Hónapok óta morgunk az orrunk alatt, az öcsém meg én.
A mama az oka mindennek.
Sőt.
A papa az oka mindennek.
Mert minek halt meg.
A öcsém kábé másnap odaköltözött a nagyanyjához, vitte a feleségét is. Az csak egy dolog, hogy hiába a legjobb szándék, a mamával bizony nem jöttek ki... Ez még megoldható lett volna. Vagy az idő megoldotta volna.
A nagyobb baj az, hogy a két nagybátyánk közül a problémásabbik szinte azonnal az öklét kezdte rázni, hogy az öcsém csak azért ment oda, mert ő akarja örökölni az egész házat, meg ki akarja forgatni az unokatesónkat a jogos örökségéből. És eltiltotta az unokatesót a mamától, sőt, ő se ment oda többet.
Álltunk az öcsémmel fülünk-farkunk behúzva. Anyánk édestestvéréről beszélünk egyébként. Aki olyan nagyon nem tolongott a papa halála után, hogy ő költözik oda, ápolni az idős édesanyját... Csak az öcsémet pocskondiázta, hogy 30 évig nem csinált semmit a ház körül, akkor most nem szégyelli magát, hogy BELEÜL AZ ÖRÖKSÉGÜKBE. Nem vette volna észre, hogy a tényleg ex-hülyegyerek öcsém időközben felnőtt a feladathoz?
Tesóm még megpróbált beszélni telefonon a nagybácsival, hogy most mi van. A nagybácsi azt mondta, semmi. De a mamát lázította.
Öcsém leforrázva, megalázva abbahagyta azt a néhány felújítást, amivel a házat kicsit élhetőbbé próbálta tenni mindannyiuk számára. Aztán kiköltöztek. Visszajöttek Pestre. Meglett a gyerekük.
A nagybátyám és az unokatesóm viszont azóta se látogatják a mamát. Na jó. Unokatesóm havi egyszer legalább ránéz, olyankor a mama kivirul.
Az öcsém és én megyünk minden hétvégén. Hol ő, hol én, hol mindketten. Az öcsém most már néha a fiát is hozza, a mama DÉDUNOKÁJÁT. Akihez például az anyánk testvére még nem gratulált az öcsémnek...
Ha ott vagyunk, látjuk, hogy nincs tüzelő. Üres a hűtő. A mamára rádől a ház. A mama már megint befizette a kisebbik nagybátyánk minden rezsijét, és hó közepén elfogyott a nyugdíja. És a kisebbik nagybátyánk SE nézi meg, hogy mi van az anyjával. Csak elfogadja tőle a kaját, meg tudomásul veszi, hogy a 85 éves anyja fizeti a rezsijét a nyugdíjából. A mama soha nem kér tőle semmit. A másik gyerekétől sem. A többi unokájától sem. Ők sztárvendégek. Kímélni kell őket. A problémamegoldók mi vagyunk.
Öcsém kihívta a biztosítót, mert a múltkori földrengés miatt az egyik szokásos repedés mintha továbbterjedt volna a falon. Kap is a mama valami kis kártérítést.
Hálából adott az öcsémnek egy listát, és elküldte bevásárolni.
Ha egy üzlet beindul
2 hete
7 megjegyzés:
Ha nem tudnád, mindig azt a lovat ütik, amelyik húz. :o)
De amúgy a szépreményű tanács az a helyzetre, hogy szervezzetek a mamához egy nagy családi ebédet, és beszéljétek meg a dolgot, próbáljatok együtt megoldást találni. "Fehér asztal mellett" talán jobban összehozható a dolog, azt meg tudjuk, hogy jól főzöl. ;o)
:(
Ezt a lovasat nem ismertem, de akkor most már értek mindent :-)
A mamához meg nem lehet családi ebédet szervezni, mert ha mi ott vagyunk, akkor ők inkább nem jönnek...
Mind fafejű makacs disznók vagyunk sajnos testületileg, a fő különbség, hogy az öcsém meg én szembeköpnénk magunkat a tükörben, ha magára hagynánk a nagyanyánkat. És nem értjük, hogy másoknak ez miért nem természetes...
Döbbenetes ami írsz! Együtt érzek veled, veletek, és teljesen megértem amit írsz. Már csak azért is mert nálunk nagyjából uez a helyzet (csak az idős anyukám a beteg és tesóm az ellenlábas). Nálunk nem jött be a szociális ellátó (becsapták az anyukámat több ezer forinttal), de lehet hogy felétek jobb a helyzet. A napi 4-5x-i étkezés, a fűtött lakás, a tiszta ruha, a villany... szükséges a normális életvitelhez, bárki (rokonok) bármit mond. Nálunk az tűnik járhatónak, hogy az anyukám feljött hozzám Budapestre, így a családi házunk jelenleg üresen áll :-(
A mama legfeljebb nálam férne el, de igazából amíg lehet, addig azt szeretnénk ha a saját otthonában lakna.
Egyrészt bevallom őszintén, hogy nem szívesen venném magamhoz - de ha rákerül a sor, akkor nyilván én fogom megtenni és nem más - másrészt meg a vidéki kertes ház után bezárni egy panellakásba, ahonnét mondjuk nem mer kimenni az utcára, az valami halálos ítélethez hasonló dolog lehet.
Ne levelezzetek meg telefonozzatok a taplókkal. Menjetek el hozzájuk (úgy se lesz pofájuk kidobni) és mondjátok el neki, hogy szeretnétek, ha az unokatestvéretek "beleülne az örökségetekbe", mert akkor nem kéne minden hétvégén utazgatnotok. Meg a kisnagybácsihoz is, hogy ha a mamához költözne, akkor nem kéne rezsit fizetnie a mamának két lakás után... :o/
Persze szomorú, hogy felnőtt embereket figyelmeztetni kell ilyesmire, de ha így van: Hát, elő a szemtelenséggel és a rámenősséggel, itt más nem segít!
Tetszik Altair válasza. És csak a tényeket írja le. Tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű a valóságban. Egyébként anyukám is piszok nehezen viseli, hogy a házat, amiért egész életében dolgozott, a két kezével épített...most üresen áll, nem ott lakik. Viszont, minden nap elmondom neki, hogy legalább nincs egyedül, és Bp-en az orvosi ellátás is franakóbb, mint Gödöllőn. Nem akarok pesszimista lenni, de jó megoldás nincs: mert finanszírozni a család igényeit, és a távolból helyt állni a napi 8-10 óra munka mellett nem lehetséges. Ha idegent hívtok oda, pl egy kárpátaljai segítőt, akkor azt a család utálná ki. Mindenképpen a nagymama jár rosszul, aki tisztességgel felnevelte, kitaníttatta a gyerekeit, akiknek most csak teher, nyűg és illetve még mindig pénzforrás :-(
Megjegyzés küldése