Irodalom és nevelés régen és most

Mi a fenét olvassak, hát levettem a polcról A Dzsungel Könyvét. Apámé volt a kopott könyv, jószagú, puha papírra nyomtatták, keményfedeles a borítója, sötétbordó textil a gerince. 1960-ban adták ki.

Talán ezért, vagy ki tudja, miért, az előszóval kezdtem az olvasást. Egyértelműen gyerekekhez szól, tegezi az olvasót, és inkább mesél. Mesél a gyerekeknek Indiáról, Kipling életéről és munkájáról. Érdekesen, olvasmányosan, gyerekek számára is érthetően. Aztán egyszer csak úgy dönt, hogy ideje... de innentől idézem inkább:

"Ámde ő angol volt, ha Indiában látta is meg a napvilágot; mégpedig az angol uralkodóosztály tagja és kedvenc költője. Ő a magáénak akarta tudni Indiát és Indián kívül a hódító Brit Birodalom valamennyi gyarmatát. A vadállatokra mindig szeretettel gondolt, de a gyarmatok lakóit nem tekintette egyébnek, mint az angol urak alázatos kiszolgálóinak. Nagyon szépen írt, de az angol urak érdekét szolgálta vele; dallamos versei a hódító és embertelen gyarmatosítókat dicsőítették. Nem hiába volt az imperialisták legkedvesebb költője, legtöbb könyvében nem látott túl az angol uralkodóosztály önzésén. De egy-két könyvében - anélkül, hogy maga is észrevette volna - mégis túllépett ezeken a szűk korlátokon. Éppen azokban a könyvekben, amelyekben leginkább visszavágyódik a szülőföld bozótjai közé. A gyermekeknek írt szép mesékben, vagy a Dzsungel könyvében elfeledkezett arról, hogy ő tulajdonképpen a kíméletlen gyarmatosítók poétája..."

És a kiadó még azt is fontosnak tartotta közölni a gyerekekkel, hogy:

"a legtöbb művében a gyarmatosítók dicsőségét hirdette, vagyis az embertelenséget, a kizsákmányolást szolgálta. A politika nyelvén azt mondjuk, reakciós volt."

Biztos vagyok benne, hogy a főiskolán angol irodalomból vagy gyerekirodalomból tanultunk mi Kiplingről, de sajnos már nem emlékeztem, hogy mit. Ezért gyorsan utánaolvastam, és tényleg gyakran emlegetik úgy, mint az egyik legvitatottabb megítélésű angol írót.

Na de akkor is: hogy kerül ez így bele (és minek) egy, a gyerekeknek szóló előszóba?
Nagyon jó könyv ez, kedves gyerekek, de ez a Kipling bácsi egy rohadék volt, akinek nagyon-nagyon szégyellnie kellett volna magát, meg se érdemelte volna a tehetségét, amivel ezt a történetet, és még sok másikat összehozta, a Nobel-díját meg aztán pláne nem, és valójában ti is szégyellhetitek magatokat, ha ilyen előszó után még mindig érdeklődve forgatjátok a könyvét. Teszed le MOST, büdös kölke!

Egyébként pedig erről most nekem éppen ez a szép, új, 2014-ben kiadott hetedikes irodalomkönyv jut eszembe, a bűnös nyugatimádattal, meg az a hatalmas szerencse, hogy a tankönyvíró bácsik és nénik itt nálunk mindig időben megmondják a gyerekeinknek, hogy miről mit kell, sőt: mit szabad gondolni.