Juditkával vonatozni

Eleve rosszul kezdődött... nem tudtam azzal a vonattal menni, amelyikkel szerettem volna, mert még a munkahelyen be kellett fejeznem valamit. Az eggyel későbbi vonat viszont késett, és a rohadék soha nem tud 15 percet késni, mindig csak 14 és felet, nehogy visszakaphassam véletlenül az IC-pótjegyem árát. A miskolci pályaudvaron éktelen tömeg kavargott, jobbnak láttam inkább rögtön megérkezéskor megvenni a visszafelé-jegyeket. Egy órát szoktam rászámolni, hogy Juditkával megforduljak (el a lakóotthonig, Juditot összecsomagolni, együtt vissza a pályaudvarra), most a késés miatt láttam, hogy ez nem fog menni, így a kettővel későbbi, fél 7-es vonatra váltottam jegyet.

Judit örült nekem, vidám volt, elsőre én is örültem neki, aztán végül már azt kívántam, bár lenne egy kicsivel, csak egy ilyen . icipicivel kedvetlenebb, de nem. A pályaudvaron néhány pocsolyarészeg, feltűnésiviszketeg gyerek énekelt üvöltve, körülöttük persze a nagycsalád élvezte a mutatványt, a többi utas nem, kivéve talán Juditkát, aki vigyorogva bámult és mutogatott rájuk, én meg mindig csak menekültem vele az útjukból (nem volt egyszerű, mert "legyen a művészet mindenkié" jelszóval a suttyók fel-le járkáltak a pályaudvaron, ezért mi is), és közben attól féltem, hogy ha a Judit provokálja őket, akkor itten kérem, minket ma még nagyon csúnyán meg fognak késelni.

Miután ez a vonatunk is letudta a 15 perces késését, és bejött, és felszálltunk végre, a húgom folytatta a műsort, és csicsergett, nevetgélt, rugdalta a szemben ülőt, hülyeségeket kérdezett, amire muszáj volt hülyeségeket válaszolni, és mindent, de mindent minumum hatszor el kellett ismételni, hol csípte meg a lovat, hogy káromkodott kiskorában, nagyon akar találkozni a Böbével, az Andrissal, mi az a csöves, mi az hogy szétszedlek, akar menni a Csordás nénihez, a mamához viszont nem, nyeharasó, nemjóaznekem. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

Végül már kegyelemért könyörögtem, Juditkám, csak öt percre fogd már be, kérlek, fáj a fejem már, és szeretnék olvasni egy kicsit. Kinyitom a könyvemet, de már el is takarja a mosolygó feje, hogy nem bííííírok csendben maradni öt percig, na jó, akkor feladom, becsukom, mondjad, Judit, mi a baj. Hát ugye dinnyeföldet akar játszani (?), mért kellett megnézni a lószart, amikor kicsi volt, mi az, hogy akkorát kapsz, hogy azt hiszed, a ló rúgott meg, mitől rúgnának ki a lakóotthonból, nem tetszik nekem a Szabados Marika néni.

Másfél óra után önvédelemből egyszerűen elaludtam. Mondtam neki, hogy a vállára akarom hajtani a fejem. Közli, hogy NEMMMM, tedd inkább IDE, és kábé a hajamnál fogva odanyomta a fejemet az üléstámlához. És röhögött. Tényleg elaludtam, de nem hiszem, hogy a gyerek közben egy pillanatra is befogta volna, néha arra ébredtem, hogy fülsiketítően suttog az arcomba, hogy ÉÉÉÉÉÉBRESZTŐŐŐŐŐŐ. Mi van, Judit? Nem akarok a mamához menni, fejbe akarom verni az Orsit, miért kellett nekem a Delej utcába járnom iskolába.

Nyöszörögtem, hogy Juditka, légy szíves, legalább néha vegyél levegőt. Erre odahajol ádáz mosollyal, és megkérdezi, hogy KIBOSSZANTOTTALAK? Ja, bzmg, ki, de még mennyire, hogy kibosszantottál...

Persze azért megérkeztünk végül, leszálltunk, volt vagy háromnegyed kilenc, még egy óra tömegközlekedés várt ránk, Juditka friss volt, üde, mosolygós, csevegős és huncut, én meg ugye mint a mosott sz.r. Mentünk kézenfogva a metró felé, és akkor megkaptam a kegyelemdöfést:
- A TÉVÉMŰSORNAK KI A FILMÍRÓJA?

Egy pillanatra lefagytam, hogy MI????, aztán végül egyszerűen elkezdtem röhögni, és csak röhögtem. Judit meg persze kiakadt, hogy őrajta itt nevetnek, és míg az egyik kezével továbbra is fogta az én kezemet, a másikkal ütötte-vágta, hogy HAGYD ABBA :-) (Nem tud nagyot ütni egyébként.)

Onnantól kezdve kezemben volt az aduász, ugyanis Judit tökéletesen tisztában volt vele, hogy most nagy hülyeséget mondott, és nagyon utálja, ha ezt a fejére olvassák. Én meg ezzel jól visszaéltem, és akárhányszor a gyerekkel elszaladt a ló hazafelé (mondjuk nem egyszer, nem is kétszer), elég volt csak megkérdezni tőle, hogy ki írta a tévéműsort, és máris nyertem legalább két percet, amíg csöndben volt :-)

Hazaértünk, ő elment fürödni, én meg beleájultam az ágyamba.

Ma megyünk a mamához, utána elvileg a Jucus szeretne kabátot vásárolni, szóval ha minden jól megy, és időben hazaérünk, akkor beugrunk a Westendbe.

Szerintetek vegyek be nyugtatót már most? Vagy ráér később? :-D