Az a nyavalyás kutya

Megmondom őszintén, kicsit haragudtam az öcsém kutyájára, amikor tavasszal letaposta a kedvenc gyöngyvirágaimat a mama kertjében.
De amit MOST csinált, hát az már tényleg vérlázító.
Megbocsáthatatlan.
Tűrhetetlen.
Gondolkodunk is, hogy be kéne adni a sintértelepre.
Vagy elevenen megnyúzni, a bőréből dobot készíteni, őt magát pedig lassú tűzön sütögetni.
Vagy mittudomén, kukoricán térdepeltetni három napig.

Ma korán reggel a Mama kétségbeesetten hívta az öcséméket telefonon.
"Az a kutya letaposta a HAVAT!"

Töltőtoll

Ti szoktatok még kézzel írni?
Én sajnos nem nagyon, csak bevásárlólistát, meg a munkahelyemen a magamnak szóló fecniket.
(A volt főnököm egyébként mindig meg akart halni a cetlijeimtől, egyik karácsonyra vett is nekem egy gyönyörű, puha bőrkötéses, aranyszegélyű noteszt, amibe bele kellett írnom, amit diktált, valami olyasmi volt, hogy "ezt a noteszt a jó fej főnökömtől kaptam ajándékba, hogy ne mindig azokra a k.rva fecnikre firkáljak", szóval nagyon örültem az ajándéknak, amit onanntól kezdve aktívan használtam is: teletömködtem a k.rva fecnikkel :-D

Szóval szeretek kézzel írni, de elszoktam tőle, már az írásom is olyan ronda lett, hogy rá se ismerek.

Aztán úgy alakult, hogy ki kell töltenem kb. 2 db papírt, és ezen nagyon belelkesedtem - hurrá, kézzel KELL írni -, és napok óta azon töröm a fejem, hogy melyik tollam lenne a legmegfelelőbb, hogy majd az írásom elég szép legyen, végül bementem ma reggel az írószerboltba, és vettem magamnak egy töltőtollat :-D

Műanyag.
Rózsaszín.
De én ma MINDENT azzal írtam :-D

Küldj virágot! (És tanulj meg olvasni...)

Épp alvajártam reggel a Ferenciek terén az aluljáróban, amikor arra lettem figyelmes, hogy ki van írva egy kirakatba hatalmas betűkkel: JUDIT.
Micsoda?
Holcsoda?
Kapkodtam a fejemet, amúgy is el voltam késve, akkor nekem mér' írják ki a Ferenciek terén az aluljáróban, méghozzá hatalmas betűkkel, hogy Judit.
Valahogy magamhoz tértem, de akkor már akármerre néztem, nem volt kiírva sehol sem, semekkora betűkkel a Judit.

Csak a virágüzletet láttam, akik az induló internetes honlapjukat reklámozták, miszerint KULDJVIRAGOT.

Tényleg kijön. De asszem, nem is akarom tudni, miféle módszerrel olvastam én ezt Juditnak, és hová tüntettem el addig a többi betűt.

Jövő idő

Vagy inkább jelen.
Folyamatban van egy Swallowtail, egy gombóc régi tolnai lilástarka fonal felhasználására, meg egy Saroyan, különösen elvetemült módon kék-szürke zoknifonalból, na, ez elég vicces lesz :-D
Pihenésképpen pedig időről időre készül egy-egy pár hajléktalankesztyű, mert állítólag idén is lesz karácsony. Azt mondják.

Saskia

Sál Nikinek. A színe, hát, leginkább egyik képen se látszik rendesen :-D

Megmutatom az új kendőmet

A televízió kártékony hatásáról

A múltkor mesét néztünk az öcsémmel. (Már rosszul kezdődik, de mi tényleg szoktunk mesét nézni az öcsémmel.)

A Csőrike ment a tévében, és arról szólt ez a rész, hogy a Nagyi testvére borzasztó feledékeny volt, és akárhová ment, mindig mindenhol otthagyott valamit. Nyilván jól elvesztett egy rakás pénzt, amit a bankba kellett volna tennie. Egyébként a bankár volt a gonosz, mert lenyúlta a lóvét, de természetesen az állatok, akik akkor kivételesen épp nem akarták egymást megenni, leleplezték, és minden megoldódott.
Volt a történetben egy varjú, nagyon sandán nézett, a fejét a nyaka közé húzta, depisen lógatta, és úgy ment, hogy lépett hármat, aztán ugrott egyet. Az nem derült ki, hogy mi a szerepe, csak néha feltűnt, olyankor mi nagyon röhögtünk, a sógornőm meg fogta a fejét, mert szerinte nem is volt vicces egyáltalán.

Később kimentünk a temetőbe, rendbe tettük a sírokat, kiraktuk a gyertyákat, és elindultunk hazafelé. Egyszer csak rám néz az öcsém:
- Menjünk úgy, mint a varjú.

És mentünk.