Hogyan (ne) beszélgessünk mérnökökkel

Daniék kutyájának az a neve, hogy Vili. Kíváncsi voltam a névadásra, gondoltam, biztos volt valami oka, de nem lettem sokkal okosabb. Megkérdeztem optimistán:
- Miért hívjátok Vilinek?
- Mer' Vilmos.

A baráti társaságukban az egyik párnak gyereke született. Erről is megpróbáltam érdeklődni, több-kevesebb sikerrel.
- Tényleg megszületett a babájuk?
- Aha.
- És fiú, vagy lány?
- Asszem, lány.
- Hogy hívják?
- Mit tudom én.

Bence szót fogad

Ez a hatalmas pók közvetlenül azután mászott be a Köki terminál szökőkútjába, miután az apja meg a nagynénje fennhangon (és többször) közölték vele, hogy Bence, oda nem szabad be...má' mindegy.

Bálnák, ki a partra

Nem épp az igazi úgy lenni szabadságon, hogy csak én érek rá, mert Dani közben folyamatosan dolgozik, de délutánonként azért kijutott a jóságból, meg az első hetet amúgy is végigbandáztuk. Egy nőnek - hát még többnek  - szerintem életkortól és családi állapottól függetlenül néha igenis szüksége van csajbulira, csak az változik igény szerint, hogy éppen a ház oldalát rúgjuk ki, vagy tóparton fetrengünk az árnyékban egész nap, a felhőket bámulva.

Szóval társaságban és kettesben is "megvolt" Pécs, és még majd folytatódik családilag, mert egyéb opció - pl. Felcsút - híján Juditkát is ott nyaraltatom az idén Daniéknál, mondjuk azt még nem tudom, hogy mit fogok vele csinálni egy hétig, de az az érzésem, hogy a tableten egész nap Fruit Ninjázni gyakorlatilag bárhol lehet, és pláza is van.

Ja, és kénytelen lesz valahogy belenyugodni abba is, hogy Orfűn bizony halak úsznak a tóban, mert én annyira szeretek ott, hogy még őt is el fogom ráncigálni, legfeljebb nem megy a vízbe. (Leányfalun pár éve tök komoly arccal kérdezte, hogy a Dunában vannak-e bálnák, és mióta megmondtam neki, hogy nincsenek, csak pontyok, azóta nemcsak úgy általában utálja a halakat, hanem név szerint a pontyokat meg különösen. Ha ő vízbe megy, minden hal jöjjön ki.)

Egyébként persze minden a szokásos, hurrá, idén se nyaralunk, de azért ettől még én lehetek turista itthon is. Bárhol :-D

Annak ellenére, hogy szinte mindenhová viszek magammal fényképezőgépet, a tervezett fotózás valahogy mindig elmarad. Így történt ez a legutóbbi orfűi kiruccanás alkalmával is, ahol azért szerencsére legalább telefonnal sikerült valamit megragadni a hely hangulatából: tessék, egy kis FISHING ON ORFŰ :-D 

Best of Bence

Bence azt mondja, neki fűnyírós farkas lesz a jele az oviban.

Jót röhögtem, hogy az anyjának lesz dolga, mire mindenbe fűnyírós farkast hímez, aztán meg rajzoltam egyet, hogy legalább legyen. Azt nem tudom, Bence látta-e, de az öcsémnek tetszik :-D

(Bence meg vetít egyébként, mert igazából házikó lesz a jele. De ez már a második nagy ötlete, az első verzió a büdös farkas volt gilisztával. Olyat is egy élmény lehet hímezni :-D)

Mire nem jó a joghurt

Drága ahhoz a főiskolai menza, hogy minden áldott nap ott ebédeljen az ember. Ezért főzök otthon, és hurcolom magammal az ebédemet. Télen mindegy neki, hogy miben, de nyáron be szoktam tenni a kis incifinci hűtőtáskámba. Az egy kicsit hőszigeteli.

Idén viszont akkora csóróság van a munkahelyemen, hogy központilag letiltották a klímát, nehogymá' az aljanép be tudja kapcsolni. Ehhez még képzeljétek hozzá a kupolás műanyag "napfénytetőt" a negyediken, meg a nulla szellőzést az egész épületben. Az egy dolog, hogy hőgutát lehet kapni, de még a kajám se bírja ki, hőszigetelt kistáska ide vagy oda.

