Best of Mama

Nyolcvannégy éves őszhajú, relatíve frissen özvegyült öreganyókákra az ember nem mond rosszat, nem panaszkodik, nem árulkodik, különben is lehet, hogy csak én vagyok türelmetlen, tiszteletlen és hirtelen haragú, nagymamakínzó unoka...

Legyen inkább egy újabb "Best of Mama", hogy kieresszem a gőzt.
A másik főszereplő az öcsém.

- Telefonált a Laci.
- És mit mondott?
- Vannak kiskácsái. Tizenkettő.
- Aha. Tök jó.

Másnap az öcsém munka után hazaér.

- Hát a kácsák hun vannak?
- Milyen kacsák?
- Nem hoztad el a kiskácsákat????
- Mér', MONDTAD, hogy hozzam el őket?
- Hát... de GONDÚTAM.

Akkor is, ha rossz

Azt hiszem, egyszer és mindenkorra halálosan szerelmes vagyok a húgomba, pillangók röpködnek a gyomromban, ha a kezembe bújtatja a kezét, összeszorul a torkom, ha a copfját a csuklómra tekerhetem, és könnybe lábad a szemem, ha nézem a szempilláit, amikor alszik. A húgom gyönyörű, mint egy angyal.

De felébred, és megszólal, és 6 másodperc alatt, halálos pontossággal célozva bosszant fel a lilafejjel-káromkodva-üvöltözésig, és én máris kiesem a kreatív pedagógusi és felelősségteljes nagytestvéri szerepből, megfeledkezem magamról, és elküldöm Juditkát az anyjamicsodájába, mire Juditka átveszi az irányítást, és méltatlankodva figyelmeztet, hogy "Húú.... ilyet NEM MONDUNK!"
Én meg megadom magam, és próbálom visszafojtani a kitörni készülő röhögést:
"Ja, tényleg nem. Bocs."

(És akkor most még nem is énekelt nekem Zámbó Jimmyt.)

Best of mama

- Nem gyüttél haza a hétvégén, pedig aszittem, gyüssz.
- Mama, nagyon hó vége van, nincs pénzem vonatra. Se.
- Hát akkor gyere haza, adok egy tízezrest.

Negyvenkettő

Most, hogy a Zéletneka Zértelmét is megtudtam, rögtön fényesebben süt a nap, átutalták a fizetésemet, lett új bejegyzés a Dezsőmailen, a pasik örüljenek, hogy egyáltalán a fészbúkon megnézem őket, és különben is hány olvasóm van? Negyvenkettő :-D

Most egy kicsit nem jó

Vannak ugye a szokásosak, a kicsivagyok-csúnyavagyok-senkise-nemszeret-engem témában, de az most mindegy, mert most vannak újak is.

- Nincs pénzem, és fizetésig még két nap.

- Annyi jó blogot láttam hétvégén. És megint rájöttem, hogy az enyém meg egy nagy nulla. Nem szól semmiről, és még ehhez a semmihez is tehetségtelennek tűnök.

- Szóltak, hogy a fészbúkon lehet látni, hogy ki nézte meg az ember adatlapját. Ez azért felettébb kínos, mert van 2-3-4 esztétikai élmény jellegű ismerősöm, akiket csak úgy a napi komfortérzetem megléte érdekében szoktam nézegetni. A kelleténél gyakrabban. Égés. Így aztán most nemhogy a fészbúkról, de legszívesebben a föld felszínéről is törölném a regisztrációmat.

- Hetek óta nem volt Dezsőmail.

Hát akkor most mia Zéletneka Zértelme?????

Tenyerén hordoz engem...

...az Élet :-D

Tegnap délután épp azon búbánatoskodtam, hogy fele királyságomat odaadnám egy olyan kávéért, amit végre nem nekem kell megcsinálnom magamnak.

Alig telt el néhány óra, és máris megkaptam.
Az egyik megfőzte, a másik tett bele cukrot meg tejet, nekem csak annyi dolgom volt, hogy mosolyogjak rájuk, és megigyam.

Lehetne, kéremszépen, még egy kívánságom? :-D

Szervezés felsőfokon

Amikor az embert a barátai áthívják játszani, olyankor két alapvető kérdést kell tisztázni. Az egyik, hogy mikorra kell menni, a másik, hogy mit kell vinni. Az egyeztetés nálunk tegnap hosszú-hosszú... másodperceket vett igénybe.
Megközelítőleg így zajlott:
- És mikorra menjek?
- Hát, ne túl korán, szerintem ma is sokáig fogunk inni.
- Aha. Jó. Akkor felkelek VALAMIKOR, sütök VALAMIT, aztán megyek.
- Na, ÍGY pont jó lesz. Majd azért hívjál fel, amikor indulsz.