Nincs kávé

Két bögre kávét szoktam reggel készíteni, eggyel beindítom az agyműködésemet, egyet meg elhozok, hogy ne kelljen a büfében drágán venni rosszat.
De most elfogyott az őrölt kávé, én meg elfelejtettem venni, sőt azt is elfelejtettem, hogy nincs, mert frankón szétszedtem a főzőt, engedtem bele vizet, hoztam a dobozt, nyitottam a tetejét, káromkodtam kacskaringósat.

Na jó, hol a kis kávéfőző, annyi talán még van, hogy legalább EGYET tudjak inni indulás előtt. Megtaláltam, szétszedtem, kiszórtam a padlóra az összes zaccot, csúnyán beszéltem, összesöpörtem, kiöblítettem a kisfőzőt, mert régen volt használva, aztán megtöltöttem - pont elég volt bele a maradék kávé, elmentem zuhanyozni, mire végeztem, kész is volt.

Öntöm a bögrébe, hozom a cukrot, keverem, mi a franc úszik ebben. Úgy látszik, hiába öblítettem el, az egyik titkos alkatrészében maradt valami izé, ami később előmászott, na mindegy, ilyesmit inkább nem iszunk, irány a lefolyó, de akkor velem most mi lesz kávé nélkül????

Hurrá, ott egy nescafés üveg, aha, barna az alja, akkor van benne, igaz, csökkentett koffeintartalmú, én meg lórúgásnyit akarok, de illúziónak jó... lett volna, ha az az egy kanálnyi nescafé nem lett volna gyakorlatilag belekövesedve az üvegbe. Bukta ez is.

Gondoltam, hogy a legjobb lenne visszafeküdni aludni, vagy szép csöndben meghalni kávé nélkül, amikor végre eszembe jutott, hogy hát legutóbb vettem egy zacskós nescafé-utántöltőt a szolnoki túlélőkészletbe, mer' ott soha nincsen semmi, viszont most éppen minden volt, ezért a kávét visszahoztam.
Hurrá, meg vagyok mentve.

És hogy délután megint el ne felejtsem, munkába jövet beugrottam a gérobiba - úgyis kellett reggelire túrós táskát szerezni - és vettem kávét, hogy legyen végre. Most akkor van, már csak azt kéne megoldani valahogyan, hogy délután majd ne felejtsem itt.

Mindezt megünnepelendő, amikor végre bekúsztam, rögtön csináltam is magamnak egy olyan háromazegyben förmedvényt, ami ugyan a világ legrosszabb kávéja, de ugye vagy az, vagy a büféből a rossz kávé drágán.

Nem is tudom.
Ne legyek inkább szerencsejátékfüggő, vagy alkoholista?

Röviden a szerelmi életemről, ami igazából nincs

Mostanában kicsit túl sok férfi jelent meg az életemben. (Mármint a megszokott, megnyugtató, jól bevált nullához képest.) Kettő darab tisztességes, ámbár teljesen egyértelmű ajánlat arra nézve, hogy pontosan mit várhatok tőlük, és mit nem. Bizonyos szolgáltatásokat akármelyiküknél igénybe vehetnék, ideig-óráig. Ennél többet nem tudnak biztosítani. Az egyikük az állítólag rég lezárt múltból került elő, a másikkal egy egész jó barátságot teszünk/tettünk próbára azzal, hogy legutóbb kicsit más szemmel néztünk egymásra, mint addig.

Persze igyekszem én kemény lenni, meg mondogatni magamnak, hogy igazából nekem nem is hiányzik a férfi az életemből, és simán ellenállok bármiféle kísértésnek, de... Vannak olyan napok, amikor annyira kicsi és magányos vagyok, hogy hazafelé már amikor befordulok a sarkon, elsírom magam, mert megint az üres lakásba érkezem. Vannak olyan napok, amikor eladnám a lelkemet, hogy valaki átöleljen, és csak egy éjszakára, csak pár órára, csak öt percre azt hazudhassam magamnak, hogy most így jó, most itt van valaki, aki nagyobb és erősebb nálam, és aki megvéd az összes farkasoktól. Ha csak ma, akkor csak ma.

Most még közbeszól azért a józan eszem, de valójában nem tudom, van-e bármi veszítenivalóm.
Lehet, hogy nincs.

Egoista dög és barátai

Kíváncsi vagyok, eljutok-e valaha a személyiségfejlődésnek arra a szintjére, amikor majd valóban saját magukért szeretem a barátaimat, és nem azért, ahogyan hozzám viszonyulnak, meg amit kapok tőlük, vagyis végre egyszer nem csak simán magamat szeretem bennük.

Közben csak remélni tudom, hogy ők is kapnak valamit tőlem cserébe, és akkor legalább nem egyoldalú élősködésről van szó, hanem "korrekt" üzletről: egymás kölcsönös érzelmi kizsákmányolásáról, mindenki javára.

