Az elő nem készített buli

Össznépi hamburgerezés lesz ma nálam, plusz a héten nálam alszik a cimborám, aki a Sanyi. Gondoltam, ő is jön majd estefelé, meg a többiek is, tehát elég lazán vettem tegnap a takarítást, mert azt terveztem, hogy majd ma délután kicsit korábban elkérem magamat a munkahelyről, elmegyek vásárolni, otthon bedagasztom a bucikat a hamburgerhez, és amíg kelnek, szépen befejezek mindent.

Aha.
Csak ez a Sánydor már fél 12 óta itt dekkol Bp-en, most éppen plázázik, és délután velem jön haza.
Jól le fogok bukni, hogy milyen az, amikor rendetlenség van nálam, még szerencse, hogy elég régóta ismerjük egymást, és majd legfeljebb elküldöm porszívózni, csak hogy tudja, mit lehet csinálni, ha valami nem tetszik :-D

Az emberkísérlet eredménye

Nulla.
Ezúton tájékoztatom mindazokat a tömegeket, akik követték az eseményeket, hogy nagy mennyiségű c-vitaminnal NEM sikerült késleltetni a pirosbetűst.
Ha a napi 4-5000 milligrammtól vesekövet se kaptam, akkor legalább azt elmondhatom, hogy kárt nem okoztam magamnak :-)

Best of barátaim

- Ma nálam alszik az öcsém.
- Hogyhogy?
- Semmi különös, csak a sógornőm már elment Felcsútra a kisgyerekkel. Biztos nincs otthon kaja.
- És te közelebb vagy, mint a bolt?

Unokaöcsém és a Facebook

Sógornőmmel csevegek:
- Bence felismerte a profilképedet, és most extázisban van. Találkoznotok kéne.
- Juj, tényleg??? És mit mondott?
- Hüűű.
:-D

Update.
Az öcsém szerint azért kéne már átmennem hozzájuk, hogy a gyerek ne a monitort verje.

Emberkísérlet

Mivel a hétvégi fesztiválozás a "srácaink" számára elég csúfosan végződött, gondoltam, a következő hasonló jellegű kiruccanás előtt böngészek egy kicsit a neten, hogy megtaláljam A Tuti Módszert másnaposság kezelésére.

A Módszer ugyan egyelőre még nincs meg, viszont a bogarászás során egyszer csak azzal a népi praktikával találkoztam - teljesen másféle témakörben - , miszerint az ember lánya 1-2 nappal késleltetheti a menstruációját, ha a várható dátum előtt kb. egy héttel elkezd nagyon sok citromot és/vagy c-vitamint fogyasztani.
Nekem ugyan köszönöm szépen, semmi bajom a ciklusommal, jó ez így, ahogy van, de azért kíváncsi lettem, és mivel nem altatót vagy fájdalomcsillapítót kell túladagolni, hanem csak a c-vitamint, gondoltam, akkor kipróbálom.

Ipari mennyiségben nyomatom tehát a c-vitamint meg a limonádét napok óta - ez mondjuk nem egy olyan nagy kuriózum, mert az influenzaszezonban is pont ezt csinálom minden évben...de nem emlékszem, hogy ez szokott-e bármiféle hatást gyakorolni a szervezetem egyéb jellegű működésére, igaz, nem is figyeltem szerintem.

Bár el tudom hinni, hogy ezeknek a népi praktikáknak lehet valamiféle valóságalapjuk, de most igazából nem nagyon bízom a sikerben. Egyrészt pluszmínusz 1-2 nap ingadozás gyakorlatilag belefér a statisztikába, akkor meg honnan tudom, hogy most arrébb ment 1-2 nappal, vagy nem. Másrészt meg érezni lehet ezt.

Mindenesetre, hogy a kísérletnek valami haszna is legyen, skorbutot valószínűleg NEM fogok kapni a közeljövőben.

Névadási szokásainkról

Nem az embernevekre gondolok elsősorban,  - bár azért ha embriókoromban megkérdeznek, ehhez a Máriához lett volna egy-két szavam -, macskanévadásból viszont a családom verhetetlen.

A nagyszülőknél folyamatosan cserélődő macskapopuláción minden gyerek kiélhette a hajlamait.

