Gyáva Nyúl a metrón

Tömeg van a metrón. A vállam felett hátrasandítok, sápadt, fehérszájú mögöttem a kis copfos. Rezgeti az ujjait az orra előtt.
Ilyenkor nem érdemes beszélni hozzá vagy megérinteni, mert még idegesebb lesz.
Csak meg kell adni neki a lehetőséget, hogy felcsatlakozhasson.
A metróról leszállva hátra se nézek, de menet közben a jobb kezemet kicsit kifelé fordítom, és várok. Egy pillanat múlva ott melegszik benne a vékony kis gyerekmancs.
Judit már nem fél.

Így szoktunk mi közlekedni.

Ma visszavittem a Gyáva Nyuszit a lakóotthoba. Most megint hiányozni fog.