A kétkerekű gyalogos

Most, hogy valószínűleg tényleg kitavaszodik előbb-utóbb, azt hiszem, elmondhatom, hogy sikerült átrolleroznom a telet.
Az új munkahelyemre való be- és hazajárás kapcsán kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy a négyeshatosnak ezen a szakaszán sokkal több hajléktalan utazik, mint azon, amelyiket régen használtam. Én meg, szégyen-nem szégyen, de rosszul voltam tőlük. Aztán úgy döntöttem, hogy ha már megoldani nem tudom a problémát, rinyálás helyett egy dolgot tehetek, mégpedig azt, hogy ha valami nem tetszik, akkor leszállok.

Kértem kölcsön Beától egy rollert kipróbálásra, és olyan jól kölcsönkaptam, hogy még mindig azzal járok :-) Nagyon klassz, élvezem. Nyilván nem az egész utazást váltom ki vele, Kispestről azért nem lenne vicces berollerozni a Blahára reggelente, de három helyett csak két tömegközlekedési eszközt használok, az utolsót váltom ki egy kis gurulással, ha nem is minden nap, de mondjuk hetente minimum háromszor. Az első egy-két hétben botrány izomlázam volt, de azóta már a jobb lábammal is tudom (egy kicsit) hajtani, pedig eleinte csak a ballal tudtam. Most már majdnem olyan örömet okoz "szárazföldön", mint amilyet a kori a jégen tud, de a görkori nem, mert ott túl nagy a bizonytalanság meg a zakórizikó, azzal nem mernék elindulni soha.

Időközben megtanultam, hogy az emberek vagy nem tudnak, vagy nem hajlandóak egyenesen menni, de szerencsére egyelőre még nem ütöttem el senkit.

Ha találok ugyanilyet (aldis), akkor majd szeretnék sajátot, mert bebizonyosodott, hogy tényleg használom, és nemcsak a helyet foglalná a lakásban. De a múltkor volt akciós máshol, viszont azt olcsón se vettük meg, mert kiderült, hogy nem tudom elég gyorsan és könnyen összecsukni.

Elég sok mindenkitől hallottam, hogy tulajdonképpen szívesen járna rollerral, csak aattól tart, hogy az ciki. Nekem is voltak ilyen aggályaim, de már elmúltak: nagyon sok mindenki rollerozik, és persze igaz, hogy tényleg főként a gyerekek, de elég sok felnőtt is, sőt, kifejezetten idős hölgyet is láttam már.

Egyetlen hátránya, hogy ha munka után még valami dolgom is van, ott azért útban tud lenni egy roller. Plázázni, vásárolni, ügyet intézni nem annyira kényelmes vele, ezért ha tudom, hogy nem egyenesen hazamegyek munka után, akkor vagy nem is hozom el reggel, vagy benn hagyom az irodában másnapig. (Már elég sok kollégám ment vele egy kört a folyosón :-)

Azt hiszem, csak ezt szerettem volna elmesélni.
Ti is rollerozzatok, mert rollerozni tök jó!

Meg különben is, kell az embernek az önigazolás, ha jogsija nincs, az úttesten biciklizni meg nem mer :-)

Kis virágok

A szegény elhanyagolt blogomban megmutatom, hogy a szegény elhanyagolt virágoskertünkben szép kötelességtudóan kinyílt a kankalin, mert itt a tavasz. Kicsit szomorú látni, ahogy az a néhány maradék virág erőlködik a gazban, mert már nem gondozzuk a kertet, az öcsém ott se lakik, csak Bencével tölti ott a rá eső hétvégéket, vagyis minden másodikat. Mi meg látogatjuk, amikor tudjuk.

