Nálunk minden a szokásos

Agyament egy futam volt most megint ez az egész húsvét. Mama valamin megsértődött, és duzzogott, Judit nyígott és elvonult, Bence összerugdosta az igazi húsvéti nyusziját, én meg el fogok hervadni, mert már megint eszébe se jutottam senkinek. Na jó, igaz: a győri kontaktszemély küldött egy sms-t, miszerint milyen kár, hogy túl messze vagyok a locsolójától, pedighát.
Szóval ezzel - ugye - sokra megyek.

Hogy legalább valami minimális mértékben meglegyen az érzés, rendeztünk azért egy zártkörű sonka-, kalács-, és persze borfesztivált a szokásos baráti-hármasban, aminek a keretében az A. betűjelzésű okostojás rávilágított, hogy ez a húsvét elég sz.r dolog, mert ő egyébként is sonkát szokott reggelizni, csak máskor legalább van hozzá sajt is.

Szerintem egyébként az egész buliban az újhagyma meg a retek a legjobb :-D
Meg az az öt karalábé, ami végül megmaradt, szóval látom már, hogy indul a karalábéfőzelék-szezon!!! Akkor tényleg tavaszodik.

Best of sógornőm

Itt az ideje, hogy kicsit közelebbről megismerkedjünk Orsival, aki amúgy nagy nyelvújító ám. Néha egészen új értelemben használja a megszokott szavakat, mi meg gondolkodunk, hogy most akkor mi újság van. Például amikor valami különösen rondát akar mondani az öcsémre, akkor közli vele, hogy fenomenális.

Tegnap már hazafelé jöttünk Felcsútról, amikor hívott az öcsém, de vinnyogva ám a röhögéstől, hogy "az Orsi azt mondta, hogy bbbrrrrrnynnynynhahaha", MIVAN????, ennek ugorj má' neki még egyszer, és hát az történt, hogy a sógornőm szerint egy kiskrapek ELBRUNYÁLT a biciklivel a ház előtt :-D

Best of öcsém

A Mamma megint sokat foglalkozott a darált hússal azon kívül, hogy megvette, persze mire észrevettük, már magától mászott arrébb. Mármint a hús, nem a Mamma.
Tanakodott az öcsém és a sógornőm, hogy most akkor mi legyen vele.

- Add oda valamelyik állatnak.
- Nem tartunk se keselyűt, se hiénát, nem vetted észre?
- Akkor meg ásd el valahová.
- Jó, de adjál babot is, meg kukoricát, hátha kikel egy kis chilis bab.

Most akkor döntetlen?

Néha az az érzésem, hogy nemcsak körül vagyok véve szögesdróttal, hanem még áramot is vezettem bele.
Miközben meg csipkét kötök.

Kéne látni, hogy van-e itt valami tanulság.

A kedvenc ünnepem

Megjelent a hét kérdése a Zugblogon, mégpedig az, hogy melyik a kedvenc ünnepem.
Kellett egy kicsit gondolkodnom rajta.

Mivel családilag eléggé hátrányos helyzetű vagyok, nálunk mostanában inkább szomorkodni szokás ünnep helyett. A családi ünnepeket ezért kapásból el lehet felejteni, legalábbis a nagyobb részét.

A saját szülinapomat is kilőném, család nélkül ez se olyan izgi, bár a sógornőm mostanában nagyon sokat tesz azért, hogy ilyenkor valamiveljobban érezzem magam.

Miután már az összes munkaszüneti napokat is átgondoltam, azt kell mondjam, az én kedvenc ünnepeim a hosszú hétvégét eredményező nemzeti ünnepek :-D Olyankor ugyanis lehet többnapos kirándulást szervezni a barátaimmal, borozni, jókat enni, vihorászni, kikapcsolódni, semmivel sem törődni, olyan emberekkel lenni, akikkel jók vagyunk egymásnak úgy, ahogy vagyunk. Igaz, nem mindig érezzük át a dolog szellemiségét (március 15-én azért persze kokárdát is tűzünk a borozáshoz :-), de ezek mégis kivételes alkalmak.
Nevezhetjük akár ünnepnek is.

Így jár, aki türelmetlen

Szállnék le reggel a 136-os buszról a Kökin, de hát nem lehet, mert emberfalba ütközöm, ajaj. Megint nem jár a metró, csak a Határ úttól, meg kell várni a pótlót.
Fityiszt, inkább visszasétálok a villamoshoz, öt perc, az majd elvisz a Határ útig, dehogy fogok én itt tülekedni egymillió ember között.

Ez nyilván így is lett volna, illetve az öt perc séta az stimmelt, na de hol a villamos? Annak is lehetett valami kínja, nem jött vagy 10 percig, akkor viszont egyszerre érkezett három, ami nem is baj, mert az elsőre úgyse fértem volna fel.

A Határ úton megint csak iszonyatos tömeg, és amikor végre beérkezett a metró, akkor mit láttunk? Tele volt emberekkel, akik már tök simán a Kökin szálltak fel :-D :-D

Lógás

Úgy szeretnék kivenni egy nap szabadságot, csak úgy a hét közepén, és az egész napot eltölteni magamban, valami olyasmivel, amit szeretek, meg ami kikapcsol, meg ami tulajdonképpen teljesen "haszontalan".
Tudom, hogy mindjárt itt a húsvét, de akkor Judittal meg a családdal foglalkozom.
Hétvégenként pedig így is folyamatos lelkiismeret-furdalással küzdök, mert ha otthon maradok takarítani, akkor miért nem vagyok a nagyanyámnál, ha pedig meglátogatom a nagyanyámat, akkor miért nem maradtam otthon takarítani. Bár úgysem takarítok, hanem kötök a rendetlenség közepén.

Talán egy sima mezei szerdán vagy csütörtökön nem éreznék akkora bűntudatot, ha kimennék bakancsban valahová a zöldbe, és aztán hanyatt fekve bámulnám a felhőket. Nagyjából ez az, amihez kedvem lenne.
Persze még hideg van hozzá.