Vidám családi program kutyával

Tavaszi szél vizet áraszt, kiolvadt a föld a nagyanyámék kertjében, az öcsém baromarcú kiskutyája meg rohant negyvenkilenc kört, aztán boldogan felugrott a nadrágomra, úgy néztem ki megérkezés után három és fél perccel, mint aki egy csorda barátságos vaddisznóval játszott iszapbirkózást.

Kértem inkább egy mackónadrágot a Sógorasszonytól, aztán beöltöztem munkásruhába, és hála az égnek, hogy senkinek nem jutott eszébe lefotózni, mert asszem, nem vállalnám a nyilvánosság előtt (bakancs, több számmal kisebb cukirózsaszín szabadidőalsó, meg az öcsém szürke polárfelsője, ami kb. térdig ér nekem, hát, csini)... ebben a vidám tavaszi öltözékben álltam neki a tesómmal meg a nagybátyámmal szétverni a régi galambházat, meg az egyik nyúlólat.

Naná, hogy az IQ-fighter kiskutya is segített, vagyis folyamatosan útban volt, ötpercenként kikötötte a cipőnket, próbálta rólunk leszedni a munkáskesztyűt, és időnként rajtaütés-szerűen átölelte hátulról a bokánkat, vagy nekifutásból kinézett a térdünk között. Szerintem meggyőződése, hogy neki NEM SZABAD a neve, és akárhányszor rászóltunk, csak még jobban belehúzott a rosszalkodásba. Nagyon vicces egyébként, valami gondja akadhatottt a gereblyével, irtó mérges rá, morogja, ugatja, megtámadja, mi meg ááááááá, nem is szívattuk szanaszéjjel, nézd kiskutya, GEREBLYE, az öcsém vadul gereblyézett neki, a hülye kutya meg teljesen ki volt rá akadva, ott hőzöngött össze-vissza :-)

Az ólak egyébként már nagyon tré állapotban voltak, a fiúk pikkpakk szétszedték, én inkább csak deszkákat pakoltam, meg nyilván letüdőztem vagy fél kiló több évtizedes nyúlszar-galambszar-mixet, és találtunk mirelit döglött kispatkányt is, szóval remek napunk volt :-)

Most egy kicsit fáj a derekam, az arcom meg ég a széltől, de szép rózsás a naptól, és különben is, imádok együtt dolgozni az öcsémmel meg a nagybácsimmal, akik egyébként klónok, még az a hülye citrombaharapott humoruk is egyforma, amikor a legnagyobb lelki nyugalommal, halkan megjegyeznek valami akkora marhaságot, amin én öt percig sírva röhögök, aztán értetlenül és ártatlanul nézik, hogy szegény hülye, ennek meg mi baja van. Szeretem őket, na. :-D