Én mostanában a kézimunkázós blogomat "használom" gyakrabban, de röviden és tömören ebben a naplómban is összefoglalom: rendben vagyok :-)

Évértékelő dióhéjban

A tavalyi év a családom több tagjának is igen-igen tré módon végződött (az öcsém felmondást és válópert, az unokanővérem mandulatályogot kapott karácsonyra, a nagybátyámék meg "csak" szimplán halálosan elfáradtak a rengeteg idegeskedésben), és ugyanolyan nyavalyásan kezdődött az új.

Ebben a helyzetben egy kicsit zavarban is voltam amiatt, hogy nekem meg hozzájuk képest olyan szemtelenül jó volt minden. Persze azért a lelkiismeret nem furdalt, csak nehéz felhőtlenül örülni úgy, hogy közben ők meg épp lelkileg-fizikailag-anyagilag a béka segge alatt vannak, és tudom, hogy akármennyire is együttérzek, akkor is marha könnyen kiabálok nekik a pálya széléről, hogy hajrá-hajrá, veletek vagyok. Remélem, lassan mindenki helyreigazodik azért.

Mindenesetre nekem még valamikor ősz végén átbillent a kapcsoló, és azóta teljesen jól érzem magam, és kezdek belejönni ebbe az együttélésbe is.

A karácsonyi készülődést ugyan még nem vittük túlzásba (szerintem egyikünk se érezte igazán fontosnak), de a családlátogatások ingoványos talaján szerencsére elég jól sikerült egyensúlyoznunk.

Persze a két hét téli szünetet úgy zártam, hogy akkor MOST kéne még három nap, amikor tényleg pihenek, de megérte, mert évek óta nem volt ennyire "normális" karácsonyom.

Ha összesítek, akkor 2014 hatalmas változásokat hozott, 2015 pedig nagyon békésen indult, de biztosan lesznek további kalandok, és gondolom, pont ugyanúgy fogok félni tőlük, mint eddig, csak most nem egyedül kell majd legyőznöm a sárkányokat :-)

Jön az új élet, és elkezd téged

...mintha te kezdted volna el.

Ezt mondjuk nem én találtam ki, hanem Müller Péter Sziámi, de valahogy így vagyok vele. Olyan, mintha átvették volna felettem az irányítást a körülmények. Ez leginkább azért ijesztő, mert eredetileg én akartam.

Persze azt mindenki tudja, hogy valami legendásan félek a változásoktól, és foggal-körömmel ragaszkodom a megszokotthoz, meg a kis ketrecemhez, benne a mókuskerekemmel, ahol tudom, hol a kaja, és hány lépés a sarokig, na de engem innen most kiborítottak.

A legszánalmasabb, hogy csupa pozitív változás történt, én meg görcsölök, stresszelek, pánikolok, nem alszom, gyomrot remegtetek, ideges vagyok és utálatos, valamint a végkimerültségig fáradt.

Danival - aki pedig a világ legnagyobb főnyereménye, és még mindig fülig ér a szám, ha csak gondolok rá - a vártnál nehezebb összeszoknom, pedig úgy vártam, hogy végre együtt legyünk, mint ahogy még semmi mást. Persze ő se egyszerű eset, de miután az eltelt egy évben egyetlen apró konfliktus se volt köztünk, egyetlen hangos vagy indulatos szó nem hangzott el, én simán bevettem, hogy az összeköltözés és az együttélés is zökkenőmentes lesz, na hát nem az. Ő pont ugyanolyan, mint eddig, csak most sokkal magasabb koncentrációban, én meg ezt nehezen viselem. Ő meg azt viseli nehezen, hogy én megváltoztam vele szemben. Várom, hogy teremtsünk valamiféle egyensúlyt, de ha ő nem tanul meg békén hagyni, én meg nem tanulok meg (aktívan) foglalkozni vele, abból még lehetnek bajok.