Kipihenni a hétvégét

Voltunk Szolnokon gulyásfesztiválon, vagyis hát tulajdonképpen pont a gulyásfesztiválon nem is nagyon voltunk.
Odaértünk, leparkoltunk, kisétáltunk (menet közben megálltunk fröccsözni, hát nem igaz, nekem muszáj mindenhol valami ismerős főiskolai hallgatóval találkoznom.... csak remélni tudom, hogy később már eggyel se találkoztam...), szóval körülnéztünk, vettünk hárman háromféle gulyást - cipóban -, megettük, aztán valahol a fűben leültünk inni. Vittünk magunkkal bort, szódát meg szereztünk.

Később átmentünk Szolnoknak valami  másik részére, ahol Európa Kiadó koncert volt éppen, de az estének ebben a szakaszában már vannak felderítetlen szakaszok, igazából lehet, hogy jobb is, ha jótékony homály fedi őket. Mindegy. Vasárnap kialudtuk magunkat, aztán megnéztük a Tiszát (a homok forró volt, a víz meg hideg), hazafelé megálltunk kajálni, tulajdonképpen este lett, mire kiraktak a ház előtt, aztán már csak lézengtem.
Életcélnak persze nem az igazi, de titokban még néha élvezem ezeket az átféktelenkedett éjszakákat, meg a rákövetkező belassult pihenőnapokat.

Csak ne kéne utána megint hozzászokni az egyedülléthez.
Az nehéz ilyenkor.

Best of Barátaim

Vettem egy josta ízesítésű ásványvizet, és hát a fiúk ilyesmiről még nem hallottak.
- Josta? Miért nem Jóska? Annak legalább van értelme. Egyáltalán mi az a josta?
- Keresztezték a piszkét a feketeribizlivel, és az a josta.
- És ha pitypangot is tesznek bele? Akkor PISTA?

Aggodalomra van ok

A sok marháskodás közepette azért lenne ám min aggódni is, csak hát kaphatok én akár már ma gyomorfekélyt, ez attól nem fog megoldódni.
Nekiestek "ezek" a fogyatékosok ellátásának is, mindenkit felülvizsgálnak, lesz bizottság, és 3 féle csoportba osztják be mindazokat, akik eddig a lakóotthonokban éltek, ja de először is szétrobbantják az összes lakóotthont (max. 13 főig voltak, ugye, és ÉPP EZ VOLT A JÓ BENNÜK, BZMG), és bekúrják - elnézést kérek - az ellátottakat 50 fős lakócentrumokba, az előző csoportbesorolás alapján, ami majd attól függ, hogy kinek mennyi segítségre van szüksége az önálló(tlan) életvitelhez.
Így majd a gondozók közül is ki lehet rúgni azt, akit eddig valamiért még nem lehetett.

Ezen kívül még a foglalkoztatás szűnik majd meg - de ez már januártól -, amiből pl. Judit húgom jövedelmének egy (jelentős) része is származik. Ennek köszönhető, hogy tulajdonképpen kitermeli magának a térítési díjat, és nekünk igaziból nem kerül pénzbe az, hogy ő lakóotthonban él. Ha további pénzbe kerülne, akkor nem lakhatna ott.
Annyi rosszat hallottunk az állami intézetekről, és olyan megnyugtató volt, hogy Judit alapítványiba mehetett.
Egyszerűen nincsen a fejemben megoldási javaslat, nincs menekülési útvonal, hogy mi a nyavalyát csinálok, ha onnan kikerül.
Mert nem nagyon tudom elképzelni, hogy a térítési díj valaha is lecsökkenne...
Vajon azonnal kirúgják?
Vagy javasolnak más helyeket?
Máris tetessem várólistára valamelyik állami otthonban, igen, amiről azt hallom, hogy túlzsúfolt, kevés gondozóval, és mindennapos a verés is meg a nyugtatózás is?
Vagy vigyem haza, zárjam rá a lakásajtót reggel, drukkoljak, hogy ne gyújtsa magára a lakást délutánig, valamint vállaljam, hogy megszűnik az összes magánéletem, amit mondjuk nem nagyon vennék észre, mert eddig se volt?

Vagy várjam meg, amíg ezek a változások TÉNYLEG bekövetkeznek, és majd ráérek aggódni akkor?
Valaki megmondhatná, mert ilyenkor valahogy nem annyira szeretek független és önálló és nagytestvér lenni.

Best of öcsém

Mamát látogattam tegnap, öcsémmel legelésztük a gyümölcsöket kertben, meg kapáltunk, meg miegymás. Ebédre túrós palacsinta volt, és amikor délután nem volt teljesen rendben a gyomrom, akkor megpróbáltam a nyers tojásra, vagy a nem túl friss túróra fogni, de az öcsém pillanatokon belül előállt a tuti diagnózissal.
- Az a bajod, hogy túl sok szőlőt ettél nyersen, a szervezeted meg már csak a bort ismeri fel.

(Később aztán büntetésből szögbe lépett ám.)