Ember(ke)szelídítés

Bence kishaver szörnyű ordításba kezdett, amint a sógornőm kilépett az ajtón. Én meg kaptam. Ha nem szóltam hozzá, állt az ajtónál, és üvöltött, ha meg hozzászóltam, akkor ütött, ahol ért, és üvöltött. (Na jó, azért mindent nem lehet neki, egyelőre még én vagyok az erősebb, mindenesetre szerintem biztos, hogy ki akart nyírni, amiért elment az anyja :-)
Aztán feladta, és taknyos orral bemászott az ágyába. De ha megsimogattam, harapni akart, ha betakartam, akkor meg rúgni. Végül otthagytam, akkor elaludt. Na, mondom, jól elleszünk mi itt estig.

Vigyorogva ébredt, de elég hamar legörbült a szája, amikor még mindig csak a hülye nagynénjét találta a szomszéd szobában. Még egy kis üvöltözés, de aztán úgy döntött, hogy inkább éhes, szóval jött is, beült az etetőszékébe, megette a levesét, aztán megpuszilt, kézen fogott, és elvonszolt magával játszani. Kis tökfej.

Tegnap aztán ők voltak nálunk, de ez a büdös kölök megint gyanakodott rám, és meglehetősen rondán nézett, viszont közben annyira meg volt illetődve, hogy nem akart enni, még joghurtot se, csak jött-ment és ismerkedett a tereppel.

Na igen, ez a hátránya, hogy a kiskrapek két év alatt most járt nálam másodszor.

Kertészkedés tüntetőleg

Volt egy olyan elgondolásom, hogy kéne menni tüntetni október huszonharmadikán, de aztán a végén persze a nagyanyámnál bogarásztunk a kertben.
Úgyis megmondta a múltkor a tévében valami földművelési megmondóember, hogy az emelkedő élemiszerárakra az a megoldás, ha az emberek szépen visszahúznak kapálni.
Én meg erre csúnyán beszéltem, és - bár azóta már futottunk néhány kört az észbúkon is ugyanebben a témában - még mindig nem tudok napirendre térni afelett, hogy alig van mezőgazdaság (sőt, alig van gazdaság), munkahelyek szűnnek meg, alig ér valamit a pénzem, közben 20-25 %-os élelmiszerár-emelkedést rebesgetnek - szerencsére nem egyszerre, hogy legyen időnk hozzászokni, vagy leszokni az evésről, mint a cigány lovának -, és akkor "ezek" elegánsan vállat vonnak, és olyat mondanak nekem, hogy ja, bocs, termeljél magadnak, ha enni akarsz. Tessék?

Csak mondom, hogy mi próbálkozunk, de ez a hétvégi kertészkedés nem nagyon vezet sehová, mert szombat-vasárnap megszakadunk, aztán hétfőtől péntekig minden kiszárad, felveri a gaz, elrohad, a maradékot meg ellopják. Másrészt az utazási költségeket, meg a "tanulópénzt" (nem értünk hozzá, tehát ezt-azt szükségszerűen elbarmolunk) is belekalkulálva igazából nem biztos ám, hogy olyan nagyon megéri, legalábbis olyasvalakinek, aki nem annyira elvetemült, mint az öcsém meg én, hogy még élvezzük is.

Ja, a tudatos vásárlók pedig lekvárt főznek. Idénynövényekből.
Szerintem meg eddig se abból voltak a fő gondok, hogy az a sok tudattalan mind decemberben akart őszibarackot enni.

Best of öcsém

Hétfőn túrós pogácsát sütöttem, és éppen a sógornőmnek magyaráztam az ügymenetet. Öcsém meg persze jött belepofázni.
- ... kell bele negyed kiló túró.
- Etyeki tehéntúró nem jó?
- Hö???? Mibajod????
- Hát most mondtad, hogy negyedki lótúró kell bele.

Két lehetőség van. Vagy túl sokat találkozunk, vagy túl sok hülyeséget beszél.

Alapvető élelmiszerek

Öcsém nálam bandázott tegnap este, mert mindenféle logisztikai kihívást kell megoldanom ma a lakáskulcsával (konkrétan kimenni sógornőm elé a pályaudvarra, és odaadni neki, mert az ő kulcsát Bence eltüntette valahová), szóval az volt a lényeg, hogy induljon tőlem reggel, és hagyja ott a kulcsot.
Persze kaja meg nem volt otthon.

- Na jó, akkor lemegyek vásárolni.
- Hozol zsömlét? Meg valami felvágottat, hogy tudjak szendvicset vinni reggel.
- Jó, hozok.
- Meg kéne még egy sör.
- Na jóvanmá, és még mi kéne?????
- ...Ööö... Csipsz.

Best of öcsém

- Hol aludjak?
- Én nem láttam, de lehet, hogy ott van a polcon vagy a szekrény alatt.

