Pápilán

Jucus húgom mindig is erős volt angolból, kispici korában már nyomatta az üdítősdobozok oldaláról hogy pájnepöl meg pícs, akkoriban még kaposvári főiskolás voltam, hétvégente járkáltam haza a Kvarnerrel, az - ha jól emlékszem - olyan fél 10 körül ért be, mármint este, onnan meg még egy óra békávé hazáig. A végsőkig felpörgött, zsezsgő, derekamig érő Hugi félálomban kóválygott a lakásban, de az istenért le nem feküdt volna, mert ő megvár. És basszuskulcs, ANGOLOZNI kellett vele. Nyuszimuszi, mi az a narancs, mondjad ügyesen???!!! ÓÓÓÓrindzs. És az mi, hogy lé? Ju-i-ce. És azt hogy mondjuk? Dzsúúúúúsz. Okos kislány. Akkor hogy van az, hogy narancslé? Nem tudom.

Még ekkora se volt, mikor már kificcent belőle a fanatikus Boney-M rajongó, hatalmas lendülettel bírta rázni a pelenkáját a By the rivers of Babylon című számra.
- MANÓZZUNK egy kicit!
- Jó, milyen kazettát tegyek be?
- PÁPILÁNt.

És ugyan elrepült azóta több mint egy évtized, de a pápilánon még mindig visítva bírunk gurulni a röhögéstől családilag.