Csajbuli

Bemutatjuk a csók és könny kilencszázhetvenkettedik epizódját, hurrá, elüldöztük a pasikat, beszélhetünk a hüvelygombáról.
????
Mondjuk azon nagyon csodálkozom, hogy ez a reklám még egyáltalán megy a tévében, mert én már nagyon rég betiltottam volna, de alternatív megoldásként néha eszembe jut az is, hogy szétverném a tévémet annak a fején, aki kitalálta.
A barátnőimmel kicsit más témákat szoktunk kivesézni... persze azok se mindig illenének a tévé főműsoridejébe... na mindegy.

Szóval - ide nem illőnek LÁTSZÓ információ - a Keleti pályaudvaron van egy könyves stand, ahol hatszáz forintért lehet mindenféle könyveket venni, leginkább persze limonádékat, de ez egyfelől vonatra tökéletes, másfelől olcsóbbak ezek a könyvek, mint a H.P. magazinok, és el lehet velük ütni a Budapest-Miskolc-Budapest útvonal kétszer két óráját, ami fenti magazinokról nem feltétlen mondható el. Na, remélem, megjegyeztétek, mindenkinek kellenek tömegközlekedős, sorbanállós, otthonsóhajtozós, strandonolvasgatós történetek. Amiket aztán továbbadunk, cserélgetünk, és olyan nagyon nem bánjuk azt se, ha egyszer nem kerülnek vissza hozzánk. De egyszer elszórakoztattak, és csak ez volt a célunk, könnyű kis kaland :-)

A legutóbbi miskolci kiruccanás alkalmával megint vettem 3 könyvet, az egyik a Csokoládé (olvastam már, de akartam saját példányt), a másik egy főzős-megcsalós-gyilkolós sztori, a harmadik meg egy Provence-os, attól a grafomán csókától, aki egyszer rácsavarodott a Provence-témára, és azóta nem bír róla leszakadni. Peter Mayle. Igen. Hotel Pastis a címe.

Ezt olvastam el először, és - itt visszakanyarodnék a "nők-egymás-közt" témához - van egy dolog, amit nem értek. A könyvnek persze nem ez a központi kérdése, sőt, csak megakadt a szemem egy félmondaton, és most arra vagyok kíváncsi, hogy A HÍMEKNEK MI A FENE BAJUK VAN A KÖRÖMLAKKAL??????

Volt egy rész, ahol Hős és Hősnő megismerkedett, szegény Hősnek PONT elromlott a kocsija, Hősnő meg elvitte, és mindeközben Hős ÖRÖMMEL (!!!!!) vette észre, hogy Hősnő nem_lakkozza_a_körmét.

Mit kell ennek örülni? Mér' baj az, ha lakkozza? Akkor már büdös kurva? Vagy mi? Műnő?

Gyertek, ássunk közvélemény-kutat :-)
Lakkozzátok-e a körmötöket? E? És életetek párja erre beszól-e?

Én meg ezúton is gratulálok magamnak ahhoz, hogy megint sikerült rátalálnom egy ilyen komoly, fajsúlyos problémára, ami a világ haladását oly nagy mértékben befolyásolja :-D

Célravezető pedagógia - az ordítozás

Sokan nem értik, amikor azt mondom, hogy Juditnak nem rossz, ha kiabálok vele, sőt van, hogy csak ebből tudja megszerezni azt az információt, amire szüksége van. És akik nem értik, azok általában ki is vannak akadva, hogy miért beszélek olyan gorombán azzal a szegény kislánnyal. Hát, mert az a "jó" neki. Na, nehogymá'. Pedig de... Íme, egy sztori.

Anyu élt még, de már nagyon beteg volt, és hazaköltöztem, vigyázni rá meg Juditra. Hellyel-közzel még az öcsém is otthon lakott, legalábbis a szobáját nem lehetett használni, szobatársak lettünk hát a húgommal. Ő megszokta, hogy sokáig ébren van, ha reggel nem bírt felkelni, legfeljebb később mentek be a suliba, nagy cucc, most akkor mi van, anyu amúgy is otthon volt vele. Ha délben keltek fel, akkor esetleg egyáltalán nem ment a gyerek iskolába aznap. Nekem viszont más rendszert kellett bevezetnem, mivel dolgozni jártam. Nem fért bele, hogy Juditka lefekvés után még éjfélig, egyig csipogott magában a sötétben.

