2010. február 16., kedd

Családos emberrel kezdeni

Kollégaúr - utóbbi időben velem súlyosbítva - hetek (hónapok?) óta próbál összehozni egy sörözést egy főiskolai cimborájával, értelemszerűen nekem is főiskolástárs, sőt kommunikációból még csoporttárs is volt, hát akkor engem nemá' kihagyjatok.

Kollégaúrnak barátnő, voltcsoporttársúrnak feleség, szöszipicilány, mindenki egyeztetett időpontot, kért és kapott szóbeli engedélyt, nekem bármi jó volt, a Medve úgyse ért rá.

Múlt hét kedden neki is indultunk, én még a hajamat is megmostam, hogy biztosan én legyek a két fiú között a legszebb lány, de aztán mondták, hogy az nem jó, mert ha túl szép vagyok, nem engednek be a kocsmába. Beengedtek, no comment. De mire odaértünk, már csak ketten voltunk kollégaúrral, mert a maradék cimborát szólította a kötelesség, haza kellett mennie döglött kutyát elásni, nemes feladat, mínusz 5 fokban, hehe, majd drukkolunk, iszunk a kutya egészségére, jóvanna, bunkók vagytok.

Jó, hát akkor legyen a következő kedd. Rutinos vagyok, most már nem mostam hajat, sőt nem is jöttem szoknyában, de azért még csinos blúzba bújtam reggel, na, egye fene, végül is kimozdulós program, még ha ezekkel a csírakorom óta ismert figurákkal is, sőt, annál inkább!

Persze telefon, engem dobott ki a gép nyertesnek, családapa-cimbora udvariasan nálam kezdi a lemondást, otthon kell maradnia, mert a frontérzékeny leánygyermeke kicsit megzizzent, maximális fordulatszámon pörög, és ilyenkor nem árt egy apuka otthon a háznál.
Persze én ezt biztos nem érthetem, de majd ha nekem is lesz gyerekem. Na, ezt a részt mondjuk nagyon utálom, de mindegy.

Jójó, perszepersze, jövő hét, de akkor aztán már tényleg.
Mindenesetre úgy látszik, már a minimális készülődés is egyenesen vezet a program elmaradásához, ezért attól tartok, rondasági fogadalmat kell tennem, hátha akkor nem jön közbe senkinek semmi. Mer' persze nyilván miattam volt most is, ahogy szokott, mert túl szép vagyok :-D

Update: hiteles forrásból megtudtam, amire egyébként eddig is erősen gyanakodtam titokban, hogy a fiatalembereket nagy ívben nem érdekli, hogy én miben megyek kocsmába, ugyanis nem azért visznek magukkal, mert szép vagyok. Röviden és tömören: jól megkaptam megint :-D

13 megjegyzés:

neduddgi írta...

Én vállalom azt, hogy nem borotválkozom aznap.

(amúgyse sokszor)

Maris írta...

Igazán áldozatkész vagy. Én mit vállaljak?

Maris írta...

Hehe, szorul a hurok, lassan nem ússza meg a görbe estét, na jó, délutánt a kedves cimboránk :-)
Faxon küldjük a gyereket?

neduddgi írta...

Sziranszki, az lenne a mégjobb, ha mondjuk dolgoznál is másnap helyettünk :D

Moncsi írta...

A hajmosásos ráutaló magatartás itthon nálunk se szokott bejönni, ha megmosom, tuti, hogy apa öt perc alatt behorkant...

Gabella írta...

Ééééérdekes... Nekem is van 2 gyerek itthon, akikre néha rájön az 5 perc, de valahogy csak elbírok velük, ha netán apánknak előre lezsírozott programja van. Max. akkor vétóznám meg, ha ügyeletre kellene rohanni...

Szóval erősen kifogás szaga van, szerintem!

Maris írta...

Jóvanna, Gabi, lehet hogy igazából csak egy romantikusan együtt töltött estére vágynak, simán el tudom képzelni. Szegény gyerekre meg mindig mindent rá lehet fogni :-D
Kifogás vagy nem kifogás, ehhez a részéhez már nincs közöm :-)

Maris írta...

Egyébként arra gondoltam, hogy a Cs.E. valójában ihb-s kanbulit szeretett volna a neduddgi nevű zugkommentelővel, csak nem merte megmondani. Utóbbi ezt cáfolta.

neduddgi írta...

Bizony, cáfolom, mer mi nem olyan családbú származunk kéremszépen.
Most pedig énekeljük el a Csicsónét.

Éva írta...

Maris! Szépen kérlek, gyere el a szombati talira! Úgy innék egy pohár jó bort, de egyedül nem! Jó? És nem kell se hajmosás, se szoknya!

Maris írta...

Éva, nem tudok most menni, ne haragudj :-(
Jucus itthon lesz, és tudom, hogy őt is vihetném a talira, de a mamához megyünk. Mama idén még nem is látta a kisunokát. Meg hát jó lenne, ha az öcsémék "durva" kutyája minél előbb megismerné a gyereket is (tartunk tőle, hogy később már tényleg ijesztő lesz, és akkor félni fog tőle a Juci, most meg még össze tudnak haverkodni).

neduddgi írta...

Na tessék, bókolok itt hogy ő milyen jófej meg okos, erre kiforgatja a szavaimat :)

Maris írta...

Na de hát PONT EZÉRT visztek magatokkal, igaz? :-D