Visszaszámlálás

Akkor most még négyet alszom, és a hétvégén végre megérkezik hozzám az a "lakótárs", akire szerintem nagyjából mindig is vágytam :-)

Továbbra is pakolok a lakásban, hogy elférjen, és ennek kapcsán tízpercenként kell olyan döntéseket meghoznom, amik egyébként sajnos teljesen egyértelműek, és mégis annyira nehezek.... mert ugyan szükségem van-e a pöttyös pizsamámra, az utolsó megmaradt ajándékra, amit az apai nagyanyámtól kaptam? Persze hogy nincs. Szanaszéjjel nyúlt, elöregedett a gumi a derekában, kifakult, helyenként szűk, máshol lóg. És most ki kéne dobnom, de ez az utolsó, amit a mama vett nekem.

Kell-e a vatelinnel bélelt, kockás flanel favágóing, amit apám hozott nekem talán Franciaországból? A mandzsettája szétfoszlott, a gallérja botrányos, utoljára talán tizenöt éve volt rajtam, és egyébként még mindig iszonyatos nagy. Nem kell, de kidobni? Amikor aputól kaptam?

Judit húgom megmentett kacatjai, az általános iskolai tankönyveink, az öcsém bazinagy plüsskutyája, a Blöki, meg a mackó Bandi és a zöld macska... nem kell, nem kell, nem kell.

Szóval szétborítottam a lakást, és most méla tekintettel ülök a romhalmaz közepén, és nem tudok mozdulni se előre, se hátra.

Dani szerencsére már százszázalékosan levette, hogy zavar keletkezett a rendszerben, és csak annyit mondott, hogy jól van, akkor hagyjam abba, elsőre feljön kevés cuccal, és majd együtt megcsináljuk apránként, mert pontosan tudja, hogy egyedül én ennek soha nem érnék a végére. Azt hiszem, többek között ez az, amiért végül pont ő lesz az, aki BEKÖLTÖZIK :-)