Amíg az öregek nevezték el a macskákat, addig nem is volt semmi baj, mert rendes tisztességes konzervatív neveket adtak, mint Merci, Lukrécia, Morcos, Maffia, Cickom, Lucifer(kó), Firnyák (na jó, ez már azért elég egyéni).

Unokatesómék általában emberneveket osztottak ki, így például egerészett a kamrában Attila, sőt Teodóra Pálma (komolyan!) is.

A tesóimmal mi ennél sokkal kreatívabbak voltunk, bár én kiskoromban néha azért átmentem irodalmárba, így lett a saját, cumisüvegből etetett kiscicám neve Annabel (valamelyik Mary Poppins-kötetben az ötödik Banks-gyerek), de ennél tovább nem nagyon hagytak burjánozni.

Volt nekünk Kerekfejű és Rozmaring nevű macskánk is, de igazából Juditka mindenkit leiskolázott a Trallala meg a Demele Károlyné (ezt konkrétan egy temetőben olvasta le a sírkőről) nevekkel, ezek után a Kistigris mélységes csalódás volt mindenki számára.

Olyan is előfordul, főleg mostanában, hogy nevek helyett inkább eposzi állandó jelzőket kapnak, mint pl. Ronda Macska, Az A Narancssárga Macska, Ablakmacska, Kötényes Macska. Utóbbi három még megvan.

Ott van aztán Orsi sógornőm macskája, akit ő eredetileg Chuckie-nak szeretett volna nevezni, de erről hamar letett, egyrészt mert az öcsémmel pillanatokon belül magyarítottuk, és folyamatosan Csákinak hívtuk a kismacskát, másrészt meg kiderült, hogy lány. Az új nevét az öcsémtől kapta: Kurnyaú. Igen ám, de ezt meg a nagyanyám nem tudja (vagy nem hajlandó) kimondani, és következetesen Kurnyónak nevezi.

Elég vicces egyébként, mikor kiáll a ház elé, és hívja a macskákat. Olyankor mélyebb a hangja, mint egyébként, és ezen a mély hangon elbődül a mama, hogy Kuuurnyóóóó!!!! CIC!!!!!!

Nemrégiben egyébként Kurnyónak öt kismacskája született, de még nem hívják őket sehogy. A Narancssárga Macskának viszont elméletileg már rég nem szabadna életben lennie, ehhez képest lett neki egyetlenegy darab kiscicája (csodálkoztunk is, hogy van még a faluban kandúr, akinek EZ kellett?). Na, ennek a cicának viszont nekiálltunk megfelelő nevet választani, mégpedig lehetőség szerint olyat, hogy majd ha a mama hangosan kiabálja, akkor mi röhöghessünk.

Aztán jött a nagy ötlet. Józsi nagybátyámnak megtetszett a cica, és tervezgette, hogy majd ha már nagyobb lesz, átviszi magához (a szomszéd telken lakik), és akkor ez az ő cicája lesz. Oké, akkor a kismacska neve mostantól Józsika. Nagybátyám kézzel-lábbal tiltakozott, más neveket ajánlgatott helyette (pl. Mini), de végül már ő is Józsikázta. Tulajdonképpen elégedettek voltunk, mert elég jól hangzott volna, amint a mama Józsikát szólongatja az udvar közepén, de ezt már soha nem fogjuk meghallani, mert Józsika egyszer csak szőrén-szálán eltűnt.

Gondolom, a kutya hathatós közreműködésével...
Aki egyébként Liebling.
De nem mi neveztük el.

Ezek a mai zsebek...

Régen általában elég jó biznisznek tűnt egy kis aprópénz után átkutatni a szülők kabátzsebeit, remekül lehetett "keresni", vagyis hát TALÁLNI ezzel a módszerrel. (Mi persze hülyének néztük szegényeket, de így utólag már sejtem, hogy nem voltak ők olyan nagyon feledékenyek, hanem direkt nekünk felejtettek ott annyi pénzt, amennyiről nem bánták, ha megtaláljuk.)

Mostanában már ez sincs így. Hiába kotorászom végig az összes kabátom összes zsebét, mindig csalódottan veszem tudomásul, hogy már megint nem felejtettem ott magamnak semmit.