Önző dög sajnálja magát nőnapon

Áprilisi gyerek vagyok, mégpedig a legjobb évjáratból ('77-es, természetesen), életem első nőnapján tehát még nem voltam egy éves, és valószínűleg kúszómászó üzemmódban, csorgó nyállal, csattogó tenyerekkel róttam az előszobában a linóleumot, szép kislány, aha.
Apám ennek ellenére komolyan vette a feladatát, a virágosnál, vagy az aluljárós nénikénél engem is hozzászámolt a listához, és megkaptam én is életem első hóvirágcsokrát, jaj de aranyos, mire legközelebb odanéztek, nagy részét már meg is ettem, számol be róla a családi legendárium.

Egy-két nőnappal később már beképzelt fejjel nyújtottam a maszatos, ragadós tenyeremet a csokor után, mondván hogy én is NÓ vagyok, számol be erről is a családi legendárium, és röhög rajta azóta is néhány nagybácsi.

Aztán hosszú ideig menetrendszerűen érkeztek a hóvirágcsokrok, meg néha nárcisz, néha tulipán, de a nőnapi virág az járt, még amikor Kaposváron jártam fősulira, akkor is kaptam, és próbálták nekem életben tartani, míg legközelebb hazamentem, ez hol sikerült, hol meg nem.

Húsz virágcsokornál állt meg a számláló, aztán egy januári napon az apám elindult vásárolni autóval, és soha többé nem érkezett haza. És hiába voltam abban az évben éppen otthon március nyolcadikán, a huszonegyedik virágcsokromat már nem kaptam meg tőle.

Eltelt azóta tizenkét év, a helyzet semmivel nem lett jobb, sírok a hóvirágom után, ami csak nem érkezik. Néha egy-egy barát próbál azért szépíteni, és megmenteni a férfinép becsületét, ma is kaptam mailben egy ilyen virágot például: @-)-- és tényleg örültem is neki...
De attól tartok, még egy ilyen kitartó rajongót, mint az apám volt, akinek nem számított, hogy a nőnap akkor most komcsi ünnep, vagy nem komcsi, csak azt tudta, hogy van egy lánya, akinek virágot "kell" venni, és elment, és vett virágot, hát ilyet hiába keresek.

Vidám családi program kutyával

Tavaszi szél vizet áraszt, kiolvadt a föld a nagyanyámék kertjében, az öcsém baromarcú kiskutyája meg rohant negyvenkilenc kört, aztán boldogan felugrott a nadrágomra, úgy néztem ki megérkezés után három és fél perccel, mint aki egy csorda barátságos vaddisznóval játszott iszapbirkózást.

Kértem inkább egy mackónadrágot a Sógorasszonytól, aztán beöltöztem munkásruhába, és hála az égnek, hogy senkinek nem jutott eszébe lefotózni, mert asszem, nem vállalnám a nyilvánosság előtt (bakancs, több számmal kisebb cukirózsaszín szabadidőalsó, meg az öcsém szürke polárfelsője, ami kb. térdig ér nekem, hát, csini)... ebben a vidám tavaszi öltözékben álltam neki a tesómmal meg a nagybátyámmal szétverni a régi galambházat, meg az egyik nyúlólat.

Naná, hogy az IQ-fighter kiskutya is segített, vagyis folyamatosan útban volt, ötpercenként kikötötte a cipőnket, próbálta rólunk leszedni a munkáskesztyűt, és időnként rajtaütés-szerűen átölelte hátulról a bokánkat, vagy nekifutásból kinézett a térdünk között. Szerintem meggyőződése, hogy neki NEM SZABAD a neve, és akárhányszor rászóltunk, csak még jobban belehúzott a rosszalkodásba. Nagyon vicces egyébként, valami gondja akadhatottt a gereblyével, irtó mérges rá, morogja, ugatja, megtámadja, mi meg ááááááá, nem is szívattuk szanaszéjjel, nézd kiskutya, GEREBLYE, az öcsém vadul gereblyézett neki, a hülye kutya meg teljesen ki volt rá akadva, ott hőzöngött össze-vissza :-)