Ingázni elég rossz lehet

Vettem tegnap egy kabátot a Teszkóban (amire az öcsém ránéz, és csak annyit mond, hogy "jó", azt AZONNAL meg kell venni), de igazából nem itt kezdődött a baj, hanem a Lidlben, ahová a Mama "krizantint" venni küldött minket. Az mondjuk nem volt, viszont vettünk mazsolabort, és a sógornőm elkezdett nyígni, hogy inkább ne is jöjjek haza, hanem akkor igyunk, aludjak ott még egyet, és jöjjek onnan dolgozni ma reggel, mert egyszer kibírom állítólag. (Aztán kb. este 8-kor nagy nehezen ivott EGY pohár vörösboros kólát, hát ezért kellett ma nekem hajnalban kelni.)

Amikor az öcsém felkelt ötkor, az még csak egy halvány utalás volt, de amikor VISSZAJÖTT, mert lekéste a buszt, amivel elérte volna a hatos vonatot, felkeltette a sógornőmet, hogy mégis vigye át autóval a
vasútállomásra, majd felkeltettek engem is, hogy nem láttam-e valahol a kocsikulcsot (nem), akkor már mindegy volt, nem lehetett tovább húzni az időt.
Mezítláb a konyhakövön elég szar, de az egyik szobában a Bence miatt nem lehet villanyt gyújtani, a másikban meg a mama miatt, hát akkor most ez van, majd máskor nem hagyom széjjel a papucsomat.

Ilyen gyorsan még sose készülődtem, lehet, hogy itt is ritkítani kéne a buszjáratokat, akkor nem szórakoznék annyit minden reggel.
Gyorsan megmelegítettem a tegnapról maradt kávét, csomagoltam egy párizsis kenyeret, közben kilomtalanítottam nagyanyám hűtőjéből a gyanús dolgokat, raktam fel vizet Bence gyerekteájának, összecsomagoltam a zöldségeket, amiket haza kellett hozni, aztán kabát, sál, a lámpát - asszem - égve felejtettem, visszazavartam a kutyát, mert kiszökött utánam a kertbe - egyébként tök sötét volt még - szóval én is izgulhattam a busz miatt, ami sunyi módon időnként korábban jön, viszont cserébe legalább nem vár.

Legközelebb akkor kezdtem aggódni, amikor a főúton a buszunk megelőzött egy másik buszt, miközben szemből jött egy teherautó, de aztán ezt is túléltük, csak a gyorsvonatra nem fértem fel, ami végül is nem baj, mert 9 perc múlva jött a személy, aminek ráadásul nem is magas a lépcsője (hátizsákkal, kosárral meg szatyorral a franc se akar magasugrást játszani). De hogy MENNYIEN vannak 7-kor a vonaton, az valami hihetetlen. Mondjuk tény, hogy tök simán beértem a munkahelyemre, - ami ugye Kispestről nem mindig jön össze -, de meg lehet nézni, hogy milyen fejem van, és várhatóan egész nap zombi leszek.
Egyszer-egyszer nyilván ki lehet bírni ezt is, de azért ha válogatni lehet, akkor maradok tisztelettel bunkó pesti.

Alvamászó

Bence unokaöcsém (majdnem) 180 fokos fordulatot vett, és nemcsak hogy nem ver (mindig), de hozzám bújik, puszit ad, sőt, szombaton velem aludt!

Kábé 30 másodperccel azután, hogy lenyomták aludni, Embergyerek máris újra a padlón zúzott, tologatta a kisautóit, jött-ment, dolgozott keményen, aztán egyszer csak mégis belátta, hogy ő egy egészen pici kisfiú, aki negyed tizenkettő tájékában már rettentő álmos, szóval szépen lefeküdt mellém a padlóra (nincs elég ágy, ezért én ott szoktam magamnak fészket építeni paplanokból), bőszen cumizott, aztán elaludt. Én is elaludtam, csak arra ébredtem, hogy a nagybátyám szólt az öcsémnek, pakolja már vissza az ágyra a Bencust. Mondtam, hogy ha már így alakult, ne piszkálja, hagyja csak ott, elférünk.

Arra az esetre, ha elgurulna a Kishaver, még odatettem a paplanjaim mellé egy szivacsot is. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy majd előrefelé fog mászni álmában.
Este valamelyikünk elszúrta a dolgot, mert teljesen leeresztette a redőnyt, amitől ANNYIRA sötét van, hogy komolyan semmit, de semmit nem lehet látni, meg is ijedtem, amikor egyszer felébredtem, és tapogatóztam, de sehol nem találtam Öcsisajtot. Aztán meglett, összegömbölyödve aludt a padlón, jó messze mindenféle paplantól meg takarótól, és nyiszorgatta a cumiját. Összevakartam, és visszatettem magam mellé, de innentől már nem aludtam nyugodtan, legalább ötször kellett a szökevény kisgyereket levadászni és a helyére rakni, betakargatni, vaksötétben cumi után tapogatózni, ami AKÁRHOL lehetett, kis golyófejen szájnyílást találni, cumit belehelyezni, hátat cirógatni, arrébb menni, nem agyonnyomni.

Imádom a csávót, de szerintem mindketten jobban járunk, ha az éjszakákat továbbra is külön ágyban töltjük :-)