Gémóver

Annyira nem volt szörnyű.
Végül persze áthívtam a Medvét.
A Medve átjött, hozott nekem a halászléből, amit magának főzött, és ha már itt volt, telepített új víruskeresőt a laptopomra, megpróbálta megszerelni a csöpögő vécétartályt, mert ugye mi mást csináljon szenteste, aztán üldögélt itt egy kicsit, majd jól elment dolgozni éjszakásra.

Tegnap délelőtt elhúztunk a mammához, ma meg vissza. Szegény Judit ki is volt zakkanva megint, de nem is csoda, mert öten aludtunk egy szobában, én konkrétan a padlón kempingeztem, mert az még mindig kényelmesebb, mint az ágy.

Bence unokaöcsém nagyjából kapott egy fél játékboltot, ehhez képest konkrétan papírzsebkendőt evett teljes lelkesedéssel. De a legjobb, hogy megtépte a (másik) nagynénje kiskutyáját, és onnantól a szerencsétlen kis vécékefe mindig elmenekült, ha meglátta a Bencefejűt közeledni.
Én valamivel nagyobb sikert értem el, mert két leporellót vittem a kiskrapeknak, azt frankón lehet rágni, lehet belőle építeni, nézegetni a nyuszikat/cicákat, és adott esetben még talán a mesét is meg lehet hallgatni belőle, legalábbis részletekben, két ámokfutás között.

Az öcsém korábban megjósolta egyébként, hogy a büdös kölöknek úgyis az lesz a legnagyobb szám a karácsonyban, hogy lehet egész nap a nagyapját karjelzésekkel irányítani az ablaknál, aszerint, hogy éppen kutyát vagy cicát óhajt látni. Ez így is volt.

Szóval túléltük, én még egy kicsit szedegetem magam össze romjaimból, és úgy csinálok, mintha mi sem történt volna, de azért kicsit mégis történt. Jó lenne, ha egyszer csak arra ébrednék, hogy soha többé nem vagyok egyedül. Nemcsak karácsonykor. Sima unalmas keddeken és péntekeken sem.