Egy ideig megpróbáltam kivárni, míg elalszik, de nem nagyon igyekezett. Bevezettünk egy szabályt, hogy "Judit! Villanyoltás után CSEND!". Aha, persze. Villany lekapcs, csipogó bekapcs, egyikünk sem aludt hajnalig.

Judit, légy szíves, maradj csendben. - ez kb. 3 percre volt hatásos.
Judit, fogd be.
Judit, ne beszélgess.
Judit, most már aludni kell, korán kelünk.
De nem, nem, nem és nem hagyta abba, nevetgélt, pörgött, egyre jobban belelovalta magát, nekem meg eldurrant az agyam. Rákiabáltam:
- JUDIT! A KUTYA MINDENSÉGIT, MOST AZONNAL BEFOGOD A SZÁDAT! BEFORDULSZ A FAL FELÉ, ÉS ALSZOL!!!!!

- Jó. - mondta Judit. Szinte megkönnyebbült, hogy befejezheti. Befordult a fal felé, és szép csendben elaludt.

De senki ne higgye azt, hogy ezzel aztán egyszer és mindenkorra megoldódott a kérdés, mert másnap megint kezdődött a monologizálás a sötétben.
Szóltam egyszer, szóltam kétszer, aztán megkérdeztem:
- Jucuska, azt szeretnéd, ha megint mérgesen kiabálnék?
- Igen.

Bármennyire szerettem volna, mégsem tudtam vele mérgesen kiabálni, mert helyette muszáj volt inkább fetrengve röhögnöm, utána meg már nem hiteles :-)

Azóta viszont tudom, hogy számára a kedvesen, türelmesen előadott tiltás esetleg dicséretnek - vagy semminek - hangozhat (mert ha jól be van pörögve, a szavak értelme nem is mindig jut el az agyáig) , míg ha felemelt hangon, nagyon határozottan, "mérgesen" rászólok, abból az esetek 90%-ában rájön, hogy aha, itt most valamit azonnal abba kell hagynia.

Szabály:
1) Megszólítom (különben nem mindig veszi észre, hogy hozzá beszélek).
2) Kiadom a feladatot, röviden, hogy "vissza tudja pörgetni" szükség esetén.
3) Megmondom, hogy most kell megcsinálnia, különben gőze nincs, hogy el is kell kezdenie. (Annak nincs értelme, hogy 10 perc múlva vidd le a szemetet. Akkor inkább 10 perc múlva kell szólni, hogy vidd le most.)
4) Ez opcionális: én azt is megmondom neki, hogy MIÉRT kérem. (Mivel kötelező engedelmeskednie nekem, ezért cserébe én mindig megindoklom a kéréseimet, és értelmetlen feladatokat nem kap.)

Rossz példa, halkan előadva:
- Sok ember járkál itt, és útban vagy, majd légy szíves, menj arrébb egy kicsivel, nehogy neked menjenek, jó?

Jó példa, emeltebb hangon:
- Judit! Azonnal állj ide mellém! Még fellöknek.

Sajnos az "utca emberének" nem áll módomban a fentieket elmagyarázni, pedig akkor talán ők is el tudnák dönteni, hogy vajon a kedves kérés, vagy a "bunkó" utasítás támogatja Juditot hatékonyabban, hogy a számára értelmezhetetlen világban minden pillanatban tudja, hogy hová léphet...

Békülj ki!

Jucuskámmal szokás szerint össze kellett balhézni indulás előtt, nem értem, hogy miért mindig kilövés előtt 5 perccel kell teljesen begolyóznia, illetve hát értem, persze, de sokat nem tudok segíteni, mindenesetre ilyenkor jön a szigor meg a mérgelődés, akkor megint megtalálja magát a rendszerben, aztán mehetünk.

Útközben vigyorgott jobbra-balra, folyamatosan fegyelmezni kellett, különben énekelt a villamoson meg a metrón, és egyfolytában szövegelt magában (ha dumálok hozzá, csak feleannyira kínos, akkor messziről olyan, mintha beszélgetnénk).

Leszálltunk a metróról, kézen fogott, ahogy szokta, és közölte, hogy:
- Békülj ki.
- De kivel, Juci? - fogggalmam, nem volt, hogy miről beszél.
- Nem tudom.
- De hát összevesztem valakivel?
- Nem.
- Akkor kivel béküljek ki?
- Nem tudom.
- Jó, itt a mozgólépcső, mire felérünk, találd ki.

