A láncfűrész visszatér, a nagymama kiakad

A nagymama nem a láncfűrészen akadt ki, hanem rajtam, pedig már megszokhatta volna, volt rá eddig kis híján harminchárom éve, hogy hülye az unokája. Mind. Az összes unokája hülye, és nagyon nem kéne komolyan venni őket, mert ha igen, akkor szegény nagymama állandó jelleggel ki lesz akadva. Most kis párbeszéd öcsémmel.
- Viszem a Juditot a bíróságra.
- Mer'?
- Beidézték.
- Mér'? Embert ölt?
- Á, a tengerimalac óta nem gyilkolt. Csak beidézték. Ő az alperes.
- És a fel-?
- Az én vagyok.
- (Nagy röhögés.) BEPERELTED a gyereket?
- Ja, be.
- Mér'?
- Hogy ne tudjon intézkedni.

Asztal sarka felől egyszer csak nagy bőgés:
- Méééér' köll azzal a kislejánnyal ÍGY elbánni?

Aztán már magyarázhattuk a mamának, hogy gondnokság alá veszem a Juditkát, hogy továbbra is én intézhessem az ügyeit, mert mióta elmúlt 18 éves, azóta elméletileg nincs gyámság alatt, és saját jogán kéne eljárnia mindenben, de ugye nem tud, viszont ezt meg nem tudja az APEH, a MÁK, a NYUFIG, az FBI, meg ilyenek. És elküldenek mindig a francba, ha intézni akarok valamit a Juditnak. Csak a mama nem tudta (előtte én sem), hogy gyakorlatilag eljárást kell indítanom "ellene". Én már tudom, a mama meg sír. Hát ez van, ekkora egy szemét vagyok. Már kezdek belenyugodni.

A láncfűrésszel amúgy nem sok minden történt, csak hogy a történet másik címszereplőjéről is szó essen. A Gunya meg a Medve feldarabolták a szilvafát, én meg mentem kifelé hasogatni, az öcsém ezen megint röhögött, hogy na, a favágásra megjelent a főparaszt, pedig nem is én szoktam felvenni az öregapánk bundás bekecsét, hanem ő.