Mindehhez jön az új munkahely, amit a tökéletesen megfelelő pillanatban találtam, ugyanis heteken belül elvesztettem volna a régit, már értesítettek is róla. A munka egyelőre nem éppen a legkreatívabb, de érthető, szépen lassan már átlátható is, a második héten elkezdték tényleg a hasznomat venni, és nemcsak a levegőt szívtam el a többiek elől az irodában. Lelkes és barátságos fiatal banda van (hozzájuk képest viszonylag öreg banya vagyok), pörögnek, mint a búgócsiga, én meg igyekszem felvenni a ritmust, ami a jó öreg nyugodalmas főiskolához képest olyan, mintha vagy  százszorosára lenne gyorsítva. Totálisan agyhalott vagyok estére, és mire elkezdtem volna megszokni, jött egy rendelkezés, hogy akkor a következő két hétben tíz órás munkarend... nyekk.

Tényleg a határaimat feszegetem, és ennek eddig már az életem több területén is látom a kárát. Haszna egyelőre nincs (talán majd az első fizetési papíromon azt is meglátom azért.) Jó lenne egy kicsivel komolyabb stressztűrő képesség, de hát azt most már honnan vegyek, ha egyszer annak idején nem álltam sorba érte.

Mondogatom magamnak, és hiszek is benne, hogy ami most történik, az JÓ, és remélem, hamarosan valóban úgy is fogom érezni, csak most még nagyon nem találom a helyemet az új életemben. "Újszülött leszel itt újra, és idegen lesz ez a hely", ez is stimmel. De én akartam, elértem, és jó lesz. Csak még egy kis türelem, rugalmasság és alkalmazkodás kell.
Meg talán citromfűtea :-)

Kabátvásárlás Juditkával

Judit új kabátot szeretne, kapucnisat.
De olyat, aminek a kapucniján szőrme NINCS.
Ha levehető, az nem jó, mert akkor VOLT.

(Facebookon ezt már persze megírtam, de a kedvenc Juditkás történeteket azért szeretem itt is megörökíteni.)

Filmnézés

Még zöldebb a szomszéd nője. Beszélget a két öreg:

- Akkor most mit csináljunk?
- Berúgjunk?
- Be.

Visszaszámlálás

Akkor most még négyet alszom, és a hétvégén végre megérkezik hozzám az a "lakótárs", akire szerintem nagyjából mindig is vágytam :-)

Továbbra is pakolok a lakásban, hogy elférjen, és ennek kapcsán tízpercenként kell olyan döntéseket meghoznom, amik egyébként sajnos teljesen egyértelműek, és mégis annyira nehezek.... mert ugyan szükségem van-e a pöttyös pizsamámra, az utolsó megmaradt ajándékra, amit az apai nagyanyámtól kaptam? Persze hogy nincs. Szanaszéjjel nyúlt, elöregedett a gumi a derekában, kifakult, helyenként szűk, máshol lóg. És most ki kéne dobnom, de ez az utolsó, amit a mama vett nekem.

Kell-e a vatelinnel bélelt, kockás flanel favágóing, amit apám hozott nekem talán Franciaországból? A mandzsettája szétfoszlott, a gallérja botrányos, utoljára talán tizenöt éve volt rajtam, és egyébként még mindig iszonyatos nagy. Nem kell, de kidobni? Amikor aputól kaptam?

Judit húgom megmentett kacatjai, az általános iskolai tankönyveink, az öcsém bazinagy plüsskutyája, a Blöki, meg a mackó Bandi és a zöld macska... nem kell, nem kell, nem kell.

Szóval szétborítottam a lakást, és most méla tekintettel ülök a romhalmaz közepén, és nem tudok mozdulni se előre, se hátra.

Dani szerencsére már százszázalékosan levette, hogy zavar keletkezett a rendszerben, és csak annyit mondott, hogy jól van, akkor hagyjam abba, elsőre feljön kevés cuccal, és majd együtt megcsináljuk apránként, mert pontosan tudja, hogy egyedül én ennek soha nem érnék a végére. Azt hiszem, többek között ez az, amiért végül pont ő lesz az, aki BEKÖLTÖZIK :-)