Sokan nem értik, amikor azt mondom, hogy Juditnak nem rossz, ha kiabálok vele, sőt van, hogy csak ebből tudja megszerezni azt az információt, amire szüksége van. És akik nem értik, azok általában ki is vannak akadva, hogy miért beszélek olyan gorombán azzal a szegény kislánnyal. Hát, mert az a "jó" neki. Na, nehogymá'. Pedig de... Íme, egy sztori.
Anyu élt még, de már nagyon beteg volt, és hazaköltöztem, vigyázni rá meg Juditra. Hellyel-közzel még az öcsém is otthon lakott, legalábbis a szobáját nem lehetett használni, szobatársak lettünk hát a húgommal. Ő megszokta, hogy sokáig ébren van, ha reggel nem bírt felkelni, legfeljebb később mentek be a suliba, nagy cucc, most akkor mi van, anyu amúgy is otthon volt vele. Ha délben keltek fel, akkor esetleg egyáltalán nem ment a gyerek iskolába aznap. Nekem viszont más rendszert kellett bevezetnem, mivel dolgozni jártam. Nem fért bele, hogy Juditka lefekvés után még éjfélig, egyig csipogott magában a sötétben.
Egy ideig megpróbáltam kivárni, míg elalszik, de nem nagyon igyekezett. Bevezettünk egy szabályt, hogy "Judit! Villanyoltás után CSEND!". Aha, persze. Villany lekapcs, csipogó bekapcs, egyikünk sem aludt hajnalig.
Judit, légy szíves, maradj csendben. - ez kb. 3 percre volt hatásos.
Judit, fogd be.
Judit, ne beszélgess.
Judit, most már aludni kell, korán kelünk.
De nem, nem, nem és nem hagyta abba, nevetgélt, pörgött, egyre jobban belelovalta magát, nekem meg eldurrant az agyam. Rákiabáltam:
- JUDIT! A KUTYA MINDENSÉGIT, MOST AZONNAL BEFOGOD A SZÁDAT! BEFORDULSZ A FAL FELÉ, ÉS ALSZOL!!!!!
- Jó. - mondta Judit. Szinte megkönnyebbült, hogy befejezheti. Befordult a fal felé, és szép csendben elaludt.
De senki ne higgye azt, hogy ezzel aztán egyszer és mindenkorra megoldódott a kérdés, mert másnap megint kezdődött a monologizálás a sötétben.
Szóltam egyszer, szóltam kétszer, aztán megkérdeztem:
- Jucuska, azt szeretnéd, ha megint mérgesen kiabálnék?
- Igen.
Bármennyire szerettem volna, mégsem tudtam vele mérgesen kiabálni, mert helyette muszáj volt inkább fetrengve röhögnöm, utána meg már nem hiteles :-)
Azóta viszont tudom, hogy számára a kedvesen, türelmesen előadott tiltás esetleg dicséretnek - vagy semminek - hangozhat (mert ha jól be van pörögve, a szavak értelme nem is mindig jut el az agyáig) , míg ha felemelt hangon, nagyon határozottan, "mérgesen" rászólok, abból az esetek 90%-ában rájön, hogy aha, itt most valamit azonnal abba kell hagynia.
Szabály:
1) Megszólítom (különben nem mindig veszi észre, hogy hozzá beszélek).
2) Kiadom a feladatot, röviden, hogy "vissza tudja pörgetni" szükség esetén.
3) Megmondom, hogy most kell megcsinálnia, különben gőze nincs, hogy el is kell kezdenie. (Annak nincs értelme, hogy 10 perc múlva vidd le a szemetet. Akkor inkább 10 perc múlva kell szólni, hogy vidd le most.)
4) Ez opcionális: én azt is megmondom neki, hogy MIÉRT kérem. (Mivel kötelező engedelmeskednie nekem, ezért cserébe én mindig megindoklom a kéréseimet, és értelmetlen feladatokat nem kap.)
Rossz példa, halkan előadva:
- Sok ember járkál itt, és útban vagy, majd légy szíves, menj arrébb egy kicsivel, nehogy neked menjenek, jó?
Jó példa, emeltebb hangon:
- Judit! Azonnal állj ide mellém! Még fellöknek.
Sajnos az "utca emberének" nem áll módomban a fentieket elmagyarázni, pedig akkor talán ők is el tudnák dönteni, hogy vajon a kedves kérés, vagy a "bunkó" utasítás támogatja Juditot hatékonyabban, hogy a számára értelmezhetetlen világban minden pillanatban tudja, hogy hová léphet...
Ha egy üzlet beindul
2 hete
7 megjegyzés:
Értjük egymást. Persze, hogy a kezébe adhatnál egy pohár vizet, de amikor gyakorlásra és tanulásra van lehetőség, akkor küzdjön, oldja meg.
Nyilván amikor olyan helyzet van, hogy valami miatt erre nincs lehetőség, vagy nincs idő kivárni, míg ő megtalálja a poharat, stb., akkor te leszel az első, aki ugrik neki vízért.
"Vészhelyzetekben" én sem nevelem a húgomat, nem olyankor kérem rajta számon a tanultakat, mert megvan az ideje, amikor lehet nyüstölni valamivel, és megvan az ideje, amikor az én segítségemre szorul.
A vakokkal egyébként én mindig kínban vagyok, sokszor fordult már elő, hogy próbáltam segíteni a közlekedésben, de mindig úgy segítek, ahogy MAGAMNAK segítenék, az meg ugye neki nem jó. Ezért általában azzal kezdem, hogy előre elnézést kérek, ha esetleg a legnagyobb jószándékkal hátramozdítanám :-) És megkérem, hogy gyorsan képezzenek ki, hogyan lehetek leginkább segítségükre. Szóval bénázok :-) De asszem, nem szoktak haragudni. Remélem :-)
Maris! Tökéletesen értelek, egyet is értek Veled. Mondtam, hogy példát vehetnének Tőled az "okosok". Én is megerősítem, hogy a határozott felszólítómód kifejezetten hatásos, és az egyébként döntésképtelen emberke részére is áldás, ezt kell csinálni és kész. Nincs lamenta, nincs bizonytalanság, ugye ami nagyon nem jó állapot nekik.
Ilona, nem is rád gondoltam, amikor az értetlenkedőkről írtam :-)
De ez az a sztori, az altatós, amiről az előbb írtam, hogy külön bejegyzést érdemel.
Ér megkérdezni, hogy a fiad milyen betegséggel küzd?
Maris! Tudom, hogy nem rám gondoltál.
A fiam betegsége meg túlságosan bonyolúlt.
Szia ... tetszett a post és teljesen jogos ... kívülálló, utca embere, aki esetleg fél percre sem lát, ne ítélkezzen abból, hogy kihez milyen hangnemben szólsz.
Tetszett az elaltatás :) Van ez így, sokszor annyira belepörögnek játékba, beszélgetésbe, hogy megkönnyebbülés abbahagyni.
Örülök, hogy tetszett :-) Ebben a bepörgésben Judit pont olyan, mint egy "igazi" gyerek, csak hát ő 19 éves. Múlt :-)
Majd ha lesz saját gyerekem, ennyivel kevesebb meglepetést tud okozni nekem :-D
Szia :) Kukucska :)
Bocsi az off miatt de sehol se találom az emilke címedet!
A Matilda mintát hol találom?
Szeretném elkérni.
Szép napot kívánok!
Megjegyzés küldése