Szóval gondoltam egy nagyot és merészet, aztán lefagyasztottam a napi joghurtomat :-D Egy darabig jégakkuként működik az ebédem mellett, így biztos nem lesz baja délig, aztán persze kiolvad, meg fel is melegszik, de délután úgyis megeszem, és így többszörösen jól jártam :-)

Ugye, mekkora ötlet? (Ennél már csak a munkahelyi hűtő lenne jobb, de rövid időn belül szerintem még munkahely se lesz, azt a kis időt meg már kibírjuk hűtő nélkül :-/ )

Most meg a színekkel van bajom

Van olyan, hogy tavaszodik, meg olyan is, hogy őszül, csak az mást jelent :-) Itt ülök, és azon gondolkodom, mit mondunk arra, amikor itt a tél meg a nyár, de mindegyre csak arra jutok, hogy azt úgy mondjuk: itt a tél meg a nyár. Most éppen a nyár.

Ettől a fél budapesti populáció haladéktalanul hófehérbe, pasztellárnyalatú selyemcukorszínekbe, vagy ami még rosszabb, sivatagi teveszínűbe öltözött, mer'hogy nyáron azt úgy szokás. Ettől semmivel nem lesz kevésbé melegük, ellenben rosszul néznek ki, mert még nem volt idejük összeszedni azt a színt, amihez ezek az árnyalatok jól mennek (kivéve a sivatagi teveszínt - ezt hogy hívják rendesen? bézsnek? -, mert szerintem nincs ember, akinek igazán jól állna, mégis erőltetik ezt a Pampalini-kinézetet, én meg azt látom, hogy ettől a színtől a nők nagy részének egyszerűen megszűnik az arca, annyira jellegtelenné tesz nagyjából mindenkit).

Reggel a buszmegállóban a várakozótárs olyan hatást keltett, mint aki farsangra mentősnek öltözött, csak elkésett egy kicsit. A másik legjobb a Hófehérke volt a mozgólépcsőn, akinek sikerült a narancssárga felsőjéhez még a körmét is barackszínűre lakkoznia. Legszívesebben hazaküldtem volna átöltözni, hogy valami hideg, sötétebb pinket kapjon már magára, aztán ne olvadjon bele sápadozva a tömegbe, hanem nyugodtan sziporkázzon.

Ámde semmi közöm hozzá, vadidegeneknek meg pláne nem szólunk be, valamint mindenki a maga portája előtt söprögessen, és hát én se vagyok éppen egy Lakatos Márk (bár ez mondjuk elég nagy szerencse)... csak sokat foglalkozom mostanában a színekkel, és látom, hogy sok esetben jobban is választhatnánk. Azt már rég kifigyeltem, hogy egy jól megválasztott színtől felragyog az ember arca. Az évszakhoz - állítólag - illő árnyalatok helyett mind jobban tennénk, ha inkább ezeket választanánk, függetlenül attól, hogy divatosak-e.

Befejeztem, nem is próbálok úgy tenni, mint aki egyébként ért hozzá, mert nem. Különben is, elvileg mindenki olyan színt hord, amilyen tetszik neki és punktum. De ezen a fránya buszmetróvillamoson annyi mindent lehet megfigyelni, és aztán elmélkedni róla, hát mára éppen ez jutott.

Napindítás kétféleképpen

Első eset:
Amikor utálatos a reggel, és várhatóan utálatos lesz a nap többi része is, akkor csakazértis egy kis kötés-horgolással kényeztetem magam. Persze csak miután nyomtam EGY szundigombot (többet nem lehet). Megfőzöm a kötelező kávémat, bekucorodom vele a kanapéra, és megiszogatom, amíg vége lesz az időjárás-jelentésnek. Addig valamelyik aktuális projektemmel is haladhatok néhány sort, csak úgy a komfortérzetem kedvéért.
Ha vége az időjárásnak, akkor viszont érzékeny búcsú a fonalaimtól, sprint zuhanyozni, kapkodva öltözködni, gyorsan kaját csomagolni, és jobban teszem, ha máris kint vagyok az ajtón. Minden mást elhalasztok estére.

Második eset:
Aztán van az a reggel, amikor felkelek, odateszem a kávét, elmegyek zuhanyozni, hajat is mosok, megiszom a közben elkészült kávémat, elvégzek még magamon egy-két kisebb szépészeti beavatkozást, megszárítom a hajamat, felöltözöm, inget vasalok, felébresztem Danit, főzök neki is egy kávét, aztán még egyszer felébresztem, összecsomagolom az ebédemet, a tornacuccomat, elköszönök, és elindulok, kivételesen még a szemetet se felejtem el levinni.

Horgolás nélkül is tökéletes napindító.

Nem merem elkiabálni. Még mindig megölhet mindent a távolság. Ne lenne ennyire nehéz elkezdeni ezt az átok munkakeresést... Ha a leírt szavaknak tényleg van ereje, akkor inkább maradjunk abban, hogy Igen. Már holnap nekiáll, és heteken belül kap egy klassz ajánlatot Budapesten. És nekem onnantól minden reggelem napfényes lesz. Maradjunk ebben.