Félútnál aztán elárulta:
- Békülj ki VELEM! - (addigra pedig már nem is mérgelődtem)
- Jó, kibékülök. Hogy csináljam? Adjak egy puszit?
- Ne!
- Simogassalak meg?
- Ne!
- Húzzam meg a hajadat?
- Ne! Isten ments! - ezt mostanában tanulhatta :-)
- Akkor? Hogy béküljek ki?
- Azt nem tudom.
- Na jó. Beszéljük meg, hogy ki vagyunk békülve.
- Az jó lesz.

Hát így békültünk ki :-)
Az van, hogy szeret bosszantani, de utálja, ha haragszom rá.
Vajon kell-e hozzá kötélidegzet? :-D

Vettem neki dzsekit

Aztán lefényképeztem. Mondta pedig, hogy "nem akarok megfordulni". Biztos gyanakodott.

Egy hullámhosszon

1.
- Judit, a kutya mindenit, kb. huszonötször megbeszéltük, nem kéne már tovább...
- ... nyomnom?
- ... hajtogatnod!

Énhúgom, énhúgom! :-)

2.
- Terike, vegyél föl engem.
- Judit, mit képzelsz? Nem vesz föl a Terike. Senki nem vesz föl...
- ... egy ekkora nagy lovat?

Ööööö....

3.
- Az a bajom, hogy megkarmolt a macska.
- Gyere, lemossuk. Mit csináltál a macskával? Megfogtad?
-... szadiztam.

Hja, kérem...

4.
- Tudod, mi lesz, ha nem fejezed be?
- Szétrúgod a seggemet.

Nem lehet, hogy egy kirendelt gondnokkal jobban járna, mint a hülye nővérével?

Mellesleg én meg a következőt kaptam:

- Fehér ott az a hajad. Húzd ki. Most!
- Nem lehet, Jucuskám, nem húzhatom ki az összes ősz hajszálamat, már elég sok van.
- NE LEGYEN!

(Nem mind mai termés, ez hozzátartozik a történeti hűséghez.)

Juditkával vonatozni

Eleve rosszul kezdődött... nem tudtam azzal a vonattal menni, amelyikkel szerettem volna, mert még a munkahelyen be kellett fejeznem valamit. Az eggyel későbbi vonat viszont késett, és a rohadék soha nem tud 15 percet késni, mindig csak 14 és felet, nehogy visszakaphassam véletlenül az IC-pótjegyem árát. A miskolci pályaudvaron éktelen tömeg kavargott, jobbnak láttam inkább rögtön megérkezéskor megvenni a visszafelé-jegyeket. Egy órát szoktam rászámolni, hogy Juditkával megforduljak (el a lakóotthonig, Juditot összecsomagolni, együtt vissza a pályaudvarra), most a késés miatt láttam, hogy ez nem fog menni, így a kettővel későbbi, fél 7-es vonatra váltottam jegyet.

Judit örült nekem, vidám volt, elsőre én is örültem neki, aztán végül már azt kívántam, bár lenne egy kicsivel, csak egy ilyen . icipicivel kedvetlenebb, de nem. A pályaudvaron néhány pocsolyarészeg, feltűnésiviszketeg gyerek énekelt üvöltve, körülöttük persze a nagycsalád élvezte a mutatványt, a többi utas nem, kivéve talán Juditkát, aki vigyorogva bámult és mutogatott rájuk, én meg mindig csak menekültem vele az útjukból (nem volt egyszerű, mert "legyen a művészet mindenkié" jelszóval a suttyók fel-le járkáltak a pályaudvaron, ezért mi is), és közben attól féltem, hogy ha a Judit provokálja őket, akkor itten kérem, minket ma még nagyon csúnyán meg fognak késelni.

