 15 óra között nem ajánlatos a napon tartózkodni. Időnként bemázoljuk ötvenes naptejjel, és próbáljuk betuszkolni az árnyékba, ajánlunk neki medencét, bogarat, macskát, de nemigen marad sokáig egyhelyben. Legszívesebben a nagyapját irányítja karjelzésekkel a kertben, vagy az autóknak és a repülőgépeknek integet.
Gyönyörűen lebarnult, a haja ragyogó szőke, és estére mind a kilencven centije brutál módon mocskos, de hát így jár, aki meggylében fürdik, és utána meghempereg a fűrészporban.

Kicsit elkeseredve

Tegnap a nagypapa-korú főnökömmel beszélgettem. Mesélte, hogy annak idején a tanársegédi fizetéséből minden hétvégén megengedhették maguknak, hogy étteremben ebédeljenek.
Elpanaszoltam, hogy én meg - bár nyilván nem vagyok tanársegéd, csak egy adminisztrátor - a fizetésemet ötödikén megkapom, tizenötödikére elköltöm, kész, nincs több, az egyéb forrásaim nélkül éhen halnék.
Eddig soha meg se fordult a fejemben, hogy esetleg külföldön keressek munkát, mostanában viszont egyre többet gondolok rá.
A főnököm azt mondta, szerinte menjek mindenképpen.
Egyet kérdezett, mi lenne a húgommal.
Mondtam, hogy sírva utalnám a térítési díját minden hónapban, csak az lenne.

Hősies cselekedetek

Hiába vagyok akárhány éves, a Doktor Nénitől akkor is félek, ha idősebb vagyok nála.
Mármint persze inkább attól félek, hogy majd fájni fog. Mindegy, mi.

Ehhez képest szerintem csúcsteljesítményként lehet értékelni, hogy két egymást követő napon két - nyilván régóta (és itt NEM hónapokról beszélek...) halogatott - kérdéssel elzarándokoltam a bőrgyógyászatra is, meg a háziorvoshoz is.

Most ha még megírom a húgom jövedelméről a tételes éves beszámolót, akkor remélem, egycsapásra királylánnyá változom. De attól tartok, nem ma lesz. Pedig elvileg ez nem is fáj.

Pocsék egy divatblogger lennék

Nem tudok túl hosszan válaszolni a hét kérdésére a Zugblogon.
A kedvenc nyári ruhadarabomat kéne bemutatni, nekem meg ilyenem nincs.
Nyaranta, ha csak tehetem, halásznadrágban, atlétatrikóban és túraszandálban nyomulok, ami nem túl divatos, nem túl nőies, és nem kell túl sokat gondolkodni rajta. Ha lekerülök az aszfaltról, és nincs üvegszilánk- meg szögesdrótveszély, akkor átmenetileg a szandáltól is el tudok tekinteni.

Egy dolog azért mégis van, ami ugyan nem ruhadarab, de aminek nagyon örülök, hogy megvettem, az utóbbi évek egyik legjobb döntése volt, és nyáron már nem is lennék meg nélküle: ez a napszemüvegem. Csináltattam egy dioptriásat, hogy lássak is vele. Egy szépséghibája van: amikor nem kell, nem tolhatom fel simán hajpánt-pozícióba, mert rögtön cserélem is a másikra, és mégis hogy nézne már ki egyszerre két szemüveg a fejemen? :-D

Félelmetes vagyok ám

Hiába szólt elég hangosan a koncert, a rózsaszínpólós fickó, aki az asztalunkhoz kéredzkedett, mégis szörnyen idegesítő volt. Azt üvöltözte folyamatosan, hogy "Na most akkor maradjak, vagy ne menjek el?".

Odafordultam, és mondtam neki, hogy igazából mindegy, csak csöndben.
Nem tudom, eközben pontosan hogy nézhettem rá, de a csávó onnantól kezdve kábé félóráig egyáltalán nem szólalt meg, és amikor később mégis, akkor azt már máshol csinálta.

Mivégre jöttem én e világra?

Asszem, leginkább azért, hogy az ismerőseimnek legyen kin röhögni.

Csak úgy eszembe jutott a családom...

Ez sem tegnap történt. Igazából legalább tizennégy éve. A nagyszülőknél voltunk éppen. Anyukám mosogatáshoz készült, és a poharakat szedegette össze. Az egyiket megszagolta, és megállapította:
- Valami hülye pálinkát ivott narancslével.

Apu is előkerült egy idő múlva, meg is kérdeztük tőle:
- Te ittál pálinkát narancslével?
- Igen, miért?
- Anyu azt mondta, hogy valami hülye pálinkát ivott narancslével.