Az ólak egyébként már nagyon tré állapotban voltak, a fiúk pikkpakk szétszedték, én inkább csak deszkákat pakoltam, meg nyilván letüdőztem vagy fél kiló több évtizedes nyúlszar-galambszar-mixet, és találtunk mirelit döglött kispatkányt is, szóval remek napunk volt :-)

Most egy kicsit fáj a derekam, az arcom meg ég a széltől, de szép rózsás a naptól, és különben is, imádok együtt dolgozni az öcsémmel meg a nagybácsimmal, akik egyébként klónok, még az a hülye citrombaharapott humoruk is egyforma, amikor a legnagyobb lelki nyugalommal, halkan megjegyeznek valami akkora marhaságot, amin én öt percig sírva röhögök, aztán értetlenül és ártatlanul nézik, hogy szegény hülye, ennek meg mi baja van. Szeretem őket, na. :-D

Szegény szívem mélységes csalódásai, és az univerzális gyógyír

Csalódás 1.: a színes fénymásoló nem tud dupla oldalt.
Csalódás 2.: leszedték a faliújságról a community law-vamat, pedig szerintem vicces volt.
Csalódás 3.: rázoomoltam egy srác kezére, és rágja a körmét.

Gyógyír: elmentem és vettem magamnak egy szoknyát jól.

Még egy kis vörösbor, és helyre is áll a lelki egyensúlyom :-D

Kurzusleírás

Még szerencse, hogy van időm ilyesmikkel foglalkozni.

De ha esetleg nem lenne, akkor azért valahogyan szakítanék rá mégis.

Az igazi férfi sávokban szőrös

Múltkor elmentünk a tornyos outletbe, mert mindenképpen JPress zoknit kellett venni. Nem nekem. Én a díszkíséret voltam, és nézelődtem.
OLYAN plakátfiút láttam, hogy muszáj róla beszámolnom.
Kezdődött azzal, hogy feje, hát az nem volt.
Egy szál fehér alsónadrágban feszített, de olyan bugyiszabásúban ám (jóvanna, szűkboxer-párti vagyok, ezúton kérem a rajongótáborom férfitagjait, hogy dobjanak el kapát-kaszát, és húzzanak el lecserélni a gatyakészletüket, mer' lesz ám haddelhadd).

Jóóóóó alaposan ráközelítettek a fehér bugyiszabású alsónadrágjára, hogy minimális fantázia igénybevétele NÉLKÜL is lehessen sejteni, hogy mi van benne, illetve hát valami tutira van benne.
Az esztétikai hatást a stylist meg a kozmetikus meg a sminkes (az mondjuk nem kellett, mert ugye nem volt feje a csávónak) még a következőképpen fokozta:
- a pasi mellkasa teljesen szőrtelen volt
- a hasa ellenben bozontos
- aaaa....ööööö..... a BIKINIVONAL megint csak csupasz
- lejjebb a combja ismét szőrös.

Most ez vajon egy plakát-célokra speciálisan kitenyésztett példány lehetett, vagy egyszerre többen nekiálltak legyantázni, de két leszőrtelenített csík után ámokfutni és lövöldözni kezdett, ezért kénytelenek voltak abbahagyni, és lefotózták úgy, ahogy volt?

Oldjuk meg a titokzatos, keresztben csíkos férfi rejtélyét :-)

Félreismerve

Az iwiwen a sok tökéletlen szerint KEDVES vagyok.
Én.
Kedves.
Hol élnek ezek?
Mi sem bizonyítja ennél tökéletesebben, hogy az iwiwen mennyire indokolatlanul jelölik egymást ismerősnek az emberek (igen, én is).

Programjavaslat

- Unatkozom. Mit csináljak?
- Öööö.... verd a seggedet a földhöz.
- Azt nem akarom.
- Akkor főzzél kávét.