Miután ez a vonatunk is letudta a 15 perces késését, és bejött, és felszálltunk végre, a húgom folytatta a műsort, és csicsergett, nevetgélt, rugdalta a szemben ülőt, hülyeségeket kérdezett, amire muszáj volt hülyeségeket válaszolni, és mindent, de mindent minumum hatszor el kellett ismételni, hol csípte meg a lovat, hogy káromkodott kiskorában, nagyon akar találkozni a Böbével, az Andrissal, mi az a csöves, mi az hogy szétszedlek, akar menni a Csordás nénihez, a mamához viszont nem, nyeharasó, nemjóaznekem. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

Végül már kegyelemért könyörögtem, Juditkám, csak öt percre fogd már be, kérlek, fáj a fejem már, és szeretnék olvasni egy kicsit. Kinyitom a könyvemet, de már el is takarja a mosolygó feje, hogy nem bííííírok csendben maradni öt percig, na jó, akkor feladom, becsukom, mondjad, Judit, mi a baj. Hát ugye dinnyeföldet akar játszani (?), mért kellett megnézni a lószart, amikor kicsi volt, mi az, hogy akkorát kapsz, hogy azt hiszed, a ló rúgott meg, mitől rúgnának ki a lakóotthonból, nem tetszik nekem a Szabados Marika néni.

Másfél óra után önvédelemből egyszerűen elaludtam. Mondtam neki, hogy a vállára akarom hajtani a fejem. Közli, hogy NEMMMM, tedd inkább IDE, és kábé a hajamnál fogva odanyomta a fejemet az üléstámlához. És röhögött. Tényleg elaludtam, de nem hiszem, hogy a gyerek közben egy pillanatra is befogta volna, néha arra ébredtem, hogy fülsiketítően suttog az arcomba, hogy ÉÉÉÉÉÉBRESZTŐŐŐŐŐŐ. Mi van, Judit? Nem akarok a mamához menni, fejbe akarom verni az Orsit, miért kellett nekem a Delej utcába járnom iskolába.

Nyöszörögtem, hogy Juditka, légy szíves, legalább néha vegyél levegőt. Erre odahajol ádáz mosollyal, és megkérdezi, hogy KIBOSSZANTOTTALAK? Ja, bzmg, ki, de még mennyire, hogy kibosszantottál...

Persze azért megérkeztünk végül, leszálltunk, volt vagy háromnegyed kilenc, még egy óra tömegközlekedés várt ránk, Juditka friss volt, üde, mosolygós, csevegős és huncut, én meg ugye mint a mosott sz.r. Mentünk kézenfogva a metró felé, és akkor megkaptam a kegyelemdöfést:
- A TÉVÉMŰSORNAK KI A FILMÍRÓJA?

Egy pillanatra lefagytam, hogy MI????, aztán végül egyszerűen elkezdtem röhögni, és csak röhögtem. Judit meg persze kiakadt, hogy őrajta itt nevetnek, és míg az egyik kezével továbbra is fogta az én kezemet, a másikkal ütötte-vágta, hogy HAGYD ABBA :-) (Nem tud nagyot ütni egyébként.)

Onnantól kezdve kezemben volt az aduász, ugyanis Judit tökéletesen tisztában volt vele, hogy most nagy hülyeséget mondott, és nagyon utálja, ha ezt a fejére olvassák. Én meg ezzel jól visszaéltem, és akárhányszor a gyerekkel elszaladt a ló hazafelé (mondjuk nem egyszer, nem is kétszer), elég volt csak megkérdezni tőle, hogy ki írta a tévéműsort, és máris nyertem legalább két percet, amíg csöndben volt :-)

Hazaértünk, ő elment fürödni, én meg beleájultam az ágyamba.

Ma megyünk a mamához, utána elvileg a Jucus szeretne kabátot vásárolni, szóval ha minden jól megy, és időben hazaérünk, akkor beugrunk a Westendbe.

Szerintetek vegyek be nyugtatót már most? Vagy ráér később? :-D

Telefonos képek még

Fényképezni többnyire a fényképezőgépemmel szoktam, és azzal se tudok jól. A gépem túl okos hozzám, és biztos mindig meg van sértődve, amiért csak a szívecskés funkciót használom rajta.

Amikor még októberben az új telefonomat megvettem, azt hittem, hogy soha nem fogok fotózni vele. Nem is sűrűn szoktam, de néha szembejön velem valami, amit nem hagyhatok ott "csak úgy".

Ezt még december elején láttam a Városligetben.


Ezt akkor, amikor a BKV-sztrájk idején gyalog mentem a Körtértől a Kálvin térig.


És ezt is, amit direkt Ani kislányának "hoztam", aki még csak pár hónapos, de máris egy ekkora nagy uszályt neveztek el róla :-)